Csipkés blúz, virágmintás mellény, fiatalos, sötétkék farmer – Erna néniről már az öltözete elárulja, hogy nem ellensége, inkább cinkostársa az idő. Egy évtizedet könnyedén le is tagadhatna a mögötte felsorakozott hétből, de ő büszke az életkorára, és egyáltalán nem zavarja, ha „nénizik”. A tegeződéshez viszont ragaszkodik, úgy érzi, ez feltétlenül szükséges egy igazi baráti beszélgetéshez.
Bevallom, ezt a kislányosan üde, fürge mozgású asszonyt egy – a korosztályában megszokottnak éppen nem nevezhető – elfoglaltság tette számomra izgalmassá. Látásból régóta ismertem, sőt rendszeresen köszöntünk is egymásnak, így nem volt nehéz szóba elegyedni vele, amikor egy szombat délelőtt a lakóhelyünkhöz közel eső piacon ugyanannál az árusnál szemrevételeztük a kis műanyag dobozokba csomagolt epreket.
– Itt valamivel szebbek, mint az üzletben – jegyezte meg Erna néni a csillogó, piros szemeket mustrálva, aztán az egyik dobozzal a kezében az árushoz fordult: – Ezt mérjed le, kedvesem.
Észrevettem, hogy távozni készül, így gyorsan elő kellett hozakodnom a kérésemmel.
– Üljünk le egy kávéra, meghívlak. Itt, nem messze nagyon finomat készítenek, tejszínhabost – válaszolta Erna néni gondolkozás nélkül. Pár perc múlva már ott kavargattuk az ízletes, meleg innivalót az egyik piac melletti bár teraszán, és közben minden bátorságomat összeszedve igyekeztem a dolgok közepébe vágni.
– A barátom gyakran tesz sportfogadásokat, és jó párszor, amikor éppen vele voltam, én is beléptem a fogadóirodába. Olyankor mindig láttam…, bocsánat, láttalak az egyik asztalnál. Rendszerint az egyik képernyőt figyelted, és egy kis lapon karikázgattál be számokat.
– Igen, ez a Szerencsés hatos nevű játék, vagy ahogy mindenki emlegeti, a Lucky six. A férjem nagyon szerette, egy héten háromszor-négyszer is rászánt legalább egy fél órát – kezdett bele történetébe beszélgetőtársam. – Ez volt az egyetlen nagy szenvedélye, és a futballmeccsek a tévében. Amikor tavalyelőtt tüdőrákkal diagnosztizálták – pedig sosem cigarettázott –, egyik pillanatról a másikra összeroskadt, mint akiből hirtelen kiszívták az életerőt. Orvosi kezelésről hallani sem akart, és hetekig ki sem tette a lábát a lakásból. Végül az első házasságából született lányának sikerült rávennie, hogy legalább alternatív gyógymódokat, különböző méregtelenítési eljárásokat próbáljon ki, és volt, ami ideig-óráig be is vált. A legnagyobb baj azonban meglátásom szerint az volt, hogy a testi betegség tudata a lelkét is elerőtlenítette. Sokáig győzködtem, hogy térjen valahogy vissza a korábbi aktív életmódjához, menjen el bevásárolni, ezermesterkedjen az otthonunkban, és üljön be újra a fogadóirodába is játszani. Korábban elég gyakran zsörtölődtem e miatt a hobbi miatt, de abban a nehéz időszakban azt sem bántam volna, ha mindennap befizet egy-két körre. De hiába unszoltam, nem hallgatott rám. A betegsége másfél évében aztán jött egy enyhébb periódus, amikor mintha erőre kapott volna. Ekkor vette rá magát, hogy újra naponta egyszer megjárja magát a környékünkön. Féltem egyedül elengedni, nehogy rosszul legyen, ezért, amikor csak tudtam, vele tartottam. Így kezdtünk el kettesben járni a fogadóirodába is. Én mindig a megfigyelő szerepét töltöttem be, és így elég rövid idő alatt megtanultam a játékszabályokat. Amikor a férjem végleg ágynak esett, érdekes módon lelkileg sokkal egészségesebbnek, erősebbnek tűnt, mint akkor, amikor a betegségével szembesült. Akkoriban, a közös életünk utolsó heteiben kérdezte meg, hogy nem játszanék-e helyette a Szerencsés hatoson. Persze, hogy igent mondtam. Ennél a lottószerű játéknál hat számot kell választani 1-től 48-ig, és mind a hatnak ki kell jönnie a húzások során. Harmincöt szám jelenik meg egymás után a képernyőn, és minél hamarabb szerepelnek köztük a választottak, annál nagyobb a nyeremény. A férjem számai között mindig ott volt a lánya születésének és a házasságunknak a napja, a többi négy számot általában találomra választotta. Amikor én jártam helyette játszani, mindig lediktálta nekem az új számokat. Egyszer kétszáz lejt nyertem így neki, úgy örültünk akkor mindketten, mint a gyerekek. Amikor a férjem eltávozott ebből a világból, úgy éreztem, hogy minden értelmét vesztette. Nekünk nincs közös gyerekünk, ugyanis már én is túl voltam az ötvenen, amikor egy szervezett kiránduláson megismerkedtünk. Az anyaság élményében így nem volt részem, de a párommal közös mindennapok teljesen kitöltötték az életemet. Ő volt nekem a biztos pont, ami egyik pillanatról a másikra eltűnt. Tudtam, ha nem találom meg a kiutat ebből a lélekfullasztó állapotból, nekem sem lesz holnapom. Akkor határoztam el, hogy folytatom a játékát, és ugyanúgy megkérdem tőle, hogy melyik legyen az a négy szám, mint amikor még testi valóságában mellettem volt. Hát ezért járok, kedvesem, hetente háromszor a fogadóirodába. Olyankor mindig szépen fel is öltözöm, mert biztos vagyok benne, hogy a párom odafentről figyel, és szeretném, hogy büszke legyen rám. Igaz, eddig még nem nyertem sok pénzt, a befizetett két lej azonban szinte mindig visszajött, amikor a hatodik szám éppen 35-ként jött ki. De nem adom fel, és ha nyerek egy nagyobb összeget, elutazom belőle oda, ahol a páromat annak idején megismertem.
Nem kérdeztem meg, hogy melyik is ez az úti cél. Éreztem, hogy semmilyen jelentősége nem lenne ennek a kérdésnek, ahogy a történet hallgatása közben egyetlen kérdésnek sem lett volna jelentősége. Csak a csendnek volt, amivel megtisztelhettem ezt a ránctalan arcú és lelkű asszonyt, aki egy kávé mellett titkos kincsesládaként tárta fel előttem az életét.
