2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ünnepélyes hálaadásra készülnek Sövényfalván

Közmunkával újítják fel, csinosítják a sövényfalvi egyházközség hívei a református templomot, a szeptember 6-i hálaadó istentiszteletre készülődnek. Egyéni hozzájárulás révén végzik a külső munkálatokat, készítik elő a kopjafák helyét az évszázados fennállás méltó megünneplésére.

Székely Szilárd lelkipásztor három éve szolgál a sövényfalvi református gyülekezetben. Azt megelőzően egy évig Marosvásárhelyen a X. Kövesdombi Református Egyházközségben teljesített gyakornoki szolgálatot. A 293 lélekszámú gyülekezet tagjai közül több mint ötvenen külföldön élnek, ennek ellenére a vasárnapi istentiszteleteken szép számban vannak jelen a hívek. Az idén hárman konfirmáltak, jövőre hat fiatal tesz egyházi fogadalmat, a két vallásórás csoportba pedig húsz gyerek jár. A fiatalok hangszereken tanulnak játszani, Sövénykék néven zenekart is alapítottak, ifjúsági dalokat dolgoznak fel és adnak elő. Február 11-én népes közönség előtt is megmérettettek. A kis Noel számára szervezett jótékonysági koncerten előzenekarként léptek fel, meghívott Tamás Gábor előadóművész volt. A koncerten hatezer lej gyűlt össze, amit sikerként könyveltek el. Jövő hónaptól a konfirmáltak számára állandó ifjúsági alkalmakat szerveznek annak érdekében, hogy ne távolodjanak el az egyháztól. 

A parókia felújítására a magyar kormány templomfelújítási programja keretében kaptak finanszírozást, de a munkálatot felvállaló cég anyagi veszteséget okozott, a vállalkozó nem tartotta be az egyezséget, ezért egy küküllődombói magánvállalkozóra bízták a munkát. A templomot azonban saját erőből újítják fel. 2013-ban a tetőzetet kicserélték, ezúttal a külső régi vakolatot távolítják el és vakolják, festik újra.

A templom bejárata elé 1906-ban tizenkét tujafenyőt ültettek, melyek a tizenkét tanítványt jelképezték. Az egykori jegyzőkönyv szerint a templom építőinek őrállóiként ültették a tujákat. Az évek során azonban a számuk megcsappant, mivel több fenyő elkorhadt, és úgy döntöttek, a megmaradt fákat kivágják, helyükbe pedig tizenkét kopjafát helyeznek. A kopjafákat Sztupár Attila marosvásárhelyi fafaragó készítette. Az alapanyag érdekessége, hogy az 1880–1890-es években a bonyhai templomkertbe ültetett cserefát vágták ki, ebből készültek a kopjafák, ezáltal a bonyhai gyülekezettel való kötelék is szorosabbá válhat – tájékoztatott az ugyancsak bonyhai születésű lelkipásztor.

Fotó: Nagy Tibor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató