2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gyengén teljesít az európai autópiac

Bár nem annyira biztonságosak és fejlettek a kínai autók, mint európai vetélytársaik, úgy fest, hogy pusztán az árazásuk elég ahhoz, hogy sok ember azokat válassza. Különösen igaz ez az elektromos autókra, amelyek valóban olcsóbbak, ha a távol-keleti márkákat nézzük, ebben pedig nincs is semmi meglepő, hiszen számtalan alkatrész, köztük a legdrágábbnak számító akkumulátor, Kínában készül, vagy legalábbis kínai cégek gyártják. Talán ennek is az eredménye, hogy a teljesen elektromos és konnektorból tölthető plug-in hibridek 60%-át Kínában értékesítették az idei első fél évben, úgy, hogy ezen járművek piaca 13%-kal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki a Rho Motion piackutató cég becsléséből. Továbbá nem elhanyagolható, hogy az autógyártók közül a BYD teljesítménye járult leginkább hozzá a jó eredményhez a távol-keleti országban.

Magyarországon, a román határral szomszédos Szeged városa mellett is gyárat építő BYD alaposan kivette a részét abból, hogy növekedni tudott a konnektorból tölthető hibrid meghajtású autók részesedése az év első felében. Összesen mintegy 1,4 millió plug-in hibridet értékesítettek globális szinten az autógyártók június folyamán, ebből 860 ezret Kínában, ez pedig 25%-os növekedés a tavalyi évhez képest. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy az imént említett országban a legkelendőbb márka a konnektorból tölthető hibridek tekintetében a BYD, akkor közel biztosan állíthatjuk, hogy neki volt a legnagyobb eladása az elmúlt hónapban és az elmúlt fél évben is.

Mindeközben Európa nem teljesít valami jól, 7%-kal csökkentek az eladások, 300 ezerre esett vissza. A csökkenés főleg Írországban és az észak-európai országokban érhető tetten. Előbbit gazdasági elemzők szerint az magyarázza, hogy hiába a prosperáló gazdaság, a növekvő fizetések nem veszik fel a versenyt az egyre magasabb árakkal, megélhetési költségekkel, így az emberek kétszer is meggondolják, mire költik a pénzt. Ami pedig az észak-európai országokat illeti, egy időben ott volt a leginkább megfigyelhető az elektromos autók térnyerése, csakhogy már sokan váltottak azok közül, akiknek volt erre anyagi lehetősége, és a bizonytalanokat még nem sikerült meggyőzni. 

Továbbá lényegében megszűntek az állami támogatások ezekben az országokban, az adókedvezményeket is elkezdték kivezetni. Ilyen tekintetben pedig már nincs pluszösztönzés az elektromos vagy legalább plug-in hibrid autótk vásárlására, ami oda vezetett, hogy elkezdtek lefelé ívelni az eladási számok.

Az Egyesült Államokban és Kanadában viszont növekedett a konnektoros hibridek eladása, elérte a 6%-ot mintegy 140 ezer értékesített példánnyal. Ténylegesen kiugró a növekedés Brazíliában, a dél-amerikai országban a tavalyihoz képest háromszor több plug-in talált gazdára.

Charles Lester, a Rho Motion szakértője a Reutersnek adott interjújában kiemelte, hogy összességében nem lehet kiugrásszerű növekedésről beszélni a plug-in hibridek esetében, valamint – amit a számok is alátámasztanak – látványos regionális különbségek mutatkoznak a villany- és konnektoros hibrid autók eladásában. 

A BMW a legkelendőbb német prémium márka

Nem panaszkodhat a bajor márka, annak ellenére sem, hogy az előző év azonos időszakához képest a csoport eladásai minimálisan csökkentek. Mert ezzel együtt is képes volt a BMW 2,3%-os növekedést mutatni az idei év első felében, összesen 1.096.486 autót adtak el az év első hat hónapjában, ezzel megelőzve mind a Mercedes-Benzt, mint az Audit, a két legnagyobb riválisnak számító márkát. Előbbi 959.700 autót tudott eladni, ezzel megszerezte az ezüstérmet, továbbá nemcsak ezért nem lehet oka a panaszra a Mercedesnek sem, hanem azért sem, mert a tavalyi számokhoz képest 7%-os növekedést könyvelhetett el. Az Audi már jobban lemaradt az élmezőnytől, a négykarikás márka mintegy 833 ezer autót adott el az év első hat hónapjában.

Ha a fent említett számok nem lettek volna elég érdekesek, rá kell nézni a villanyautó-eladásokra. Ebben a tekintetben is a BMW áll az élen, az előnye kiemelkedő. Az idei év első felében 180 ezer villanyautót adott el, ami az előző év azonos időszakához képest 34%-os növekedést jelent, mindezt úgy, hogy közben a Mercedes eladásai 17%-kal csökkentek ebben a szegmensben, a csillagos márka mindössze 93.400 elektromos autót tudott eladni. Az Audit se felejtsük ki a sorból, hiszen esetében ugyan nőttek az eladások, de mindössze 1,3%-kal, ez pedig csak arra volt elég, hogy megőrizze a harmadik helyet a dobogón ebben a tekintetben is. Ami a négykarikás márka villanyautóit illeti, éppen a napokban röppent fel a hír, hogy az ebben a tekintetben zászlóshajónak számító Q8 e-torn gyártásának leállítását tervezi a gyártó, ezzel együtt pedig a brüsszeli telep bezárását; ez azért is sokkoló, mert a Volkswagen csoport az elmúlt 36 évben egyetlen gyárát sem zárta be. De erről a témáról egy kicsit később.

Ha már szóba került a Volkswagen konszern, akkor meg kell említeni a Porschét is. A sportos márka ugyanis sokkal kevesebb autót adott el – összesítésben –, mint a három nagy prémium márka, ezzel együtt pedig kénytelen volt elkönyvelni egy 7%-os visszaesést. Abszolút számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy 155.945 autót értékesített. Ez annak is az eredménye, hogy a kínai piacon 51%-kal visszaestek a Taycan-eladások. Ennek fényében nem is meglepő, hogy a szakértők szerint a Porsche, az Audival és a Mercedessel együtt, a közeljövőben új modellszériák bevezetését tervezi. Nagyon úgy fest, hogy nincs is más opciójuk, ha versenyben akarnak maradni.

Még egy gondolat erejéig érdemes visszatérni a BMW-hez, ha már a másik három márka esetében az új modellszériákat említettük. A bajor márka sikeréhez az is hozzátartozik, hogy a zászlóshajónak számító 7-es széria eladásai jól mennek, hasonlóan jó számokat produkál az X1 és a 3-as széria is. Több piaci elemző attól tartott, hogy a BMW elektromos modelljei nem fogynak jól a különc formájuk miatt, viszont mostanra elmondható, hogy nem lett igazuk. Sőt még az M részleg eladásai is kiemelkedő számokat mutatnak, önmagukhoz képest, mert az idei első fél évben 99.517 autót adtak el, ami hozzávetőleg 5%-os növekedést jelent. A cégcsoportnak ugyanakkor tagja a Rolls-Royce és a Mini is, viszont ez a két márka nem lehet büszke a teljesítményére. A Rolls-Royce 2819 autót adott el – persze nem tömegautót, tehát ebben az esetben nem is lehet várni több tízezres eladásra –, ami 11,4%-kal rosszabb, mint a tavalyi eredménye. Az igazán nagy vesztes viszont a Mini, amely 114.054 autót értékesített, és ez 18,7%-os csökkenést jelent. Viszont utóbbi márka kapcsán hozzá kell tenni, hogy az idei év első felében több új modellt is piacra dobott, így, ha minden a tervek szerint alakul, joggal lehet számítani növekedésre.

Közel négy évtized után zárhatja be egyik gyárát a Volkswagen csoport

A Reuters információi szerint a Volkswagen arra figyelmeztette a befektetőit és az alkalmazottjait, hogy bezárhatja a brüsszeli gyárát, ahol az elektromos Audik készülnek. Indoklásként azt jelölte meg, hogy a tavalyi év második felétől jelentősen csökkent a villanyautók iránti kereslet (ennek okairól már beszámoltunk a cikk első részében).

Mindezzel együtt is meglepő, hogy a Volkswagen bezárna egy telepet, erre legutóbb 1988-ban került sor, vagyis 36 éve. Akkor az Egyesült Államok Alabama államában levő üzemét zárta be. Sőt a legutóbbi igazgató, aki azzal fenyegetőzött, hogy bezár egy üzemet, pár hónapra rá elkerült a cégtől.

A Volkswagen mostani bejelentése még nem azt jelenti, hogy biztosan bezárja a gyárat, hanem azt, hogy mérlegeli ezt a lehetőséget is. Továbbá azt is szem előtt tartja, hogy az Audi még az év első felében jelezte, hogy eladásai idén csökkenni fognak, amit azzal magyarázott, hogy új modellek bemutatásán dolgozik. Eközben pedig a Volkswagen konszern csökkentette az üzemi nyereségrátával kapcsolatos várakozásait: 7-7,5%-ról 6,5-7%-ra.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató