2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több száz gyerek töltötte a tegnap délelőttöt a Maros Művészegyüttes kövesdombi székhelyén. 10 órától a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Gimnázium és a Gheorghe Şincai Iskolaközpont diákjai jöttek el megnézni a Mátyás király álruhái című produkciót.

Fotó: Nagy Tibor


Több száz gyerek töltötte a tegnap délelőttöt a Maros Művészegyüttes kövesdombi székhelyén. 10 órától a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Gimnázium és a Gheorghe Şincai Iskolaközpont diákjai jöttek el megnézni a Mátyás király álruhái című produkciót, amelyet az együttes később egy másik csoportnak is előadott. Az izgatott publikumot az épület előcsarnokában Barabási Attila, a művészegyüttes igazgatója üdvözölte.
– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy házigazdaként fogadhatlak bennetek, gyerekek, és hogy részt vehetünk az Iskola másként hét rendezvénysorozatában. Az elmúlt napokban sok, diákoktól származó bejegyzést olvastam a facebookon, olyanokat, hogy: „végre szeretem az iskolát.” Ennek a szeretetnek a megéléséhez kívánunk mi is hozzájárulni.
A továbbiakban Barabási Attila az előcsarnokban kiállított magyar, román, cigány és szász népviseletekre hívta fel a diákok figyelmét, majd a pedagógusoknak, illetve a megyei tanfelügyelőségnek mondott köszönetet a gyereknép jelenlétéért.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes arra biztatta a diákokat, hogy találják fel magukat a néphagyományok világában, és ne csak nézőként ápolják ezt a hagyományt, hanem aktívan vegyenek részt az ilyen jellegű tevékenységekben, tegyék magukévá a népi táncokat. Ezt követően a népviselet-kiállítás bemutatására került sor, külön kiemelve az erdélyi – sóvidéki, felcsíki, nyárádselyei, vajdaszentiványi, magyarói, kalotaszegi, mérai –, illetve a gyimesi csángó vidéki viseletek sajátosságait. Később, miután a gyerekek beültek a szemnek, fülnek egyszerre élményt nyújtó előadásra, Barabási Attila újságírói kérdésekre válaszolt.
– Ezen a héten összesen húsz fellépésünk lesz. Erre az előadásra 300-350 gyerek jött el, és a nézőszám pár óra múlva, a következő fellépéssel megduplázódik. Két nap a magyar, három nap a román társulat várja a közönséget az együttes székhelyén, közben mindkét társulat Szászrégenben, Marosludason és Segesváron is fellép. Marosvásárhelyen ezekben a napokban körülbelül 3000-4000 gyerekre számítunk, a kiszállásokkal együtt az 5000-6000-es nézőszámot is elérjük. A Maros Művészegyüttes a tavaly is részt vett az Iskola másként programsorozatban, de nem ennyire szervezetten. Ezért a megyei tanfelügyelőségnek mondhatunk köszönetet, amellyel 2007 óta igyekszünk partnerkapcsolatot kiépíteni, és mára igazán kiváló lett az együttműködésünk.
A kiállítás kapcsán az intézményvezető hangsúlyozta, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően ezúttal nemcsak a saját népük viseletét mutatják be a magyar, illetve román látogatóknak.
– A különféle nemzetiségek viseletének gazdagságát illetően első helyen állunk az unióban. Számunkra a kultúrának van a legnagyobb jövője, ezt a gyerekekben is tudatosítani kell. 
Az előadást követően táncház kezdődött. Az óriási létszámra való tekintettel a diákok, az oktatók és a zenekar is két részre oszlott, voltak, akik a színpadon, mások az előcsarnokban ropták a táncot. Közben az együttes próbatermébe is be lehetett lépni, így egyféle nyílt nap jellegét is öltötte az együttlét. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató