„mint kemencemester is országszerte híres”

Hosszú időt töltöttem Bolyai Farkas hagyatékának vizsgálatával. Az 1980-as évek közepét írtuk, amikor egy bolyais iskolai ünnepség kapcsán mi, tanárok azt a feladatot kaptuk, hogy keressünk a Bolyai-ünnepségre a kéziratai között valami érdekeset. Az ő valamikori iskolájában tanultam, az ő fizikaszertárának voltam négy évig az őre, majd fizikusi szakképesítéssel halálának 130. évfordulóján visszatértem ugyanoda tanárnak. Mivel a Bolyai-múzeum ékessége egy valamikor általa rakott zöld cserépkályha volt, adta magát a feladat: vajon írt is valamit a kemencékről? Kiderült, hogy igen, nem is keveset, és a könyvtár igazgatónője, Deé Anikó elém tett egy száz oldalnál is nagyobb terjedelmű iratköteget. Szinte emlékszem arra a megrendülésre, amivel az oldalakat lapozgattam, most bevallom, hogy egy könnycseppem az első oldalra esett. Ma sem értem ezt a megrendülést. Nekünk, diákoknak Bolyai Farkas egy kolosszusnak számított, nem hittem, hogy most az ő iratai előtt ülök. Lassan tudatosult bennem az, hogy a Bolyai téren – ahol gyermekkoromban laktam – minden lépésem az utcán, az iskolában, az orvosi rendelőben, az egykori kollégiumi nyomdában, ahol az Appendixet nyomtatta, a Tékában, nem más, mint egy időutazás a Bolyai egykori világában. Mindenhol az ő nyomdokaiban járok. A helyenként foltos hő-, kemencetani kéziratai mellett ülve magam elé idéztem egykori dolgozószobáját a mai Köteles Sámuel utcában, A mécsesét, tintatartóját, kertjében a szilvafákat, a kis tanári szálláson sürgő-forgó diákokat, és olyan kérdések jutottak eszembe, amikre a leghihetőbb válaszokat az azóta eltelt harminc év kutatásai során találtam meg. 

Miért kellett három évtized? Először is semmiféle kutatói, levéltárosi ismerettel, módszertani alapfogalmakkal nem rendelkeztem. A katalógusok közt is csak tébláboltam. A levéltár munkatársai – Anikó, Hédi, Irma és Misi – végtelen sok türelemmel igazgatták laikus, de kitartó, majd egyre megszállottabb munkámat. Még nem tudtam, mit fogok kezdeni a kibetűzött kéziratokkal. Mert volt ott egyéb is: költészet, orvoslás, kertészet, borászat, peregrinációs emlékkönyv. A magyar tudománytörténet egyik legnagyobb géniuszának összesen ötezer oldalnyi rendezetlen, jelzetlen, kiadatlan kézirata állt Bolyai Farkas apróbb írásai cím alatt olcsó dossziékban. 

És akkor a jó szerencsém és a gondviselés egy író-olvasó találkozón egy asztalhoz ültetett Domokos Gézával, a Kriterion Kiadó akkori igazgatójával. Meséltem neki a kéziratokról, és azt kérdezte, meg tudnám-e írni mindezt egy tanulmánykötetben? És milyen a székely menyecske? Rávágtam, hogy igen.

Az, hogy mára Bolyai Farkas szinte teljes közhasznú kéziratanyaga feldolgozásra került (lásd: Egy halhatatlan erdélyi polihisztor – Bolyai Farkas. Akadémiai Kiadó, 2002, a kiadó 2003-as nívódíjas kötete) Domokos Gézának köszönhető, az ő elképesztő bizalmának, amivel naponta hitet öntött belém – képes vagyok rá. A reggelente megcsörrenő telefonhívás Bukarestből: „Kicsi drága tanárnő, maga még otthon van? A könyvtár már kinyitott”. És én rohantam elvégezni a Domokos Gézától kapott házi feladatot. 

Minden témakört feldolgoztam, értékeltem, kiadtam, de a kemencékkel nem tudtam előbbre jutni, mert a kéziratok kibetűzése emberfeletti türelmet, elszántságot, időt kívánt. Közben elhagytam Marosvásárhelyt, a kéziratokhoz csak nyáron juthattam. Később nem találtam egy lektort, aki rábólintson: kiadható. Múlt év decemberében végre megtaláltam Füstöss professzort, aki elolvasta, értékelte, és elfogadhatónak találta. Ezt tartják most a kezükben. Kedves professzor úr, köszönöm. 

Az eredeti kéziratok értelmezése, a kemencék szerkezetének megértése ábra nélkül, csupán szóbeli leírás révén lehetetlen. Amikor három dimenzióban a minden irányba kanyargó füst útját kéne követni felfele, lefele, oldalra, elé, hátra, vízarányúlag, függélyen, csappanólag stb., például: „A tűz pléhen égett, mely alatt a tűzgyújtó rostély gübü megett oldalról, a párkányan fölül bémenő lég hátul üveg- vagy papírcsőn, melegen ment ki”, nos, ez egy laikus számára se nem érthető, se nem élvezetes. Mégis azzal a reménnyel adjuk közzé, hogy az utókor talán számítógépes modellezéssel valamikor képes lesz követni Bolyai füstjáratainak zegzugos útját. 

Egyik legnagyobb értékét abban látjuk, hogy követhetjük egy mesterség fejlődéstörténetét fél évszázadon át, lépésről lépésre. Abban is reménykedünk, hogy lesznek még valaha olyan kályhások, akik a leírás alapján szakmai kihívásnak tekintik majd rekonstruálni a Bolyai-féle zöld oszlopkemencét.

Oláh Anna

 

Oláh Anna Marosvásárhelyről elszármazott fizikatanár, Bolyai-kutató harmincéves munkája eredményeként született kötete kerül bemutatásra, a budapesti könyvhéten

 

Mai szemmel…

Hogyan értékelhetjük Bolyai Farkas kályhafejlesztési törekvéseit közel két évszázad távlatából? 

 

Jómagam a mérnöki pályát megjárva váltam utóbb cserépkályhássá. Műszaki érdeklődésemtől és szemléletmódomtól hajtva – Bolyai Farkashoz hasonlóan – én is a tökéletes, legmagasabb műszaki színvonalú kályhák tervezésének és építésének megszállottja vagyok, mindig az adott szituációhoz maximálisan igazodva.

Bolyaihoz képest bizonyos tekintetben szerencsém van, hiszen a cserépkályhák tervezésének, építésének tudománya mára alaposan kidolgozott. Külföldi tanulmányutak és gyakorlatok alkalmával volt szerencsém ezt megismerni, így nem kellett az alapoktól indulnom.

Jelen könyv szerzője, felfedezvén a párhuzamot, nemrégiben azzal a megtisztelő kéréssel keresett meg, hogy a korszerű kályhatervezési és -működési ismereteim tükrében szakmai szemmel véleményezzem Bolyai Kemencze-tanját.

A tudománytörténet iránt rajongóknak igazán lebilincselő olvasmány lesz Bolyai hő- és kemencetanja. Azon túl, hogy a hőtani rész nyelvezete és a kor termodinamikai ismeretei is igen érdekesek a mai olvasónak, igazán megdöbbentő, hogy Bolyai 160-200 évvel ezelőtti kályhafejlesztési motivációi és levont következtetései mennyire aktuálisak.

Bolyai rengeteg kísérlet, gyakorlati tapasztalat és a korabeli fizikai ismeretek felhasználásával igen alaposan kiismerte a kályhák, kémények működésének egészen szélsőséges eseteit is. Fejlesztési szempontjai elképesztőek: energiatakarékosság (fatakarékosság), könnyű használhatóság, praktikum, funkcionalitás, esztétikum. Eddig semmi különös – mondhatnánk, habár a mai gyakorlat sokszor még ezekről az alapvető igényekről sem vesz tudomást. A tanulmány bizonyos kitérőiből, megjegyzéseiből arra következtetünk, hogy konkrét esetekben Bolyai épületfizikai, építményenergetikai, élettani, pszichológiai szempontokat is figyelembe vett. Az esetek többségében még ma sem alkalmazzák, sőt nem is értik ezeket a szempontokat, így Bolyai kemencetanja legalábbis az elvek tekintetében még ma is iránymutató lehetne. 

Nagy Zoltán okleveles mérnök, cserépkályhás 

Magyar Passzívház Szövetség

Passzívházépítők Országos Szövetsége

Osztrák Cserépkályha Szövetség

 

 

Lektori ajánlás

 

Oláh Anna évtizedekig folytatott kutatása három feladat köré csoportosult: minden, amit Bolyai Farkas kemenceépítő tevékenységéről tudni lehet, aztán Bolyai Farkas kemencékkel kapcsolatos tekintélyes mennyiségű iratának hihetetlen története, végül Bolyai Farkas hőtani írásainak (lelőhelyük: Teleki-Bolyai Könyvtár, Bolyai Farkas-kéziratok, 119, 120. sz. irat) dokumentumközlése, értékelése.

Ezek a feladatok, bár nem függetlenek egymástól, de külön-külön is évekre szóló kutatómunkát jelentenek. Vegyük szemügyre a kemenceépítő tevékenységet; külön kell tárgyalni – már csak az időrend miatt is – a cserép- és az öntöttvas kemencéket, mindegyiknél összegyűjteni és bemutatni az írásos és a tárgyi bizonyítékokat, foglalkozni a kemencék utóéletével és a nevesebb kemencerakó tanítványokkal. 

Oláh Anna – a kötet szerzője – három évtizedes Bolyai-kutatásai során meggyőződött arról, hogy csakis az a kutató lehet biztos adatainak hitelességében, aki minden állítást, adatot több oldalról is ellenőriz. Legbiztosabb adatokat az eredeti kéziratok átvizsgálása nyomán szerez. A több évig tartó munkával sikerült Bolyai Farkas több mint ötezer oldalas kézirathagyatékát elolvasni, rendezni. A jelzetlen iratokat, beleértve a legkisebb cetliket is, az MTA Kézirattárában található Bolyai-gyűjtemény mintájára rendezte és látta el jelzettel, majd elkészítette a kéziratok szakszerű katalógusát. Ezután következhetett az érdemi munka – a kéziratok értékelése. 

Az az olvasó sem jár rosszul, aki történeti érdekességként, technikai, tudományos kuriózumként tekint a leírtakra, és megbízható vezetéssel szeretne eligazodni a közel kétszáz éves történetben. A mikrohullámú sütők és a légkondicionált lakóterek mindennapjaiból tanulságos eljutni a hamuban sült pogácsától a kemencerakás fortélyáig, felismerni, hogy már a 19. század közepén is fontos szempont volt a takarékoskodás a tüzelőanyaggal. A száraz szaknyelv helyett gazdag szókincsű, néhol csaknem irodalmi nyelvvel találkozunk. A kemencékkel először alak és funkció szerint ismerkedünk meg, elterjedésüket a kemence köré épülő közmondások bemutatásával jellemzi. 

Mindenütt tények, dokumentumok, idézetek, de nem felsorolásszerűen – az elvégzett robot bizonyítására –, hanem egy következtetés, egy nagy ívű gondolatmenet részeként. Sajátos művészet ez, olvasmányosat, gondolatébresztőt írni adatokból, levelekből, visszaemlékezésekből. A szerzőnek úgy sikerülhetett, hogy az évtizedes kézirat megfejtése, a dokumentum-összeillesztés során képes volt átköltözni a vizsgált időszakba.

Ennek a korszakváltó képességnek legsikeresebb teljesítménye a második feladat (Bolyai Farkas kemencetani kéziratainak százéves kalandozása országok, könyvtárak, tudósok között) megoldása. Remekül dokumentált cáfolata annak a széles körben elfogadott önsajnálatnak, hogy a magyar talentum hiába olyan fényes, hiába segítik legjobbjaink, a nyugati világ közönyével szemben nincs mit tenni. A szerző a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtárban bukkant Bolyai Farkas kemencékkel foglalkozó irataira. Igazán nem volt könnyű ezeknek az iratoknak a rendbe rakása, ám az igazi meglepetést az okozta, hogy ugyan a Kemencze-tan iratai hozzáférhetők, évtizedeken keresztül mint elveszett hagyatékot emlegették. Ennek a rejtélynek a kiderítése arra a meghökkentő eredményre vezetett, hogy olasz és francia érdeklődésre az MTA elkérte feldolgozásra a Bolyaiak Marosvásárhelyen őrzött iratait, Arany János főtitkár kiváló matematikusokra bízta a válogatást, ám végül „az iratok közel 30 évet töltöttek az MTA Könyvtárában, anélkül, hogy egyetlen sornyi kéziratot kiadásra méltónak tekintett volna a felkért bizottság. Hazaérkezés után, úgy tűnik, további 60 évet Marosvásárhelyen, a kollégium könyvtárában minden vizsgálat nélkül maradtak az iratok”, köztük végképp észrevétlenül megbújva a kemencetani dosszié.

Tudományos lelkiismeretességgel, mindenhez a megfelelő forrást rendelve, ám mégis szépírói lendülettel adja elő a szerző a magyaros slendriánságnak elképesztő mindenhatóságát. 

A harmadik feladat Bolyai Farkas 1840-ből származó hőtanának ismertetése, megvitatása, korszerűségének megállapítása (korszerűség alatt természetesen a saját korának megfelelést értve).

Ez utóbbi éppen a 19. század első harmadában csaknem reménytelen feladat, hiszen a legfontosabb felismerések ekkor születtek, és igen bátortalanul fogalmazódtak meg. A hőanyagelmélet pl. már leszerepelt, de a kvantitatív eredményekre képes kalorimetria azzal számolt. A Carnot-hatásfok helyes formulája is egy szemléletében hamis analógia alapján született. Szerencsére Bolyai hőtanához elegendő néhány fogalom ismertetése az akkor használt értelemben. Ez a hasznos előkészítő munka teszi ki ennek a fejezetnek az első felét, és ez elegendő ahhoz, ahogy a szigorúan felépített Bolyai-kézirat érthető legyen.

Nehezen felmérhető, de éveket igénylő, idegőrlő munkáról van szó, hiszen Bolyai kéziratlapjai alig olvashatóak, és a soronkénti megfejtés után is nehezen állítható össze belőlük koherens szöveg. De összeállt, és egészében véve élvezetes olvasmány lett. 

Jelentős kéziratot, ritka értékes és gondosan kiválogatott tudománytörténeti anyagot tart kezében az olvasó. A három fejezet közül az első valóban alapozó, amely a korral és Bolyai Farkassal is megismertet, bizonyítja a kemenceépítés jelentőségét, benne Bolyai szerepét. A második fejezet a magyar tudományos szervezés nagy kudarctörténete, gyakran hátrányos helyzetünknek számos okával és tanulságával. Végül a harmadik fejezet, a meg nem jelent, egybe nem szerkesztett tankönyv, a Hőtan, amely remek összefoglalása a korabeli tudományos igényeknek, egy tudománynak elkötelezett kemenceépítő remeke.

Füstöss László 

egyetemi docens,

BME Fizikai Intézet, 

Fizika Tanszék, a Fizikai Szemle szerkesztője