Andalító szerelmi történetek helyett újabban ezzel a műfajjal tartják ébren a romániai lakosság figyelmét.
Andalító szerelmi történetek helyett újabban ezzel a műfajjal tartják ébren a romániai lakosság figyelmét. Míg korábban a râmnicu-vîlceai vegyi kombinát „mánélés” privatizációja körül kibontakozó drámai cselekménysorozatot láthattuk éjszakába menően, a napokban újabb botrány tölti be a képernyőket. A nagyszebeni tőzsde elnök-vezérigazgatójának, Cristian Simának a titokzatos eltűnése – brókercége ügyfeleinek a pénzével vagy anélkül – felülírja a dél-romániai vegyi üzem magánosításáról szóló bizarr sorozatot. A váratlan izgalmak ezúttal sem hiányoznak, hiszen tegnap reggel már a titokzatos levél is megérkezett. Eszerint a kiválónak tartott bróker, akire nagymenő, magas pozícióban levő pénzcsinálók bízták eurómillióikat, hogy azok illő módon szaporodjanak (mert akinek sok van, az hamar elveszíti az elég fogalmát), nos, Sima úr fogta magát és lelépett. Feleségétől elvált, cégének műveleti igazgatóját időben elbocsátotta, s csak miután mindent elrendezett, oldott
„simán” kereket. Állítólag csak annyi pénzzel, ami elegendő lesz, hogy őbrókersége lélegzetelállító történeteit, ügyfeleinek telhetetlenségét papírra vesse. Hadd tátsa majd a száját a pórnép, hogy kik is állnak fölötte! Hogy a gebévé fogyasztott nyugdíjának, bérének piculáit számolgatva kik is vezetik ebben a szép, szabad új világban, ahol sovány vigasz, hogy a brókernek is megszakadhat, no nem a nyaka, csak a pénzforrása. Ilyen pikáns történetek után a vîlceai kombinátból élő mesterségesen felduzzasztott város lakóit, s az Oltchim vegyi üzem dolgozóit kivéve kit érdekel már, hogy Európa hetedik és Románia egyetlen és legnagyobb PVC-gyárának mi lesz a sorsa. A jelenlegi kormányt minősíti a „mánélés” privatizáció, amelynek során úgy teljesítették a Világbanknak tett ígéretüket, ahogy a mesebeli lány bizonyított a király előtt a két szita közé tett galambbal. Ami volt is, meg nem is, hisz komoly gazdasági szakemberek hogyan hihették volna el, hogy az államnak adós, zsarolásért bűnvádi eljárás alatt álló, pénzmosással és adócsalással vádolt tévéadó-tulajdonos képes lesz talpra állítani a tartós kómában levő vegyi kombinátot. Amelynek a szervesen hozzátartozó petrokémiai nagyüzem, az Arpechim privatizációjával (1997-ben a Petrom, 2004-ben az Petrommal együtt az OMV vásárolta meg) a föld alatti csöveken érkező etilénnel együtt már régen elvágták nemcsak a jelenét, a jövőjét is. Csakhogy a választási kampány előtt ki meri felvállalni, hogy az előrelátó gazdaságpolitika hiányában az Oltchimet is, amely egy várost, egy megyét éltetett, esetleg fel kell számolni? Ahogy Románia-szerte, de ne menjünk olyan messzire, Marosvásárhelyen is minden, számunkra fontos gyár, üzem bezárta a kapuit. Hol van már a cukorgyár, a bőrgyár, a konzervgyár, a hűtőipari vállalat, az Imatex, az egykori Elektromaros, a régi Metalotechnika, a selyemszövöde, hol van ma már Marosvásárhely ipara, amely az ott dolgozók ezreinek, a város mai középnemzedéke szüleinek biztosította a megélhetést? A rendszerváltás utáni eufóriában ki gondolta volna, hogy megyeközpontunk erős iparából csak a városra és környékére szennyező füstöt okádó vegyi kombinát marad életben?
