A 130 éves EMKE-t ünnepelték
Az erdélyi magyar közművelődés napja tiszteletére megrendezett marosvásárhelyi megemlékezésen, amelyen a 130 éves EMKE-t ünnepeltük, négy szervezet kapott EMKE-oklevelet.
Az erdélyi magyar közművelődés napja tiszteletére megrendezett marosvásárhelyi megemlékezésen, amelyen a 130 éves EMKE-t ünnepeltük, négy szervezet kapott EMKE-oklevelet.
Az alábbiakban a szervezetek neve és az elismerés odaítélésének az indoklása olvasható, mellékletként pedig az EKE laudációja.
Az idén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnöksége részéről oklevelet kaptak az alábbi egyesületek:
1. A Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület, a magyar örmény közösség identitása megőrzéséért szervezett rendszeres kulturális rendezvények lebonyolítása érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért.
2. Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztálya, az egyesület elöljárói és tagjai által elért sikerek méltatásaképpen, identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő tevékenységük elismeréséül.
3. A Bandi Dezső Kulturális Egyesület, az amatőr és hivatásos népművészet támogatása, a hagyományos értékek megőrzése, kiemelten a fafaragás oktatása területén elért eredményekért.
4. A Mezősámsondi Dal- és Citeraegyüttes, a népzene iránti vonzódás, a citerázás élményének megtartása, a hagyományok ápolása terén kifejtett négy évtizedes tevékenységéért.
Laudáció
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Országos Elnöksége EMKE-oklevelet adományoz „Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztálya részére, az egyesület elöljárói és tagjai által elért sikerek méltatásaképpen, identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő tevékenységük iránti elismerésül” – áll az indoklásban.
Mivel idén megalakulásának 130. évfordulóját ünnepli Erdély második legrégebbi civil szervezete, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, úgy gondoltuk, hogy igenis helye van a harmadik „legkorosabb” egyesület, az Erdélyi Kárpát Egyesület tevékenysége méltatásának. Egyrészt az EKE 1891-es létrejöttekor ott bábáskodott a „nagyobbik testvér”, az EMKE, másrészt az elmúlt bő évtizedben szoros és gyümölcsöző együttműködés alakult ki Marosvásárhelyen a két szervezet között. Elég, ha csak arra a tényre utalunk, hogy tíz éve máig is érvényes együttműködési szerződés köttetett a két egyesület között, amelynek értelmében az EKE marosvásárhelyi osztálya részben az EMKE székhelyén tartja megbeszéléseit, itt alakította ki titkári tevékenységét.
A rendszeres túrák szervezését, a természetvédelem és a honismeret fejlesztését felvállaló egyesület identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő szerepe vitathatatlan. A marosi, marosszéki vagy hivatalosan: marosvásárhelyi osztály már 1947-es beszüntetése előtt nagy hangsúlyt fektetett a honismereti jellegű túrákra és kirándulásokra, a fürdők és gyógyhelyek megismertetésére, a fényképezés megszerettetésére, fontos személyiségek évfordulóinak a megünneplésére. Megjegyzendő és értékelendő: négy évtizednél hosszabb betiltása idején, a kommunista rendszer bukásáig sem állt le a többé-kevésbé szervezett természetjárás, a tagok nagy része továbbra is együtt túrázott, elsősorban a Szakszervezetek Háza turistakörében, Both Károly, Kiss Ernő, majd később Nagy Lajos vezetésével.
1991-es újjáalakulását követően az EKE, annak marosvásárhelyi osztálya kiterjesztette tevékenységei körét. A gyalogtúrák sorában hagyományossá vált a januári évadnyitó kirándulás a Cinege-tetőre, az áprilisi Bekecs-túra vagy éppenséggel a szeptemberi Teleki Samu emlék- és teljesítménytúra, valamint az azt követő gyalogtúra a Zászpás-tetőre, sikerült két színvonalas EKE-tábort szervezni és népes részvételt biztosítani a többin, autóbuszos kirándulásokra résztvevőket toborozni a táji és épített örökség felfedezésére (kiemelt sikerrel Petőfi és Wass Albert nyomdokain, a Mezőségen és Székelyföldön egyaránt), felvállalni az Istenszéke gondnokságát, nagy érdeklődésre számot tartó vetített előadásokat és fényképkiállításokat – EKEArt néven – szervezni, Föld-napi, Európa-napi, Vásárhely-napi programokat biztosítani, kijelölni a Mária-út Maros megyei szakaszát és évről évre menedzselni a zarándokút Nagysármás–Sóvárad szakaszát, hatékony kommunikációt biztosítani az egyesületnek.
Az eredmények, a színvonalas programok mögött emberek, EKE-tagok és szimpatizánsok állnak. Mindenekelőtt a mintegy százfős tagság, amelynek többsége aktívan részt vesz a tevékenységekben, az évek során jó kis csapattá kovácsolódott össze, baráti és helyenként bulizó közösséggé vált. Megjegyzendő: a hagyományos farsangi turistabálok közösségformáló ereje és varázsa mindig sajátos élményforrást nyújt a jelenlevőknek.
Közösségen innen és túl, nem feledkezhetünk meg a legaktívabb tagokról sem, azokról az elöljárókról, akik szükség szerint felelősséget vállaltak az egyesületért. A marosvásárhelyi osztály elnökei voltak: Kerekes Ibolya, jobbján az örökmozgó fotós Kerekes Péter Pállal; Kis Zoltán, aki azóta is pontos kimutatással gyűjti a tagsági díjakat; Pánczél Tibor – EKE-síbalesetből felépülő lábakkal és örökké segítőkész szívvel; Kovács Róbert Zoltán, aki szorosra fűzte a kapcsolatot a hegyimentőkkel; Dósa László, az istenszéki takarítótúrák és jelzésfestések doyenje; Böjthe-Beyer Barna, az EKE honlapjának és levelezőlistájának pontos GPS-koordináták szerinti működtetője. A szakosztályi elnökök mellett említésre kötelező az országos alelnök, dr. Péterffy Anna-Erzsébet neve és „erdélyi gyopárkodása”, aki vizsganaplóm tanúsága szerint 2001 januárjában tízes osztályzatot kapott nálam közegészségtanból.
„Barangolj velünk!” – szólít fel az EKE-sek jelszava. Évről évre egyre többen szót is fogadnak. Sőt, a marosvásárhelyi osztály azzal is eldicsekedhet, hogy immár három kontinens tetejére is feljutottak a tagjai: az Elbruszra, a Kilimandzsáró Uhuru-csúcsára (összesen nyolcan) és az Aconcaguára (Pápai Levente személyében).
Végső útravalóul saját gondolataimhoz fordulok. Az EKE örökös tiszteletbeli elnöke, az erdélyi előadás-körútjai alkalmával minden évben vendégül látott Erőss Zsolt 2013 májusában bekövetkező mennybemenetelére írtam: „Személyes példaképünknek tartjuk, amikor saját csúcsainkat igyekszünk megmászni. Figyelmeztet és arra késztet, hogy a nemzet és ügyeinek érdekében áldozatokat kell hozni, a csúcsra kemény küzdelemmel lehet csak feljutni, és a sikerért akár életünket is érdemes feláldozni.”
Dr. Ábrám Zoltán
