2026. november 2., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: A PontKom Facebook-oldala 


Új korszak, új kommunikáció

Immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg november 13-án, jövő pénteken a PontKom kommunikációtudományi konferenciát a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán. Az idei rendezvény központi kérdése: hogyan szólítsuk meg a Z generációt?

A harmadéves kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatók által szervezett konferencia célja, hogy feltérképezze a Z generáció sajátos kommunikációs világát, és választ keressen arra, hogy milyen csatornákon, eszközökön és üzeneteken keresztül lehet valódi kapcsolatot teremteni a fiatalokkal. A rendezvény több területet is érint: a politika, a média, az üzleti és civil szféra képviselői egyaránt azt járják körül, hogyan lehet megérteni a Z generáció nyelvét, és miként szólítható meg úgy, hogy ne csupán elérjük, hanem valóban kapcsolódjunk is hozzá. 

A programban kerekasztal-beszélgetések és plenáris előadások egyaránt helyet kaptak. A meghívottak között közéleti személyiségek, újságírók, az üzleti és civil szféra képviselői, valamint táncművészek és szabadúszó (freelancer) szakemberek is szerepelnek. Az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amely hamarosan elérhetővé válik a rendezvény közösségimédia-felületein. A helyszíni regisztráció november 13-án reggel 9 órakor kezdődik az egyetem C07-es termében.

A megnyitót követően 10 órától Bota Trombitás Melinda, a KULTfeszt főszervezője tart előadást Kihez szól a kultúra? címmel. Ezután 10.30-tól Szepessy László, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) külügyért felelős ügyvezető alelnöke beszél arról, hogy milyen lehet a politika „filterek nélkül”. Előadásának címe: Hitelesség, hatalom és kommunikáció a Z generáció korában. A nap első kerekasztal-beszélgetése 11.15-kor kezdődik Trendkövetés vagy saját hang: Generációs válaszok a modern PR-ban címmel. A beszélgetés résztvevői Tóth Attila, a Cognitive Creations ügyvezetője, Fülöp Laura és Fülöp Karina szabadúszó marketingszakemberek, valamint Terebesi Tekla, az Onlike marketingügynökség alapítója. Délben a sajtó képviselői osztják meg tapasztalataikat a fiatalok hírfogyasztási szokásairól. A beszélgetésen jelen lesz Máthé Kincső, a Rádió GaGa műsorvezetője, Bugnár Szidónia, az Erdély FM műsorvezetője, valamint Kecskés Csaba, a RomKat újságírója. 

Az ebédszünet után a közéleti szereplőké lesz a főszerep. 13.30-kor Egy nyelvet beszélünk? A megszólítástól a kapcsolódásig címmel kezdődik újabb kerekasztal-beszélgetés, amelynek meghívottai Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, illetve Réti Zsófia, Csíkszentgyörgy polgármestere. 14.15-től Petry Zsolt, a Petry cégcsoport ügyvezető igazgatója tart előadást, majd 14.45-kor Forián-Szabó Miklós SJ jezsuita szerzetes osztja meg tapasztalatait Egy Z generációs katolikus szerzetes a hiteles tanúságtételről címmel. 

A program 15.30-tól Ferencz András, az Affarit Studio alapítójának előadásával folytatódik. 16 órától Molnár József és Székely Áron, a Caritas közkapcsolati felelőse és szociális mentora beszélnek arról, hogyan tudnak a szociális szolgáltatók kapcsolatot teremteni a fiatalokkal. A nap utolsó kerekasztal-beszélgetésének középpontjában a táncművészet áll. A 16.45-kor kezdődő beszélgetés résztvevői arról mesélnek, hogyan lehet megszólítani a fiatal közönséget. Jelen lesz Bezsán Noémi, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfus-oktatója, Macaveiu Blanche, a Navarra Dance koreográfusa, valamint Balázs Bálint Bernárd, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) táncosa és oktatója. 17.30-tól Király Cs. Tamás, az Ultrahang biztonságpolitikai YouTube-csatorna alapítója tart előadást. A konferencia 18 órától kezdődő élőzenés állófogadással zárul. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató