2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Október 15-én, szombaton református temploma fennállásának 200. évfordulóját ünnepelte a désfalvi anyaegyházközséghez tartozó abosfalvi gyülekezet.


Október 15-én, szombaton református temploma fennállásának 200. évfordulóját ünnepelte a désfalvi anyaegyházközséghez tartozó abosfalvi gyülekezet. A Kis-Küküllő menti embereket a más felekezethez tartozókkal való békés egymás mellett élés, a szeretet gyakorlása, egymás önzetlen segítése jellemzi. Ezúttal is természetes volt az ökuménia jegyében zajló ünnepség.

A harmincas lélekszámú református közösség barátságos, első benyomásra szokatlanul kicsinek, ám annál takarosabbnak tűnő templomának padsorai a hívogató harangszót követően megteltek. Csalóka Zoltán, a Küküllői Református Egyházmegye esperese a hálaadó együttlétről, az elődök iránti tiszteletről szólt igehirdetésében. „Nehéz egy hajlékot otthonná tenni, ehhez Isten igéjének jelenléte kell”. Szerinte abban a világban élünk, ahol szégyellik kimondani azt, hogy „Istenben bízó ember vagyok”, bár a hitnek a keresztyén Európában is jelentős szerepe kellene legyen – hangsúlyozta.

Az abosfalvi származású Bartos Miklós történész a falu történetét ismertette és szólt a készülő monográfiáról. A falunév első írásos említése 1357-ből maradt fenn Obusfolua /Beznik néven. A beznik szó jelentése udvari kutyapecér vagy lakatlan terület. E kis faluközösségnek négy temploma van, mely a vallásfejlődés során bekövetkezett változások eredménye. A XVIII. századi abosfalvi református eklézsia létezése Benkő József feljegyzéseiben már megtalálható. A református templom építésének éveként 1811-et tartják, ám erről hiteles, írott dokumentumok egyelőre nem kerültek elő – mondta a történész. Székely Sándor 81 éves „hűséges gondnok” beszámolója a múlt visszaemlékezéseit ötvözte a jelen anyagi gondjaival, melyek az épület karbantartási munkálataihoz szükségeltetnek.

Deák György, egykor itt is szolgálatot teljesítő református lelkipásztor meghívottként szólt egykori gyülekezetéhez. A hatvanas évekig visszatekintő emlékezésében összetartó, erős hitű gyülekezetként említi az abosfalvi református közösséget. Az elődök örökségének megbecsülésére buzdította a jelenlévőket, mert „a templom olyan örökség, amit nem szabad eltékozolni, és mindig legyen e hajléknak igét hallgató közössége”– zárta gondolatait a nyugalmazott lelkész. György István római katolikus plébános szerint műemlékként lehet e református hajlékra tekinteni. Sajnálatos tényként említette, hogy az új demokrácia eltávolítja az embereket a templomtól, az imádkozó együttléttől, hisz „fontosabb teendőik” adódnak vasárnaponként is. Feşteu Lucian ortodox lelkipásztor megtiszteltetésnek érezte a meghívást: „Ezen a délelőttön a mennyországban éreztem magam, mert együtt imádkozhattam és hallgathattam az igét református testvéreimmel” – mondta, és hangsúlyozta, hogy a hit nem a jelenlévők számától függ, hisz a kevesebb sokszor több. Reményét fejezte ki, hogy az együttműködés és szeretet, melyben őt a reformátusok e jeles ünnepükön részesítették, gyümölcsözővé válik az elkövetkezendőkben is.

Molnár Mária magyar szakos tanárnő a désfalvi gyülekezet részéről a vidék meleglelkű embereiről, a különböző felekezetűek összetartásáról szólt.

Elöregedő közösség lévén, az ifjúságot a lelkipásztor gyermekei: Csepán Ibolya és Andráska képviselte szavalattal – Csiha Kálmán Szeressétek a templomot című versével –, és furulyajátékkal színesítve az ünnepi megemlékezést. Szilágyi Anna Rózsika magyartanárnő Reményik-, Dsida-, Ady-verseket adott elő.

Emléktáblát helyeztek el a falon az abosfalvi templom gravírozott másával, majd a Himnusz eléneklése után szeretetvendégségbe hívtak minden résztvevőt. A Kolping Házban Székely László polgármester ígéretet tett a temető felé vezető útszakasz leaszfaltozására, az összes felekezet számára hasznosnak ígérkező befektetésre, valamint a lehetőségek szerinti anyagi támogatásáról biztosította a református közösséget. Csepán Géza, az abosfalvi református közösség lelkipásztora az elhangzott igehirdetés lényegét hangsúlyozva, miszerint a templomot „nem csak fenntartani kell, hanem betölteni, lelki házzá alakítani”, a virágváza hasonlatával élt, melyben akkor van élet és akkor gyönyörködtet, ha virággal van tele. Végezetül Isten áldását kérve megköszönte az egybegyűltek jelenlétét, a szeretetvendégségen fáradozók önzetlen munkáját, akik „szívvel-lélekkel járultak e nap sikeréhez”, mely az abosfalvi református templom, az ősök és embertársaik iránti tisztelet és alázat jegyében fogant.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató