4. Nizza, a francia Riviéra fővárosa

A szép Provence-Alpes-Cote d’Azur régió szívében, ezen belül Alpes-Maritimes megyében található Nizza, hivatalos (francia) nevén Nice, a régió fővárosa, a napfény városa. Itt évente háromszor-négyszer annyit süt a nap, mint Vásárhelyen vagy Segesváron, úgy, hogy a nappalok hosszúságában nincs eltérés! A tenger közelségének és a sok napsütésnek köszönhetően átlaghőmérséklete a lehető legkiválóbb, a nyári hónapokban 24 Celsius-fok, a tavaszi-őszi hónapokban 16, a téli hónapokban 12-13, a legalacsonyabb hőmérséklet ritkán esik 10 Celsius-fok alá, és a nulla fokot szinte soha nem éri el. 

Sokan utaznak Nizzába és környékére egy kis „tavaszolásra” még januárban is, mert még ebben a téli hónapban is lehet sütkérezni a napon, városnézésre sétálni, ha szerencséjük van, akár pólóban is. A tenger viszont csak júniusra éri el a húsz Celsius-fokot, tehát strandolásra csak a nyári és a kora őszi hónapok alkalmasak.

A város és térsége az A8-as autópályán érhető el, amely áthalad és hat csomópontja van a város területén, egyike a legsűrűbb forgalmú autópályáknak.

 A város környékén a legrégebbi időktől laktak emberek, 150.000 évvel ezelőtt a Neander-völgyi ember, 40.000 éve a Homo erectus telepedett meg, maradványaikat a város közeli barlangjaiban találták meg.

A várost görög telepesek alapították a Kr. e. ötödik évszázadban (Nikaia), majd a Kr. e. 2. században a rómaiak foglalták el. Később a város hosszú ideig a Savoyai Hercegség része volt, erődítmény épült az egyik dombon, ezt a 17. században megerősítették, de a 18. századi francia támadások megsemmisítették. Az erődítmény maradványai elbontásával alakultak ki a jelentősebb épületek és a város mai utcahálózata. A város a 18. század végén lett Franciaország része. A 19. században egy ideig Olaszország, majd ismételten a Francia Királyság része volt.

 1864-ben megépült a városba vezető első vasútvonal. A város kedvező éghajlatának köszönhetően az angol arisztokrácia kedvelt üdülőhelyévé vált, olyannyira, hogy 1851-ben Al. Dumas író szerint „Nizza alapvetően egy angol város, ahol azért olykor egy-egy honfitársunkkal is találkozhatunk”. Az angolok mellett hamarosan megjelent az európai arisztokrácia is (orosz, német, osztrák, magyar), Viktória királynő és az orosz cár téli tartózkodási helyévé vált. 1910-ben már 150.000 vendég töltötte itt a telet! A munkások között számottevő volt az olasz.

Az első világháború idején turisták helyett sérült katonákat és menekülteket látott el a város, így súlyos csapás érte gazdaságát, de a háborút követően a város fejlődésnek indult, népessége gyorsan növekedett, 1936-ban elérte a 240.000 főt. 

 A második világháborúban az olasz hadsereg elfoglalta a várost, francia részről kialakult a sok halálos áldozattal járó ellenállási mozgalom. Később (1943) a németek vették át a hatalmat közel egy éven keresztül, a franciák és szövetségeseik által indított felszabadító harcokban számtalan épület megrongálódott vagy megsemmisült, a város lakossága jelentősen lecsökkent.

A turizmus újjáélesztésére és a gazdaság erősítésére alapozott fejlődés 1960-ban indult el jelentős mértékben, a népesség ugrásszerűen megnőtt, sokan érkeztek ide a francia Algériából, nagy számban települtek ide a nyugdíjasok a kedvező éghajlat miatt.

 Nizza ma már Franciaország ötödik legnagyobb városa, 350.000 állandó lakossal, évente négymilliónál több turista nyaral itt vagy látogatja meg látnivalóit. Forgalmas vasútállomása, nagy tengeri kikötője mellett itt található Franciaország harmadik legnagyobb repülőtere. Ebben a világörökség részének nyilvánított városban írták alá az Európai Unió egyik alapokmányát, az úgynevezett nizzai szerződést.

Reggel korán indulunk Cannes-ból Nizza meglátogatására, ahová a repülőtér után következő, nagyon hosszú Angol sétányon keresztül érkezünk meg. A Promenade des Anglais a világ egyik leghíresebb sugárútja, Nizza jelképe, a Földközi-tenger mentén hét kilométer hosszan nyúlik el, mindkét oldalát pálmafák szegélyezik, a kocogók, kerékpározók, korzózók, kutyát sétáltatók, görizők, utcazenészek, pantomimesek, bámészkodók, fiatalok, idősek találkozóhelye. A sugárút felétől gyalogosan folytatjuk utunkat, hogy ezen végigsétálva élvezzük a tenger kékségét, a strandok színességét, a város lüktető, hétköznapi életét.

 Sétánk közben a promenádon némán állunk meg az alig öt évvel korábban történt brutális tömeggyilkosság helyszínén. 2016. július 14-én késő este a Franciaország nemzeti ünnepét ünneplő tömegbe hajtott nagy sebességgel, bérelt, 19 tonnás teherautóval egy tunéziai származású hivatásos fuvarozó. Két kilométert tett meg cikcakkban hajtva a tömegben, hogy minél több áldozat legyen a széles tengerparti járdán. A tömeggyilkosságban összesen 86-an haltak meg, köztük tíz gyerek, és több mint kétszáz személy sérült meg, 29 országból, köztük Romániából is. Ámokfutása közben a gyilkos a rendőrökre is rálőtt, akik végre lelőtték.

 Messziről feltűnik következő célpontunk, a város felett magasodó szikladomb, a „kastélyhegy”, amelyre a középkorban épült a katonai célokat szolgáló vár, a Chateau de Nice. A kastélyhegyre lifttel vagy 350 lépcsőből álló lépcsősoron, gyalogosan lehet feljutni, mi ez utóbbit választottuk, de megérte a fáradságot. Az egykori várból ma már csak egy bástya látható, a Bellandra torony, amely a tengerészeti múzeumnak ad helyet, de a dombon levő széles park (Parc de la Colline du chateau) kilátóiból más és más csodálatos képek tárulnak elénk. Az egyik oldalon a dombok közé mélyen benyúló kikötőben horgonyzó mesés jachtokat látunk, a másik oldalon a promenádban gyönyörködhetünk, majd egy mesterséges vízesés ejt ámulatba, odébb az óváros háztetői látszanak, fölöttük a Déli-Alpok csúcsai, az ellenkező irányban a Nizzai-öbölre esik tekintetünk, alig tudunk elválni a szép látnivalóktól, de Nizzának még sok nevezetességét kell megtekintenünk, a lépcsősoron visszatérünk a városba.

 A Nizza óvárosában tett séta valóságos időutazás. A város történelmi központja, franciául La Vieux Nice, szűk utcákkal, régi időket idéző házakkal a város legrégebbi negyede. Meglátogatását a híres virág-, gyümölcs- és zöldségpiacon kezdtük el, a Cours Saleyán, amely aznap – hétfő lévén – épp „ócskapiacként” működött. Ha valaki ritka kézművesterméket, egyedi, retró dolgot, régi, értékes vagy éppen giccses tárgyat akar venni, az biztosan megtalálja a nagy kiterjedésű ószeren, igazi francia piacozást láthattunk, bár nem a virágpiac hangulatába csöppentünk. A Cours Saleya az évente megrendezésre kerülő nizzai karnevál és a karácsonyi vásár színhelye is.

Rövid séta után érkezünk a főtérre, a Place Massénára. Ez a tér, amely B. Napóleon Nizzában született kiváló hadvezéréről kapta a nevét, köti össze az óvárost az újvárosi résszel. A Place Masséna a helyiek kedvelt találkozóhelye. Legfőbb látványossága az óriási szökőkútja, a Napkút, naprendszerünk bolygóit ábrázoló bronzszobrokkal díszítve. Hét magas oszlopon a Föld kontinenseit szimbolizáló hét emberi alak van elhelyezve, színjátékkal megvilágítva. Kissé távolabb a turisták és a helyiek figyelmét a 3000 négyzetméteren elterülő szökőkutak hívják magukra, amik 128 fejből állnak, és ezekből változó magasságban tör ki a víz. A főteret piros, olasz stílusban épült paloták, házak veszik körbe. Szembeötlő, hogy az olasz hagyományok vegyülnek a francia jellemzőkkel, kellemes elegyet képezve, az egész városban.

 A város szinte minden részéből látható az Oroszországon kívül épült legnagyobb, díszes, Szent Miklós nevét viselő orosz ortodox templom. A templomot az Orosz Birodalom utolsó cárja, a bolsevikok áldozatává vált II. Miklós cár (élt 1868–1918, uralkodott: 1894–1917) emeltette.

 A 19. és a 20. századi képzőművészek, Erdélyben ismert vagy ismeretlen, impresszionista és modern festők, szobrászok valósággal vonzódtak Nizzához és környékéhez, erről a vidékről csodás tájakat, életképeket jelenítettek meg alkotásaikban, amelyeket a városnak adományoztak, így Nizzában több híres múzeum is megtekinthető. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány múzeum neve: Modern és Kortárs Művészeti Múzeum, Matisse Múzeum, Mark Chagall Múzeum, Szépművészeti Múzeum.

 A Place Masséna mellett egy, az 1800-as évek végén kialakított nyilvános kert hűs árnyékában pihentetjük meg elfáradt lábunkat, az autóbusz innen visz fel a város fölé magasodó dombra épült Marc Chagall Múzeum olajfákkal körülvett épülete közelébe. 

 Útközben elhaladunk a feltűnően vörös színű Henri Matisse-múzeum mellett, meglátogatására sajnos nincs elég időnk. A 20. századi festészet jelentős képviselője, Henri Matisse (1869–1954) is hosszú ideig élt és alkotott Nizzában és a közeli Vence-ban. Szerinte a festészetben vissza kell térni az alapokhoz, a színek kell beszéljenek.

 A Chagall-múzeum meglátogatása életre szóló élmény volt utastársaimnak és nekem is. A művész változatos élete, művészete, valamint a múzeum ismertetése külön tudósítást érdemel.