120 éve született Németh László, az író-fogorvos

1901. április 18-án Nagybányán született Németh László, a magyar irodalom jelentős képviselője. Bár csupán élete első két esztendejét töltötte a bányavárosban, mivel a család Szolnokra, majd Budapestre költözött, a szülőhely hálásan őrzi emlékét. Napjainkban a Németh László Elméleti Líceum a nagybányai és a bányavidéki magyarság jelentős, önálló magyar intézménye, ahol megadatik az anyanyelven való tanulás lehetősége a beiskolázástól az érettségiig.

Bár bölcsésznek készült, 1920 tavaszán Németh László mégis átiratkozott az orvoskarra, ahol fogorvosi diplomát szerzett 1925-ben. Kezdetben cselédkönyves orvos, később fogorvosi rendelőt nyitott, majd iskolaorvos lett. Az orvoslásban sohasem tartotta tehetségesnek magát, hamar visszatért igazi „szerelméhez”: igazi életműve az irodalomban teljesedett ki.

Számos olyan orvost ismerünk, aki az irodalom területén alkotott maradandót, többé-kevésbé megőrizve eredeti foglalkozását, ám az orvoslás hivatása felé helyezve az irodalmi alkotás gyönyörűségét. Az orosz Anton Pavlovics Csehov és az ukrán Mihail Bulgakov orvosi diplomával a tarsolyukban írták világszerte elismert műveiket. 

Az elemzés, a teljesség igénye nélkül említtessék meg az orvos-író Cronin neve, akinek a Réztábla a kapu alatt című regénye kötelező olvasmányként ajánlott az orvostanhallgatók számára. Nemzeti irodalomtörténetünk író orvosai köréből hadd emeljük ki a korán elhunyt délvidéki Csáth Géza, valamint az erdélyi gyökerekkel rendelkező Benedek István nevét, aki főművében (Aranyketrec) éppen egy elmeosztály életét mutatja be csakis elmeorvosként tapintható közelségből, ősöktől átörökölt írói vénával megáldva. Ha pedig a kört tovább szűkítjük, a marosvásárhelyi orvosképzés is számos orvos-írót indított irodalmi pályára (is).

 Németh Lászlóra visszatérve: ő a magyar fogorvos-író, azaz író fogorvos. Még akkor is, ha már harmincéves korában felhagyott a fogorvosi gyakorlattal, negyvenegynéhány évesen pedig az iskolaorvoslással is. A Nyugat és az Erdélyi Helikon irodalmi lapok felfedezettje, a népi írók markáns egyénisége. Novellák, drámák, regények elismert szerzője, amelyek közül több is megemlítendő: Gyász, Bűn, Iszony, Égető Eszter, Irgalom. Tanulmányait A minőség forradalma címmel gyűjtötte kötetbe. A József Attila-díj és a Kossuth-díj kitüntetettje. Életének 74. évében hunyt el agyvérzésben. 

Emlékezzünk Németh Lászlóra egykori gondolatai felidézésével: „A magyar hagyomány főere: a magyar líra. Ez a nép, mely politizált anélkül, hogy politikáját maga csinálhatta volna, s egyetemeket épített anélkül, hogy a tudományban a maga hajlamait merte volna követni, a lírában nagy, eredeti és otthonos. (…) Az embernek két hazája van: az egyik az ország, amelyben született, a másik a kor, amely a körülötte folyó életet színezi. Egy népnek tájékozódnia kell a nagyvilágban, amelyet Vörösmarty népek hazájának nevezett, s tájékozódnia a másik, időbeli hazában is, amelynek területe egy kor életfelfogása, ege az értékek időszerű rendje, s határa egy korszak előítélete. Új korok fölemelnek és letörnek népeket, nemzeti erények a kedvező korszellemben kivirágzanak, a kedvezőtlenben elkókadnak.”