2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Messzire ellátszó jel

Újabb ritka pillanatnak lehettünk tanúi március 30-án Nagyernyében, ahol a kívül-belül megújuló református templom újonnan felépített tornyára felkerült a rézborítású, négy fiatoronnyal díszített toronysüveg a gömbbel és a csillaggal a tetején. 

Az 5,5 tonnás, fából ácsolt szerkezetet a felújítást és toronyépítést végző Building Invest megbízásából hosszas előkészületek után egy 110 tonnás toronydaru emelte a magasba, és engedte le a 97 fém rögzítőszárra, amelyek biztosan megtartják a toronysisakot. Az ácsmunkát Gólya Levente, a helyi építészeti cég szakembere, presbiter, a rézborítást a jobbágyfalvi Kilyén Serv. Kft. készítette.

Az 1758-ban épült református templom tornya 1946. szeptember 3-án omlott össze, és ment tönkre a nagyharang is. A II. világháború utáni nehéz esztendőkben a megapadt gyülekezetnek nem volt anyagi lehetősége a torony visszaépítésére, és egy szerény, zsindelytetős, fából készült haranglábban elhelyezett harang szolgálta a helyieket. 

A új torony majdnem a helyén

Fotó: Bodolai Gyöngyi


Ifj. Szász Attila református lelkész vezetésével 2018-ban kezdődött el a templom felújítása, egyrészt a gyülekezet adományából, jelentős részben az Erdélyi Református Egyházkerület és Magyarország kormányának a támogatásával. A templomhajó átalakítása már a vége félé jár, elkészült az új karzat, amelyre az Angster testvérek által épített orgona kerül. Felújították a szószéket is, amely egykoron a marosvásárhelyi református kollégium dísztermében állt. A templomhajó elé, jól megerősített alapokra a munkálatot végző Building Invest cég szakemberei felépítették az új tornyot, amelyre a napsütésben szépen csillogó rézborítású süveg került. Az összeillesztésnél még szükség lesz ácsmunkára, hogy összedolgozzák a süveget a toronnyal. Koré József, a munkálatokat végző cég vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a torony leomlásának szeptember 3-i évfordulójára befejezik a munkát. A domb élén levő torony bejáratához új gyalogosfeljáró is készül. 

– Ezennel helyreállt a nagyernyei reformátusok önbecsülése, akiknek régi vágya volt, hogy a három másik felekezet templomához hasonlóan a megcsonkult református istenházának is messzire ellátszó tornya legyen – mondta Tavaszi Albert gondnok. 

A ritka eseményen ifj. Szász Attila református lelkész mellett a főgondnok és presbiterek voltak jelen, néhányan a távolból követték, ahogy a helybeli reformátusok „vára” immár messziről „megsüvegeli” az arra járókat. Kár, hogy a gyülekezet tagjai közül nem vettek részt többen a torony „megkoronázásán”, és az iskolás gyermekek számára is feledhetetlen esemény lett volna, ha látják, ahogy a több mint öttonnás toronysüveg szép lassan a levegőbe emelkedik, illeg-billeg egy keveset, majd óvatosan a helyére kerül.

A új torony a földön

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató