2500 gyermeket „oltottak be” magyar néptánckultúrával

Maros megyében nincs a népi kultúrának és hagyományőrzésnek még egy olyan ága, amit olyan előszeretettel művelnének, mint a néptánc. Együttesek, csoportok, táncházak éltetik őseink tánckultúráját, amiben a legapróbb óvodás gyermekek, elemisták s a nagyobbak is nagyon jól feltalálják magukat. Azt is mondhatnánk, hogy mozgalommá nőtte ki magát a néptánc-oktatás, ami annál is örvendetesebb, mert ebben leljük a kapaszkodót, s nem szakadunk el végleg attól az örökségtől, amit sokszor önmagunktól adunk fel. Vannak lelkes emberek, akik ügyszeretetből felvállalják ezt a fáradságos munkát, és a gyermekekbe oltják a néptánc szeretetét. Ilyen Füzesi Albert is, aki húsz éve vezeti a Napsugár néptáncegyüttest, s aki két évtized alatt 2500 gyermeket tanított meg táncolni, egy egész „mozdulatországra”. 

 

Utánpótlásra volt szükség

– Az 1956-ban alakult Állami Székely Népi, majd Maros együttes mellett egy év múlva létrehoztak az ötvenes-hetvenes években egy gyermekegyüttest. Nagyon jól működő gyerek- és ifjúsági együttes volt. Többen is bekerültek a nagy együtteshez táncosnak. Több mint 20 év után megszűnt, majd újraalakult, de ötévnyi működés után valamiből kifolyólag ismét megszűnt. Pedig számos díjat nyertek belföldön és külföldön is. 1990-ben kerültem a Maros Művészegyütteshez, 1993-ban tánckarvezető lettem. Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen nincs táncosutánpótlás. Mi, az új generáció, akik 1990-ben megfiatalítottuk a csapatot, s átvettük a stafétát, Lőrincz Lajos Forrás együttesében táncoltunk. Hét pár jött át a Maros Művészegyütteshez. A régi kollégákkal beszélgetve eszembe jutott, mi lenne, ha felélesztenénk a gyerekegyüttest, s egyúttal megoldanánk az utánpótlás problémáját is. Meg kellett kérdezzem a művészegyüttes akkori igazgatóját, Iosif Titi Boantăt, hogy mit szól ehhez a projekthez? Ugyanis a gyermekegyüttessel ott kell tartani a próbákat, s ott kell működni, nyilván, az együttes égisze alatt. Úgy vetettem fel a kérdést, hogy mind a két tagozaton – a románon és a magyaron is – indítani kellene gyermekegyüttest. Átgondolta, valószínűleg meg kellett beszélje valakikkel, de rábólintott, mondván, nincs akadálya. Az együttes megalakítása jó ötletnek bizonyult, 1995 januárjában elindítottuk a csoportokat. Az igazság az, hogy az „övéké” három hónap alatt befuccsolt, mert nem voltak felkészülve sem lelkileg, sem szakmailag arra, hogyan kell gyerekekkel dolgozni, de aztán tíz évre rá újraindították az együttesüket, s azóta is működik. 

 

Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett 

– Mi volt a folytatás?

– Akkor még 29 éves voltam, eszembe sem jutott, hogy milyen nagy fába vágtam a fejszémet. Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett. Amikor bejöttek a próbaterembe, szinte elájultam. Édes jó istenem, mit csinálunk ennyi gyermekkel? Egyszerűen nem volt tér! Nem volt más megoldás, szelektálni kellett. Kapásból nyolcvan gyereket válogattunk ki a 250-ből. Azoknak, akik akkor nem jutottak be, gyermektáncházat szerveztünk, tehát senkinek sem vettük el a kedvét a tánctól. Aztán aki ügyesen táncolt ott, idővel bekerült a gyermekegyüttesbe. Annyira jól sikerült az indulás, hogy két évre rá hivatásos táncos került be a Maros Művészegyüttesbe ebből a csoportból. 1996. június elsején már bemutatkoztunk a szülők előtt, és 1997 márciusában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban megtartottuk az első komolyabb előadásunkat. Ezeket az előadásokat Koszorús Kálmán, a Maros együttes akkori prímása és zenekara kísérte. Szenzációs sikerünk volt. Nagyon nagy volt a lelkesedés. Meg kell jegyeznem, hogy ’96 őszén koreográfusnak kértük fel a Maros Művészegyütteshez a sepsiszentgyörgyi Jánosi Józsefet. Idejött, és ő is beszállt a gyermekegyütteshez. Sőt, ő lett a Napsugár névadója. Azt szerettem volna, ha a Maros Művészegyüttes utánpótlás-együtteseként is tartanak számon, de ő azt mondta, hogy legyen ennek egy külön neve, s mert gyerekegyüttes, nagyon jól illik rá a Napsugár név. 

– Kivel dolgoztak még az évek során?

– A Napsugár együttessel való együttműködésre felkértem Bodor Ildikót, aztán őt „elvitte” a Duna együttes, majd jött helyette Ravasz Mária, akit szintén „elvitt” a Duna együttes Budapestre. Őt követte Lengyel Ildikó, akivel több mint tizenöt évig dolgoztunk együtt, szünetekkel, mert közben két gyermeket hozott a világra. 2012-ig dolgoztunk még Domokos Zsuzsannával is. Ekkor jött a lányom, Füzesi Tímea, aki 4 éves korától táncol az utánpótláscsoportban, most a kolléganőm.

– Hány gyermek fordult meg a Napsugár együttesben?

– Az évfordulóra készülve számvetést készítettem: az évek folyamán körülbelül 2500 gyermek és fiatal táncolt az együttesben. Jelenleg három csoportban 120 gyerek táncol, de ez a szám változó, mert van, aki lemorzsolódik, vannak újak, akik most kapcsolódnak be. A kiscsoportban vannak a 10-12 évesek, a középcsoportban a 13-16 évesek korosztálya és attól felfele, egyetemista korú fiatalokig. 

– Milyen jellegű rendezvényeken léptek fel az évek során?

– Évente 50-60 fellépésünk van bel- és külföldön. Olyan sok különálló előadásunk nem volt, viszont minden évben fellépünk farsangkor és karácsonykor. A farsangi műsorokba a farsangi szokásokat építettük be. Valamennyi műsorunkban három koreográfia szerepel. Minden nyáron elmegyünk edzőtáborba, ott egy hétig „gyúrjuk az anyagot”, aztán elkezdjük az őszi szessziót, s a nyári anyagból karácsonyra elkészül egy új koreográfia. Ezt körbeöleljük karácsonyi kántálódalokkal vagy betlehemes szokásokkal. Évente kétszer van bemutató, de minden rendezvényen részt veszünk, ahová meghívnak és eljutunk. A Napsugárral részt veszünk a Gyöngykoszorú-találkozókon. Itt jegyzem meg, hogy az erdőcsinádi Gyöngykoszorú szervezésébe már a Napsugár születése előtt beszálltunk Fazakas Jánossal együtt. Minden esztendőben társszervezőként ott vagyunk, részt veszünk a fesztiválokon, város- és falunapokon. A kiscsoporttal nem járunk vidékre, a nagyobb műsoroknak részesei, de önálló műsoruk még nincs. Nem vagyok annak a híve, hogy nagyon sok előadást tartsunk, mert a színpad kiégeti a táncost. Minél több színpadi fellépésük van, annál hamarább belefáradnak. Az a jó, ha a gyermek kívánja a táncot, a szereplést, s nem én erőltetem rájuk a fellépést. Ha túl sok a fellépés, a gyermekek a családi programok miatt nem tudnak megjelenni, s akkor szétesik a csapat, aminek egységesnek kell lenni. Csak annyi előadást vállalunk, amennyit a csoport és a szülők „elbírnak”. Nagyon fontos: a Napsugár a szülők hozzáállásával működik. A szülők vállalják az anyagi áldozatot, a vendégek fogadását. A mostani gálaműsorra is fogadjuk a külföldieket. Tavasszal voltunk mi, most ők jönnek. Ez csak a kölcsönösség alapján működhet. 

– A gyermekek nemcsak a magyar tánckultúrát szívják magukba, egy nagyszerű életformát is elsajátítanak. Elmondható, hogy a Napsugárnak egyben közösségépítő szerepe is van?

– Igen, az előadásokra eljárnak a szülők, nagyszülők, megnézik a gyerekeiket, barátságok szövődnek. Szenzációs élmény, ahogyan belőlük egy nagy család alakult ki. Éveken át kosaras bált szerveztünk a szülőknek, megismerték egymást. Összejárnak több faluban, tíz-tizenöt család együtt sátorozik például Remetén, Panitban vagy Szőkefalván. Együtt szilvesztereznek, együtt járnak locsolni. Összetartó csapat vagyunk, szülők és gyermekek egyaránt. Nem csak a néptáncról meg a népdalról szól ez az egész. Elgondolkodtam, hogy mi is a Napsugár vonzereje, hogy húsz év elteltével is jönnek a gyerekek, holott én a táncpróbákon nem vagyok egy „puha gyerek”. Nagyon sokat kell izzadni, dolgozni a próbateremben, hogy sikereket érjünk el, mégis ott vannak a próbákon. Mi tartja össze a csoportot? Azt gondolom, hogy a gyökereink mélyebbre nyúlnak, mint amit mi felfogunk. Ezek a gyökerek tudat alatt „bizgerálják” a fantáziánkat. Nem tudjuk, hogy mitől szeretjük, nem tudjuk, hogy miért kell nekünk a néptánc, de csináljuk. Menet közben jön meg az étvágy. Amikor látjuk ezt az összetartó erőt, akkor érezzük, hú, de jó helyen vagyunk! Ezt kell csinálni! 

– Még sok éven át! Isten éltesse a Napsugarat!

 

Fergeteges jubileumi előadás – örömkönnyekkel 

A jubileumi évfordulót méltón, fergeteges előadásokkal ünnepelte meg a hét végén a Napsugár Néptáncegyüttes. 

Szombaton a győrújbaráti Csobolyó néptáncegyüttes, a soproni Pendelyes táncegyüttes és a Napsugár néptáncegyüttes előadását láthatta a közönség. A Pendelyes az Eltáncolt cipellőket, míg a Napsugár a Ludas Matyit vitte színre, azaz táncolta el, a közönség örömére. A vasárnapi gálaműsoron – lapzártakor zajlik – fellépnek a jelenlegi és volt napsugarasok és a vendég együttesek. 

– Erős ma is a népdalhoz, a néptánchoz, a népzenéhez és az ünnepi szokásainkhoz való ragaszkodás. Mindenki tudja, érzi, hogy múlt nélkül nincs jövő. Ez az a hely, ahol rájövünk, mekkora nemzeti kincset hagytak ránk őseink. Ezt a hatalmas értéket ma már nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megtanulni és továbbadni a fiatalabbaknak. Mi ezt tesszük. Közülünk nagyon sokan profi táncosok, oktatók és táncegyüttes-vezetők lettek, nemcsak Erdélyben, hanem külföldön is. A húsz esztendő kötelez a folytatásra. Reméljük, mindig lesz annyi magyar ember Marosvásárhelyen, hogy legyen kiért izzadni. Isten éltessen, Napsugár! – hangzott el a felvezető köszöntőben.

Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta, büszke, hogy az általa vezetett hivatásos intézménynek van utánpótlása. Ahhoz, hogy húsz évet megérjen egy együttes, sok mindent kell tenni, mint egy nagy családot, egyben tartani, a mindennapi gondokkal küszködve. Szükség van egy apára, aki összefogja ezt a nagy családot. Ez az apa nem más, mint Füzesi Albert – mondta az igazgató. A név hallatán tapsban tört ki a közönség, elismerésül Füzesi Albertnek az ügyszeretetéért, a szakértelméért és odaadásáért, amit a Napsugárért, a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságért, azért a 2500 gyerekért és fiatalért tett, akik tőle tanultak meg táncolni. – Füzesi nagyon korán felismerte, hogy e változó világban, amikor Európa megnyitotta kapuit, gyerekeinket nagyon odafigyelve, becsületesen, magyarként kell nevelnünk. Szükség van a gyermekekre, a táncosokra, de szükség van a szülőkre is, akik tagjai a nagy családnak. Büszke vagyok, hogy ilyen fiatalokat ismerhettem meg, elkísérhettem őket előadásokra, turnékra bel- és külföldön. Ott döbbentem rá, hogy mennyire szívből csinálják, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek, és becsülettel, emelt fővel mentek fel a színpadra akár Szerbiában, akár Magyarországon, akár Szlovákiában, akár Ausztriában vagy Erdély bármely településén. A Napsugár mindig zászlóvivője volt népi kultúránknak. Akik részei voltak ennek a nagy családnak, legyenek büszkék, hogy Napsugár-tagok voltak! Vannak közöttük orvosok, tanárok, jó szakmunká-sok, építészek és diákok, akik előtt még ott az élet – hangzott el az igazgató ünnepi köszöntőjében.