2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szeptember 28-án harmadik alkalommal szervezték meg a kelementelki szőlőhegyben is az immár hagyományossá vált szüreti mulatságot.


Az ősz beköszöntésével megkezdődtek a szüreti bálok, mulatságok.

Szeptember 28-án harmadik alkalommal szervezték meg a kelementelki szőlőhegyben is az immár hagyományossá vált szüreti mulatságot.

Már délelőtt hangos volt az utca, gyülekeztek az utcai felvonulásban résztvevők: huszárok, a rezesbanda, Varga József polgármester úr, a hegybíró, táncosok, hogy csak egypárat említsünk közülük.

Közben a szőlőhegyen is szorgos kezek munkálkodtak azon, hogy szépen megterített asztal és finom falatok várják a vendégeket.

A hagyományok továbbvitelére szükség van. Továbbadni csak úgy tudjuk, ha már egész kicsi korban beoltjuk a gyerekekbe népünk kultúrájának csíráit. Ez a gondolat vezérelt már az elmúlt évben is minket, óvónőket, hogy rész vegyünk óvódásainkkal a szüreti mulatságon. Szép élményekkel gazdagodtunk és úgy gondoltuk, hogy idén is színesítjük fellépésünkkel az ünnepi műsort, amelyen népi táncot mutattunk be.

Nemcsak a mi óvodásainkkal vettünk részt, hanem vendégeket is fogadtunk: a marosvásárhelyi Méhecske Napközi Otthon Ugri-Bugri csoportját, Dóczi Éva és Ferenczi Anna óvónők kíséretével, akik népi gyermekjátékokat mutattak be.

A szüreti mulatságra látogatók gazdag, színvonalas műsorokon vehettek részt, ugyanis a kelementelki iskolát is két tánccsoport képviselte: a IV. osztályosok Dan Éva tanítónő irányításával és a VII-VIII. osztályosok, akiket Fülöp József tanár úr készített fel. Részt vettek a gyulakuti, balavásári, erdőszentgyörgyi iskolák tánccsoportjai is, valamint más előadóművészek is szórakoztatták a vendégeket. A rendezvény házigazdái Szabadi Nóra és Ördög Miklós Levente színművészek voltak.

A műsorok befejeztével élő zene szórakoztatta a résztvevőket, finom gulyás valamint must várta az érdeklődőket.

Köszönet illeti a szüreti mulatság szervezőit, segítőkész kollégáinkat, a gyerekek szüleit, akik hozzájárultak e szép nap létrejöttéhez.

Reméljük, mindenki jól érezte magát, és szép élményekkel távozott.

Kerekes Melinda és Menyhárt Katalin óvónők

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató