2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az év utolsó napján a Duna Televízióban

December 31-én, ma 23 órától a Duna Televízióban látható a Csiky Gergely Színház fergeteges szilveszteri gálaműsora. Dr. Fülöp Péter, a kaposvári teátrum igazgatója a Hír Tv Paletta című műsorának vendégeként elmondta: megtiszteltetés a színház számára, hogy a közmédia rájuk bízta a műsor megrendezését. 

Egészen egyedi, összművészeti gálát láthat majd a közönség: a klasszikus opera- és népszerű operettrészletek mellett könnyűzenei produkciók, cirkuszművészeti és táncos számok, musicalbetétek és népzenei alapokra épülő darabok is helyet kapnak az esten, ahol a kaposvári Csiky Gergely Színház kitűnő művészei mellett Magyarország legnagyobb sztárjai is a színpadra lépnek. Giuseppe Verdi, Erkel Ferenc, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Szenes Iván, Olt Tamás, Váradi R. Szabolcs, Szirtes Edina Mókus, az Ismerők Arcok, Jerry Bock, valamint Peter Stone legnagyobb slágerei és művei garancia arra, hogy minden korosztály felhőtlenül szórakozik majd, hiszen mások mellett a Traviata, a Bánk bán, a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Lili bárónő, A víg özvegy, A bajadér, az István a király, a Van, aki forrón szereti, a Hegedűs a háztetőn, a Tüskevár és a Tanulmány a nőkről közkedvelt dallamai is fölcsendülnek.


Fotó: Cservölgyi  Zsófia



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató