A rendszerváltás óta napirendi téma a közigazgatás decentralizációja. Vagyis az, hogy a központi hatalom egyre több hatáskört ad a helyhatóságoknak, hogy a döntések közelebb kerüljenek azokhoz a közösségekhez, választópolgárokhoz, akikről szólnak.
A rendszerváltás óta napirendi téma a közigazgatás decentralizációja. Vagyis az, hogy a központi hatalom egyre több hatáskört ad a helyhatóságoknak, hogy a döntések közelebb kerüljenek azokhoz a közösségekhez, választópolgárokhoz, akikről szólnak. Hogy senki se dönthessen a fejük felett az őket érintő kérdésekben.
Az igazi decentralizáció természetesen megfelelő pénzforrásokat is utal a bővített hatáskörök mellé. Csakhogy, amint az mifelénk szokás, az igazán komoly, az ország és a lakosság javát szolgáló valós intézkedésekről sokat beszélünk, de annál kevesebbet teszünk. Így a közigazgatás decentralizációja is „eredeti”, bizonyos hatáskörök valóban az önkormányzatokhoz kerültek, de nem annyi, amennyire szükség lenne ahhoz, hogy valóban a közösségek szintjén dőljenek el a róluk szóló és az életüket befolyásoló intézkedések, és „természetesen” a szükséges pénzforrásokat sem kapták meg. Mert a hatalom tudja, hogy akkor tud igazán manipulálni, ha az ő kezében van az önkormányzatoknak pénzt csurrantó-cseppentő csapok fogantyúja. Hiszen pontosan ez az az eszköz, amellyel sakkban tarthatják az esetleg önállósodni kívánó polgármestereket, helyi tanácsokat.
Ennek legékesebb példája éppen az, ami ezekben a napokban történik. A helyi közigazgatási törvény értelmében – ellentétben az egyik pártból a másikba vándorló képviselőkkel, szenátorokkal – a bizonyos politikai alakulat színeiben mandátumot nyert polgármesterek és tanácsosok, ha az őket tisztségbe juttató párt megvonja tőlük a politikai bizalmat és támogatást, azonnal elveszítik a posztjukat.
Igen ám, de ahogy mondani szokás, szükség törvényt bont, és mivel ismét választásokra készülünk, ezúttal a legmagasabb állami tisztségért folyik a politikai küzdelem, és mert az egyik államfőjelölt éppen a nagyobbik kormányzó párt elnöke, illetve mert biztosra akarnak menni, és tudják, hogy a vidéki polgármesterek hatni tudnak a saját közösségükre, a közigazgatásért is felelős miniszterelnök-helyettes sürgősségi kormányrendelettel akarja törölni ezt a megszorítást, zöldutat adva a helyi önkormányzatok vezetőinek a politikai turizmusra.
Hogy miért éppen most? Azért, hogy a kampányban, a pénzkiutalások reményében, minél többen csatlakozzanak a szocdemekhez, erősítve ezáltal a miniszterelnök pozícióját, és gyengítve politikai ellenfeleit, csökkentve az ellenjelöltek esélyeit.
Ha valakinek esetleg kételye lett volna eddig, beláthatja, ez az egyik legékesebb bizonyítéka annak, hogy semmibe veszik a választópolgárok akaratát. Mert nagyon sok polgármester fog érdekből, félelemből vagy zsarolásnak engedve átnyergelni a PSD-be. Átlátszó trükk, de egy olyan országban, ahol a lakosság fele a szegénységi küszöb környékén él, ahol a választásokon mindig „nyerő volt” egy-egy színes vödör, egy kilónyi liszt, egy liter olaj, a fenti „decentralizáció” szellemében „jobb belátásra tért” polgármesterek bizonyára behajtják a „pénzforrásnak járó” szavazatokat.
