A Kárpát-medence egyik legteljesebb erődje

Épített örökségünk

Gyulafehérváron (Apulum, az ókori Dacia tartomány jelentős városa) már a vaskorban földvár állt, ahová a rómaiak később castrumot építettek. Erdélyt a magyar államalapítástól innen kormányozták mint különálló egységet, itt székelt az erdélyi vajda. Püspökségét Szent István alapította 1009-ben, ezután lett Fehér vármegye székhelye. 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. 1277-ben Alárdi János vízaknai szász bíró fia bosszúhadjáratában felégettette. Virágkorát a Hunyadiak és Bethlen Gábor alatt élte. Székesegyháza 13. századi, egy régebbi templom alapjaira épült. 1291-ben III. András országgyűlést tartott itt. 1642. március 4-én itt választották fejedelemmé I. Rákóczi Györgyöt, aki itt is halt meg 1648. október 14-én. 1657-ben, II. Rákóczi György lengyel hadjárata idején a várost tatár seregek égették fel, majd ugyanebben az évben, október 25-én a fejedelem itt mondott le.

Győzelem és ármánykodás

1442. március 22-én a város mellett csapott össze Hunyadi János hada Mezid bég 15 ezres seregével. Először a török, majd néhány nap múlva a megerősödött magyar sereg győzött. 1516-ban II. Ulászló elrendelte a megerősítését. Budáról először Lippára, majd 1542-ben ide költözött Izabella királyné és fia, II. János magyar király, miután a püspöki palotát átalakították oly módon, hogy a Keleti Magyar Királyság székhelye lehessen.

1559. szeptember 15-én itt halt meg Izabella királyné, és ugyanitt gyilkoltatta meg katonáival Balassa Menyhért, Izabella parancsára, a lázadó Bebek Ferenc, Kendy Ferenc és Antal nemeseket. 

1571. március 11-én itt halt meg János Zsigmond fejedelem, az utolsó szabadon választott magyar király. A királyné és fia hamvait a Szent István által alapított székesegyházban helyezték el.

János halálát követően az erdélyi, többségében protestáns (református, unitárius és lutheránus) rendek 1571. május 25-én Báthory István római katolikus főurat választották Erdély fejedelmének. 

I. Habsburg Ferdinánd azonban nem nyugodott bele, hogy az erdélyi rendek szabadon választják meg az ország fejedelmét, ezért ígérgetéssel rávette Bekes Gáspár unitárius vallású főurat, hogy lázadjon fel Báthory ellen.

Bekes Gáspár 1572–1574-ben folyamatosan szervezkedett a hatalom megszerzése érdekében.

Az erdélyi nemesek legyőzik a vajda seregét

1599-ben Mihály havasalföldi vajda fegyverrel támadt Erdélyre és a fejedelemre, akinek seregét Sellemberknél legyőzte, majd bevonult Gyulafehérvárra.

Az itt megtartott országgyűlésen Mihály vajdát fejedelemmé választották.

Kiss Gábor Erdélyi várak, várkastélyok című munkájából tudjuk meg, hogy a vajda seregét az erdélyi nemesek Basta katonáinak segítségével Miriszlónál 1600. szeptember 18-án legyőzték. Egyik vezérük, Székely Mózes 1600. október 7-én hétezer emberével csatlakozott az erdélyi nemesek tordai táborához, és 1603-ban a szultántól ő kapott írásbeli szerződést az erdélyi fejedelemségre.

Bethlen Gábort Erdély fejedelmévé választják…

Székely Mózes 1603. május 9-én jelent meg seregével Fehérvár falai alatt, a várkaput megnyitották előtte. Seregét azonban ugyanebben az évben, július 17-én a székelység által támogatott Radu havasalföldi vajda szétverte, és Erdély Basta tábornok kezébe került.

Bocskai István, Rákóczi Zsigmond és Báthori Gábor után 1613. október 23-án az erdélyi országgyűlés Bethlen Gábort választotta Erdély fejedelmévé, aki 1614. február 18-án Szebenből Gyulafehérvárra tette át székhelyét.

Bethlen Gábor 1622-ben megalapítja a Collegium Academicumot

A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból idézve, avagy ahogyan erről a történelmi időszakról és helyzetről Szalárdi ír:

„…Bethlen Gábor azért azonnal az ország megcsendesítésére… végházainak, várainak építtetésére fordítá elméjét… székes helyén. Fejérváratt, Radnóton, Alvincen, Balásfalván, Fogaras és Várad váraiban nagy friss fejedelmi pompás épületű házakat építtetett vala… a fejedelmi házakat és udvart itt is, székes helyén nagy friss pompás épülettel, kívül olaszfokosan (reneszánsz pártázattal) … megékesítvén… és hogy ezen fejedelmi székes hely is ugyan derekas bástyákkal, árkokkal megerősíttethetnék, nagy szorgalmatossággal vala rajta, és a városnak dél felől való két szegletin, mellnyek napnyugat felől való szegletiben az fejedelmi udvar és házak foglaltatnak vala, két igen nagy, hosszú szárnyas bástyákat téglából meg is építtetett vala, árkát is az részről nagyon kihányatván, de hogy fundulása és igyekezete szerint végbevihette volna, a szomorú halál nem engedte vala…”

A fejedelmet a székesegyházban temetik el

Bethlen Gábor elrendelte, hogy „…az várbeli házaknak a szalmafödeleit le kell szedni, sövény kerítéseit az székely méltósághoz illendően kitserélni…”. 1619-ben a régi helyébe új nyomdát állíttatott, és az I. István király által Szent Péter tiszteletére alapított székesegyház gondozását az erdélyi püspökségre bízta. 

Bethlen Gábor fejedelmet 1630. január 25-én temették el a székesegyházban. Eredeti, fehér márványból készült síremléke az 1658-as tatárdúláskor semmisült meg. 

Gyulafehérvár továbbra is megtartja központi szerepét

Dr. Fekete Albert Az erdélyi kertművészet – Maros menti kastélykertek című munkájában ír arról, hogy az 1699-es karlócai béke után az Erdélyi Fejedelemség Habsburg-fennhatóság alá került, ám Gyulafehérvár továbbra is megtartotta központi szerepét.

1714-1738 között Giovanni Morandi Visconti császári hadépítész tervei alapján építi ki azt a hétágú csillag alaprajzú védrendszert, mely a mai napig a Kárpát-medence egyik legteljesebb Vauban-erődje, páratlan gazdagságú szobrászati díszítéssel. 

Az építész nevét viseli a gyulafehérvári olasz kulturális intézet, ugyanakkor Visconti síremléke a székesegyházban található.

Az építés elkezdése előtt Visconti felmérte a várat, 1711-ben készített helyszínrajzán a vár déli részén a két meglévő bástya között ott a kert is, melynek geometriájából és növényábrázolásából táblás kiosztású zöldséges-, virágos- és gyümölcskertekre következtethetünk. Még délebbre szőlőültetvényeket ábrázol a térkép. A várból a déli várfalon keresztül lehetett kijutni a kertbe.

„A magyar botanika második nagy mecénása”

Szintén a fent említett szerző ír arról, hogy az I. Rákóczi György által kialakított fejedelmi függőkertek méltó utódja a püspöki palotakert, melynek legjelentősebb bővítője és szépítője Haynald Lajos (1816-1891) erdélyi püspök, későbbi bíboros érsek, „a magyar botanika második nagy mecénása”, kinek hagyatéka, a több mint 100 ezer oldalas Haynaldherbárium jelentős hozzájárulás Erdély flórájának feltárásához.

Márton Áron püspök kényszerlakhelye

A 19. század második feléből, illetőleg a 20. század első évtizedeiből dr. Fekete Albertnek sincsenek adatai a kertről.

Jelentősége 1956-ban nőtt meg ismét, amikor Márton Áron püspököt a gyulafehérvári püspöki palotába kényszerlakhelyre ítélte a kommunista hatalom.

Márton Áron számára hosszú éveken keresztül ez a kert jelentette az egyetlen kapcsolatot a külvilággal és a természettel. Mai kialakítását a püspök fogságának idején nyerte el.

A sírkőfeliratok nem olvashatók

Fekete Albert közléséből az is kiderül, hogy a kert kiterjedését a bástya méretei korlátozták, így aránylag kis területen fekszik – egészen pontosan 4.650 négyzetméteren.

A kertbe csak a püspöki palotán keresztül lehet bejutni, teljesen zárt, használata korlátozott. Déli és nyugati határait a 15-17 méter mély várárok képezi.

A kert zártságát fokozza a bástyaszegélyeken húzódó magas, sűrű – nagyrészt orgonából, jezsámenből kialakított – élősövény.

A kertet egy hozzávetőleg négy méter magas rézsű egy alsó – az épület szintjével egy szinten – és egy felső, nagyobb teraszra osztja. Ez utóbbi ad helyet a kert növényállományának és funkcionális egységeinek.

A kert jelenleg különösebb művészi értéket nem képvisel, értékes elemei azonban az itt összegyűjtött római faragványok – feltehetően sírkövek –, melyek feliratai már nem olvashatók. A kert képét gazdagítják a karcsú lábazatokon álló faragott növénytartó kőedények.

A kertet sűrű növényállománya, elzártsága folytán melankolikus hangulat lengi be, mely visszavonulásra, elmélkedésre kiválóan alkalmassá teszi.

Idegenek ritkán járnak erre, elsősorban a püspöki palota lakói látogatják, eldugott sarkait imádkozásra használják. 

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációért köszönet dr. Fekete Albertnek, prof. dr. Sümegi Pál tanszékvezető egyetemi tanárnak, Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöknek, továbbá a régi és a mai képekért Demján László műemlékvédő építésznek.