Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A marosvásárhelyi Fémipari Középiskolában 1951-ben végzettek idén júliusban ünnepeltük a 60 éves érettségi találkozónkat. A két párhuzamos osztályban 55 diák, jól képzett technikus mondott búcsút a középiskolai diákéveknek és foglalta el munkahelyét a minisztérium által megnevezett vállalatoknál, ahol kötelesek voltak elhelyezkedni.
Ezeken a munkahelyeken egyesek szakmunkásként, de 90 százalékuk technikusként, mesterként, műszaki rajzolóként vagy tervezőként dolgozott.
Becsülettel helytálltunk az életben, bármilyen beosztásban is dolgoztunk, s mindez azért is vált lehetővé, mert erre megfelelő útravalót kaptunk az iskolánktól, tanárainktól, akik magas szintű pedagógiai készséggel rendelkeztek, s emberként is a lehető legtöbbet nyújtottak nekünk.
Vannak olyan dolgok, amelyeket az embernek meg kell őriznie a lelkében, az emlékezetében, és tovább kell adnia az elkövetkező nemzedékeknek.
A múltból merítjük a tanulságokat, az erőt, a vigasztalást. A nosztalgia a múlt, a jelen és a jövő közötti összekötő híd. Minden nemzedéknek más az élete. Vannak olyan értékek, amelyeket át kell vinni a következő nemzedék életébe, és vannak olyan dolgok, amelyeket csak szülőktől, nagyszülőktől lehet megtanulni, és hinnünk kell a gyermekeink és az unokáink életében. Abban, hogy általuk a mi tapasztalataink, példaadásunk átadódik az utánunk következőknek is.
Az ipari iskolát azért alapították, mert a XIX. század végén nagy lendülettel kezdett fejlődni a kisipar, ami egyre több szakmunkást követelt.
1892. november 13-án átadták Kelet-Magyarország, Erdély első szakiskoláját. Ezen iskola udvarán készült el 1897-ben az az emeletes épület, ahol a tanulók műhelygyakorlati óráit tartották és a szakmát elsajátították.
A tanügyi program, az órarend, a tanári kar, a tanulók beíratása, a felvételek, az osztályok elosztása, az elméleti és gyakorlati oktatás saját működési szabályzat alapján történt. A tanítás 3 éves volt, ingyenes bentlakást biztosítottak a vidéki tanulóknak.
Erre az iskolára vagyunk mi büszkék, akik ott tanultunk és sajátítottuk el a szakma alapfogalmait és annak minden fortélyát. Becsülettel dolgoztunk iparunk talpra állításában a II. világháború utáni években.
Az első tízéves találkozón elhatároztuk, hogy a következő találkozókat 5 évenként szervezzük, amit rendszeresen be is tartottunk.
Az 50 éves találkozón azt is elhatároztuk, hogy mivel már 70 évet töltöttünk, s mind többen költöznek el közülünk az örökkévalóságba, minden évben találkozunk. Néhai osztálytársunk, Adorjáni Zoltán javaslatára az ő udvarán, a szőlőlugas alatt gyűltünk össze egészen haláláig. Utána László Sándor osztálytársunk udvarán találkoztunk. Rájöttünk, hogy ezek a találkozók sokkal meghittebbek, mint a vendéglőben.
Visszatérve a 60 éves találkozóra, megemlíteném, hogy az 55 kollégából 33-an hunytak el. Az életben lévők közül hárman külföldön, hárman más megyében élnek, a többiek Maros megyében. A találkozóra 11-en jöttek el, a többiek betegség miatt maradtak távol.
Azt, hogy a két párhuzamos osztály ennyire összekovácsolódott, s egy nagy családdá formálódott, elsősorban volt tanárainknak, oktatóinknak, s a volt két osztályfőnökünknek, a néhai Holbach Jenő mérnök úrnak és Kákonyi József tanár úrnak köszönhetjük, akik becsületre, komolyságra, szavahihetőségre, embertársaink megbecsülésére tanítottak.
Életem java részét volt iskolánkban, a MIU (jelenleg Avram Iancu) iskolaközpontban töltöttem, ahol műhelygyakorlatot oktató mesterként dolgoztam, a több évtizedes tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy a Fémipari Középiskola történetében kevés olyan osztály volt, amely megtartotta az osztálytalálkozókat.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani az Adorjáni és a László családnak mindazért, amivel hozzájárultak összejöveteleink megtartásához, ahol nagyon jól éreztük magunkat.
Adja Isten, hogy még sok éven át találkozhassunk!
Ölvedi Domokos