Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Ki ne hallott volna a Volkswagen minibuszairól, amelyeket mostanra hatalmas kultusz övez? Elég csak a bő öt évtizeddel ezelőtti T1-re gondolni, amire a köznyelv gyakran hippibuszként hivatkozik. De ott van a T4-es is, amelynek az első példányai mostanra átlépték a harmincéves kort, mégis sok ember számára most is kívánatos tárgyak, különösen a két magasabbnak számító felszereltségű, a Caravelle és a Multivan. Ennek a két típusnak az ára még most is bőven tízezer euró fölött van. Természetesen a Transporterekből készült áruszállító kivitel és hátul platós változat is, a személyszállításra alkalmas variánsok mellett. A régebbi modellekkel kapcsolatban pedig él az a legenda, hogy félmillió kilométerig még futnak. Persze ebben ott van a költői túlzás, az viszont igazolható, hogy ténylegesen hatalmas futásteljesítményre képesek, és ezt lényegében nagyobb meghibásodások nélkül tudják megtenni. Az újabb változatokról viszont ez már nem feltétlenül mondható el, több fórumon lehet olvasni elégedetlen tulajdonosok bejegyzéseit, amelyekben különféle motorhibákról számolnak be.
De még ezekkel a hibákkal együtt is sokan vágynak egy Transporterre, vagy az utcán megbámulják. Most pedig megérkezett az új változat, a T7-es, ami valójában egy „átöltöztetett” Ford. Az elmúlt hónapokban már számos információ megjelent a típussal kapcsolatban, így túl sok újdonságot nem hozott a bemutató, leszámítva az új típus külsejét, amit eddig csak álcázva lehetett látni.
Az új Transporter, a T7 leglátványosabb eleme a széles hűtőmaszk, ami a szigorú szemekre emlékeztető lámpákkal együtt egy kajánul vigyorgó arcra emlékeztet. A Volkswagen mérnökei mindent megtettek annak érdekében, hogy a típus a lehető legjobban belesimuljon a márka stílusába, azonban még így is észrevehető, hogy van valami eltérő. Ez érthető is, hiszen a T7 nem kizárólag a Volkswagen terméke, hanem a Forddal közös modell. Vagyis az új Transporter nem más, mint egy átöltöztetett Ford Transit Custom, és ez nagyon is látszik rajta. Az egyezés leginkább a tükröknél, az oldalablakoknál, a hátsó szélvédőnél és a típusok arányainál figyelhető meg. Ebben egyébként nincs semmi újdonság, hiszen a gyártó már korábban beszámolt arról, hogy a Transit Custom alapjaira fog épülni a T7, valamint azt is tudni lehet, hogy a Ford és a Volkswagen már régóta együttműködik. És itt most lehet gondolni a nemrég megjelent Ford Explorerre, ami igazából egy ID.4, de ott van a Ford Transit Connect is, ami gyakorlatilag egy Volkswagen Caddy.
Ennyit a rokoni szálakról, nézzük meg, milyen kivitelekben lehet kapni a Volkswagen újdonságát. Készül belőle egy rövidebb és egy hosszabb változat, előbbi 5,05 méter, míg utóbbi 5,45 méter hosszú. A rövidebb változat tengelytávja 3,1 méter, míg a hosszabbiké 3,5 méter. Ezek a számok egyben azt is jelentik, hogy a T6-hoz képest nagyobb lett a T7. Ha valaki haszongépjárműnek vásárolná meg az újdonságot, akkor érdemes lesz odafigyelnie arra, hogy milyen kivitelt választ, mert nagyban eltér a terhelhetőség. Van olyan kivitel, amely csak 1,33 tonnáig pakolható, de van olyan változat is, amely elbírja a 2,8 tonnát. Nyilván a nagyobb súlyhoz érdemes nagyobb motort is választani.
A motorpaletta tekintetében pedig senkinek nem lesz hiányérzete, ugyanis lesz turbódízel, tölthető – plug-in – hibrid – és tisztán elektromos változat is. A dízel esetében háromféle teljesítményszint közül lehet választani: 110, 150 és 170 lóerő. A plug-in kivitelbe az elektromotor mellé egy 2,5 literes benzinmotor kerül, a rendszer összteljesítménye 232 lóerő lesz. Értelemszerűen a konnektoros hibrid változat csak automata váltóval lesz megvásárolható, viszont a dízelekből sem készül már olyan, amelyben kézi váltó lenne. Ezen sem kell meglepődni, egyre inkább az látszik, hogy az újautó-vásárlók részéről nincs igény a manuális váltóra, erre pedig a gyártók – logikusan – úgy reagálnak, hogy egyre inkább csak automata kapcsolószekrénnyel szerelt autókat dobnak piacra.
Ne feledkezzünk meg az elektromos változatokról sem, amelyekről már most lehet tudni, hogy később kerülnek a kereskedésekbe, mint a dízel és plug-in hibrid társaik. A villanyos kivitel háromféle teljesítményszinttel lesz elérhető, készül belőle egy 136, egy 218 és egy 286 lóerős változat. Viszont mindhárom erősségi szinthez ugyanaz az akkumulátor fog társulni, egy 64 kWh-s, ami azt jelenti, hogy túl nagy hatótávot nem lehet remélni a T7-től. Az akkumulátor-kapacitás fényében az elektromos változat leginkább városi árukiszállításra lesz alkalmas. Továbbá az elektromos T7-esek alapesetben hátsókerék-meghajtásúak lesznek, viszont tervben van egy összkerék-meghajtású kivitel is. És ha már összkerék-meghajtásról van szó, ez jelen állás szerint csak a 150 és 170 lóerős dízelekhez kérhető.
Az új Transporter esetében is meg kell említeni, hogy az egyes változatok különböző típusjelzést kapnak. A furgonok és az alacsonyabb felszereltségű csapatszállítók a Transporter elnevezést kapják, míg a személyautósabb kisbusz lesz a Caravelle, de utóbbi még nem kapható. Németországban az alap dízelfurgon indulóára 36.780 euró, minden más változat ennél csak drágább lesz, ilyen értelemben pedig kevés arra az esély, hogy nagy tömegeket megszólítson a T7.
Két fényképet is feltöltöttek a Reddit nevű portálra, amelyen a Tesla Model Y frissített verziója látható. Az új típust eddig csak álcával lehetett látni, viszont most valaki megemelte egy kicsit az álcát, és lefotózta a Model Y hátulját és bal első ajtaját is. Sokan úgy vélik, hogy a kiszivárogtató a Tesla egyik munkatársa volt, azonban az „elkövető” kiléténél sokkal fontosabb az, hogy mit lehet megtudni a képeknek köszönhetően az újdonságról.
A bal első ajtó belső részéről készült fénykép olyan sok mindent nem árul el, mindössze annyi következtetést lehet levonni, hogy a betét hasonlít a Model 3 Highlanderben is használtra, annyi különbséggel, hogy a hangulatvilágítás sokkal hamarabb véget ér, mint a Model 3-ban. Ez viszont egyáltalán nem olyan eget rengető különbség, a legtöbb embernek talán még az ingerküszöbét sem éri el.
Az autó hátuljáról készült fotó viszont már sokkal érdekesebb, bár ebből sem lehet világot megváltó következtetéseket levonni. Annyi viszont látszik rajta, hogy a hátsó szélvédő alatt végigfut egy piros fénycsík, amelyről valószínűsíteni lehet, hogy a féklámpa kiegészítésére szolgál, illetve ezzel együtt megvilágítja a Tesla feliratot is.
A Redditre felkerült két fénykép már nem elérhető a portálon, viszont ameddig fent volt, sokan letöltötték, így más felületeken meg lehet találni. Azt nem tudni, hogy a Redditről a feltöltő vagy a portál üzemeltetői távolították-e el a képeket. Amúgy a jelenleg rendelkezésre álló információk értelmében a Model Y frissített változata, amely a Juniper kódnevet viseli, 2025-ben fog megjelenni. Azonban az sem lenne meglepetés, ha csak késve dobnák piacra, ez ugyanis már megszokott a Teslától.