A fájdalom és a fájdalomcsillapítás

– 1948-ban születtem Salgótarjánban. A budapesti Eötvös József Gimnáziumban töltött éveknek az emberformálás szempontjából nagyon sokat köszönhetek. Rengeteg olvasás, világmegváltó viták időszaka volt. Érettségi után a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára (ma: PTE ÁOK) jelentkeztem, egyrészt mert tetszett a város, másrészt talán szerettem volna egy kicsit távolabb lenni a szülői háztól, „felnőttebb” lenni. Diákkörösként kerültem a Gyógyszertani Intézetbe, és az egyetem elvégzése (1973) után ott is maradtam. Fontos külföldi tanulmányutakat tettem Ausztriába, Németországba, Olaszországba. Szolcsányi János professzor vezetése alatt foglalkoztam az érzőideg-végződések farmakológiájával. Leggyakrabban külföldön is ebben a témában dolgoztam, jó kutatási körülmények között, egyenrangú szellemi partnerként – tekint vissza életútjára dr. Barthó Loránd, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának emeritus professzora.

Pályájának további állomásai röviden: 1996-tól egyetemi tanár, 2002-től az MTA doktora. 2003-13 között a PTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetében, majd annak vezetőjeként dolgozott, 2003-11 között a Gyógyszerhatástani Tanszék vezetője, egy ideig a Gyógyszertudományi Doktori Iskola vezetője volt. Az oktatási tevékenység keretében részt vett a gyógyszerésztudományi szak akkreditációs anyagának kidolgozásában; a mai napig is tart órákat, vizsgáztat a Gyógyszerésztudományi Karon. Magyar, angol és német nyelven oktatja az orvos- és fogorvostan-hallgatókat. Számos tudományos társaság, bizottság tagja, munkásságát Széchenyi professzori ösztöndíjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el. 

Marosvásárhelyen tartott előadását követően változatos, értékes tudományos és oktatói munkásságáról kérdeztem.

Közelebb a fájdalom érzetéhez

– Professzor úr, említette, hogy egyik fő kutatási témáját a kapszaicinérzékeny idegvégződések szerepének vizsgálata jelentette. Miért fontos ennek behatóbb ismerete?

– A téma azért föltétlenül érdekes, mert ezeken az érzőideg-végződéseken a legkülönfélébb anyagok izgató hatást tudnak kiváltani, ami fájdalomban nyilvánul meg. Az egyik kérdés az, hogy ezeknek az anyagoknak a hatását miképpen lehetne felfüggeszteni, gátolni, vagy annak a receptornak a működését gátolni, amely ezeket az ingerületeket felveszi. A másik kérdés az, hogy ezek az idegvégződések milyen anyagokat szabadítanak fel, amelyeknek a periférián is hatásuk van. Ha például lehorzsoltam a karom, egy egyszerű érintésre is enyhe fájdalmat érzek, amiben egészen biztos a környéki idegvégződések is szerepet játszanak, úgynevezett gyulladásos túlérzékenységet váltva ki. Másrészt ugyanazok az anyagok szabadulnak fel egy idegsejtnek a központi idegrendszeri végződéseiből is, mint a perifériás (környéki) végződésekből. Ha ezekhez a folyamatokhoz közelebb kerülünk, akkor a fájdalom érzetéhez és a fájdalomcsillapítás kérdéséhez is közelebb kerülhetünk. 

– Ez új fájdalomcsillapító gyógyszerek kidolgozását, vizsgálatát is jelenti?

– A tavaly elhunyt Szolcsányi János professzor munkacsoportja ezzel is foglalkozik. Az említett témakörön belül – munkatársaimmal együtt – azt kutattam, hogy a belső szervekben, simaizmokban, zsigerekben milyen hatásokat váltanak ki az érzőideg-végződések, amelyek kapszaicinérzékeny idegvégződéseknek is nevezhetők. A csípős pirospaprika hatóanyaga ugyanis a kapszaicin, amely majdnem szelektíven izgatja ezeket az idegvégződéseket, és nagy dózisban el is tudja ölni vagy működésképtelenné tudja tenni őket, amit deszenzibilizációnak hívnak. Ezt felhasználják ma már a terápiában is, például az övsömör utáni neuralgiás fájdalomban rendkívül nagy kapszaicinkoncentrációjú tapaszt alkalmaznak.

– Annyira erős, elviselhetetlen, égő fájdalmat soha nem éreztem, mint amikor övsömörrel diagnosztizáltak. Közben azzal vigasztaltak, hogy örüljek, ha enyhül a fájdalom, mert vannak betegek, akiknél hosszú időre megmarad, vagy el sem múlik. Mi az oka a tartóssá váló fájdalomnak?

– Azt mondják, hogy jobb az esélye annak, akinél hamarabb kezelni kezdik vírusellenes szerrel az övsömört, de egyébként az egyformán kezelt betegek egy részénél megmarad, a másik részénél elmúlik a fájdalom, nem tudni pontosan, hogy miért.

– Azt olvastam, hogy ez a kellemetlen ideggyulladás a legyengült szervezetben fordul elő. 

– Nem feltétlenül, de lehetséges ez is. 

– Életrajzában tudományos tevékenységét a következőképpen foglalja össze: a kellemetlen, illetve veszélyes objektív és szubjektív tünetekkel járó zsigeri túlműködések (gyulladásos bélbetegségek, irritábilisbél-szindróma, légúti, húgyúti hiperaktivitás) és a rájuk ható gyógyszerek mechanizmusának vizsgálata. Megkérem, beszéljen erről!

– Említettük, hogy az érzőidegek zsigeri hatásai annyiban érdekesek, hogy ugyanazok az anyagok szabadulnak fel egy idegsejtnek a központi idegrendszeri végződéseiből, mint a környéki végződésekből. Módszertanilag sokkal könnyebb az utóbbit tanulmányozni, és abból talán már bizonyos következtetések a központi idegrendszeri mechanizmusokra is levonhatók. Továbbá, ezek az anyagok esetleg a zsigeri szervek működésébe is beleszólnak. Ezer ága van a témának. Lényege az, hogy mivel lehet aktiválni az érzőneuronokat, mi szabadul fel ezekből a környéki idegrendszerben, a belső szervekben, és ebből milyen következtetések vonhatók le arra nézve, hogy a gerincvelőben vagy az agyidegek érző magvaiban mi minden szabadul fel, és ezt hogyan lehetne esetleg befolyásolni, ami egy hosszú távú programot jelent. Mindemellett a nem szenzoros, vegetatív idegekből felszabaduló ingerületátvivő anyagokkal is foglalkoztam.

Az egyik legfontosabb fájdalomcsillapító

– Az opioidok hatásáról is beszélt előadásában. Miért tartják máig is a legfontosabb fájdalomcsillapítóknak?

– Az ópiumot a történelem előtti időkből ismeri az emberiség. A régi orvosi szakirodalomban is felbukkan, érdekes módon éppen annyira gyakran használták altatónak és hasmenés kezelésére, mint fájdalomcsillapításra. Mindig izgatta a tudósokat, s bár szerkezetéről akkoriban még semmit sem tudtak, 1806-ban az ópiumból már vegytisztán előállították a morfint, amit Morpheusról, egy álomhozó görög istenről neveztek el. Fájdalomcsillapításra és – csökkenő mértékben – a nyugtató hatása miatt használták. Manapság már hasonló jellegű félszintetikus vagy szintetikus anyagok vannak szinte százszámra, de továbbra is a morfin maradt az egyik legfontosabb fájdalomcsillapító. Hatásmechanizmusáról nagyon sokat megtudtunk, és amikor 1970-ben tanultam róla, már egészen biztos volt, hogy sajátos receptorfehérjéken keresztül hat. Amikor ez a hatás beigazolódik egy növényi anyagról, a farmakológusok elkezdenek olyan anyagokat kutatni, amelyeket a test maga állít elő, és amelyek ugyanazokon a receptorokon hatnak. A belladonnában (nadragulya) található atropinról tudjuk, hogy az acetilkolin receptorain hat. A morfin esetében bizonyos peptid természetű vegyületekben találták meg azokat az izgató anyagokat, amelyek a receptorokat aktiválják, és ezek még ma is intenzív kutatás tárgyát képezik. A morfin és más opioidok rendkívül fontos fájdalomcsillapítók, de nagyon sokszor nem használják ki eléggé őket. Orvosok, nővérek félnek attól, hogy rászokik a beteg, holott a téma igazi szakértői azt állítják, hogy a szakszerű orvosi alkalmazás során kicsi a rászokás veszélye. Nem szabad senkit szenvedni hagyni csak azért, hogy ne szokjon rá az opioidokra, mert aki rá akar szokni (vagy csak ki akarja próbálni), az többnyire nem betegként találkozik velük először, hanem dílertől szerzi be. 

A visszaszokás

– Ezt a rendkívül kártékony hatását nem lehetett kiküszöbölni? 

– Megpróbálnak olyan származékokat előállítani, amelyekre kevésbé lehet rászokni, vagy amelyek alkalmasak lesznek a rászokott beteg leszoktatására. Vannak sikerek és balsikerek is ezen a téren, de az egyik legnagyobb probléma a visszaszokás, ahogy az alkoholisták esetében is történik. Sikerül leszokni, amíg orvosi felügyelet alatt van az egyén, de amikor kimegy az életbe, akár kilencvenszázalékos valószínűséggel visszaszokik. Ha ezt bizonyos trükkökkel sikerül leszorítani mondjuk hatvan százalékra, az már eredménynek számít. A realitás sajnos az, hogy tudomásom szerint a szenvedélybetegek ötven-hatvan százaléka a legnagyobb gondosság mellett is visszaszokik. Az addiktológusok – akiket mérhetetlenül tisztelek – heroikus munkát végeznek, de kevesen vannak, és forrásaik nem elegendőek.

– Magyarországon könnyen hozzá lehet-e jutni opioidokhoz?

– Az ópiumhoz elvileg igen. Vannak emberek, akik valaki másnak a mákföldjéről szerzik be. Ha egy éretlen mákgubót megkarcolunk, abból jön egy tejnedv, amit beszárítva készen is van a nyers ópium. Az ópium alkaloidját, a morfint ma már iparilag egyszerűen a növényből, a mákszalmából is elő lehet állítani. (Ennek módszerét Kabay János híres gyógyszerész dolgozta ki.) Mindezt tudják a szenvedélybetegek is, akik a szárított máknövényből teát főznek, amit mátkának neveznek. 

A legveszedelmesebb a félszintetikus morfinszármazék, a heroin, mind a rászokást, mind annak következményeit tekintve. Az intravénásan adott heroin a túladagolás lehetősége mellett számos fertőző betegségnek (AIDS, hepatitis) is a forrása lehet. Mind-azonáltal Magyarország nem tartozik az opioidokkal nagyon „átitatott” országok közé.

Orvosi szempontból a gombamérgezésekről

– Térjünk át egy másik témára. A professzor úr kiváló szakértője a gombáknak, ami nemcsak hobbi, kurzus is készült ebből az anyagból. Honnan ered a gombák iránti érdeklődés?

– Először is: nem vagyok nagy szakértő, taxonómus. A természetet, a kirándulást mindig is szerettem, gyermekkoromban édesapámmal mentünk a Cserhát környékén gombát keresni. Ő csak a vargányát ismerte, a többit nem szedtük. Hosszú szünet következett, majd 1980-82 tájékán egy hosszabb csapadékos időszakot követően engem is érdekelni kezdtek a gombák. Pécs környéke amúgy nem a legkedvezőbb terület Magyarországon, mert viszonylag száraz például Vas vagy Zala megyéhez képest. 

– Milyen gombák teremnek a Mecsekben?

– Nagyon sokfélék, mérgezők is.

– A professzor úr melyiket szedi, kedveli? 

– Fényképezés, azonosítás céljából mindent, fogyasztásra körülbelül ötven fajt próbáltam ki magamon, a családban körülbelül húszfélét kóstoltunk, amelyekből a nagy őzlábgomba a legbiztosabb és az egyik legkedveltebb. 

Amikor már sok felvételem összegyűlt, a mérgezés típusainak olvastam utána, és rájöttem, hogy ebből a témából érdemes lenne egy kurzust hirdetni, mert a családorvosnak nagy szerepe van annak felderítésében, hogy milyen gombamérgezésről van szó, és annak függvényében melyek az első lépések, amelyeket meg kell tennie. Ma már angol és német nyelven is megtartom a kurzust. Ebben a körben természetesen mélyebben foglalkozunk az orvosi szempontokkal, mint az egyébként kiváló „gombászkönyvek”.

– Melyek a leggyakoribb, illetve legveszélyesebb mérgezések?

– A gyilkos galóca a májat és a vesét károsítja súlyosan. A felnőtthalálozást az intenzív terápia húsz százalék alá szorította, ami persze még így is sok. A másik csoport a légyölő, illetve párducgalóca „pantherina” típusú mérgezése, ami a központi idegrendszerre hat. A légyölő galóca is nevezhető „népi hallucinogénnek”. A muszkarin jellegű mérgezés pl. a susulykáknál fordul elő. A begöngyölt szélű cölöpgomba okozta immunhemolízis túlérzékenységi reakció, azaz többedszeri fogyasztás után veszélyes, és a vörösvértestek feloldódását okozza. A kiszabadult vérfesték kicsapódhat a vesében, és veseelégtelenség miatt áll be a halál. A ráncos tintagomba okozta mérgezés a „Coprinus-szindróma”; a faj csak alkohollal együtt idéz elő kellemetlen tüneteket. Hasonló gyógyszert alkoholisták leszoktatására használnak, de egyre kevésbé. Vannak a hallucinogén gombák, „magic mush-rooms, varázsgombák”, a Psilocybe fajok, amelyek Európában is előfordulnak, de sokkal inkább a Karib-szigeteken és Mexikóban. A papsapkagomba, amit a kucsmagombával szoktak összetéveszteni, szintén mérgezést okoz. (Itt most részletesebb taglalásra nincs mód.)

– Mennyire gyakori Magyarországon a gombamérgezés?

– Csapadékosabb nyarakon, őszökön sűrűn előfordul (pontos adatokat nem ismerek). A városi emberek jobb helyzetben vannak, mert sok helyen létezik gombavizsgálat, falun azonban egymás tapasztalataira hagyatkoznak. Sokan túlbecsülik a hozzáértésüket, ezért nem szabad ismeretlen helyről gombát vásárolni. A halálos mérgezések több mint 90 százalékáért a gyilkos, a fehér és a kúpkalapú galóca felelős, ez utóbbi nálunk nemigen fordul elő, a Kárpátokban talán igen.

– Milyen mérget tartalmaz a gyilkos galóca, és miből, hogyan állítja elő?

– Maga szintetizálja az alfa-amanitin nevű peptid természetű anyagot, ami a legveszedelmesebb sejtosztódást gátló gombaméreg. Elsőként a bélnyálkahártyát károsítja, ezért először súlyos gyomor-bélhurut jellegű tünetek jelentkeznek. Azután eljut a májba, és a májsejtek pusztulását okozza. (Néha szünet áll be a gyomor-bél fázis után.) Majd megjelennek a májkárosodásra utaló tünetek, amelyeket a laborleletek is kimutatnak, és a vese is tönkremehet. Részleges károsodásból regenerálódni tud a máj, de a legsúlyosabb esetek nem gyógyíthatók, ill. a betegek májátültetésre szorulnak – osztotta meg ismereteiből Barthó professzor mindazt, ami egy beszélgetés keretébe belefért.