2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Virágzó vasárnap

A Hagyományok Háza a húsvéti ünnepkör részeként virágvasárnap tematikus napot rendez. A programsorozat palettáján az ünnephez illő koncertek, produkciók és gyermekműsorok szerepelnek.





A Hagyományok Háza második tematikus napján, a virágvasárnapi ünneppel összefüggésben online tartalmakat ad közre. E virtuális programok a tavaszt köszöntik, és egyben segítik a ráhangolódást a kereszténység legnagyobb ünnepére. Közel a húsvét, de a nagyböjt szigorú, utolsó időszaka, a nagyhét még hátravan. A műsorban – egy kerekasztal-beszélgetésen – a résztvevők a böjt témáját járják körül, és közreadnak néhány böjtidei receptet is. Az ünnepet meghittebbé teszi egy egyházi énekes koncert, ugyanakkor az érdeklődők a Bihari János Táncegyüttes Passió című produkcióját is megtekinthetik. A tavasz eljövetelét Paár Julcsi gyerekeknek szóló összeállítása jelzi. Ez alkalommal sem maradhat el a kézműves-foglalkozás, a gyerekek barkás virágkoszorút és gyapjúbáránykát készíthetnek, a felnőttek a húsvéti tojásfestés technikáit sajátíthatják el. A család apraja-nagyja ismét a mesék világába röpülhet, de a játék is a nap velejárója, hiszen a virágvasárnappal és a húsvéttal kapcsolatban számtalan furfangos kérdés vár megválaszolásra. 

A húsvét előtti virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepe. A Biblia szerint ezen a napon sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, és virágzó ágakat szórtak a szamárháton érkező Krisztus elé. Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé néhol a pálmás, az északi tájakon pedig a barkás körmenet. A virágvasárnapi barkaszentelés ugyan egyházi eredetű szokás, de a szentelt barkát felhasználták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés és villámlás elhárítására is.

A virágvasárnaphoz kapcsolódó, nem szakrális eredetű népszokás a villőzés, más néven a kiszejárás. Fő kelléke a zöld villőág, melyet felszalagoztak, esetleg kifújt tojásokkal díszítettek. A villőág a tavasz hírnöke, a lányok a tavasz behozatalának jelképeként ezzel vonultak végig a falu utcáin. Egy menyecskének öltöztetett szalmabábut készítettek, amelyet kiszeként, kiceviceként emlegettek. A bábut – a zord tél és a böjt megszemélyesítőjét – a falu végén vízbe vetették vagy elégették. 

Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/viragzo-vasarnap

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató