2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Befejezték a désfalvi református templom felújítását

Kis közösségek nagy horderejű munkálatai merész kezdeményezésről, összetartásról, komoly elköteleződésről tanúskodnak. A koronavírus árnyékában Désfalva kis lélekszámú református gyülekezete önerőből kezdte el újra a templom felújítási munkálatait, amit szombatra sikerült is befejezni. A lelkipásztor szavaival élve „Isten végtelen kegyelméből végig kitartott a munkálatokhoz fontos jó idő, szeptember 26-án, szombat estétől azonban beállt az esős időszak. Nagy érdeme van az emberi hozzájárulásnak, de az áldás, a kegyelem csakis Istentől való” – hangsúlyozta.


Az egyre nyilvánvalóbbá váló szükséghelyzet nyomása alatt döntött a Mikefalva közigazgatási egységhez tartozó Désfalvi Református Egyházközség presbitériuma a templomtorony felújításáról. Júliusban a harangok automatizálását az egyházközség ugyancsak külső támogatás nélkül valósította meg. 

2001-ben a templomon általános felújítást végeztek, akkor építették hozzá a tornyot is. Az elvégzett munkálatok azonban a szakértelem hiányáról tanúskodtak, mivel a beszivárgó eső nagymértékben károsította a faanyagot, a cserepek potyogni kezdtek, életveszélyessé vált a közelében tartózkodók számára, fennállt a korhadt faszerkezet leomlásának veszélye. 

Csepán Géza református lelkipásztort megkérdeztük, miért vállaltak fel idén olyan munkálatokat, amelyek komoly anyagi terhet jelenthetnek a gyülekezetnek, és pályázati támogatásban sem reménykedhetnek. 

A lelkipásztor szerint annak tudatában döntöttek a felújítás mellett, hogy a koronavírus-járvány miatt egyházi és világi intézmények többnyire a takarékosságra törekszenek, és beruházások helyett tartalékolnak. Esetükben azonban a kivétel erősítette a szabályt. A torony állapota a hívek számára egyre veszélyesebbé vált, mivel a cserepekből kisebb-nagyobb darabok hulltak a földre, fennállt az omlásveszély. A szeptember 14-én megkezdett munkálatok keretében a torony faszerkezetét is meg kellett erősíteni, ezt követően új bádoglemez tetőzetet kapott, amelynek színe a cserép és az ablakkeret színéhez hasonló. A munkálatokat a tervek szerint és a kedvező időjárás függvényében két hét alatt kellett és sikerült is befejezni. Ezt megelőzően, júliusban ugyancsak nagy munkálatot végeztek, a harangokat automatizálták, ezért a villanyhálózatot is ki kellett cserélni. A harangozó egészségügyi okok miatt nem tudta folytatni a tevékenységét, és a kor követelményeivel lépést tartva erre is megoldást kellett találni.


Nagylelkű adakozók

A 310 lelkes református gyülekezetben végzett munkálatokat a saját forrásaik, a hívek adománya, a nagylelkű adakozók mellett az egyházkerület kamatmentes hitellel segítette az egyházközséget, ami rendkívül előnyös kölcsönnek számít.

A munkálatok összértéke több mint 35.000 lej, és az idén nem részesülhetnek sem anyaországi támogatásban, sem a megyei tanács által kiírt pályázati összegben, mivel azokat átcsoportosították a koronavírus-járvány terjedésének a megfékezésére és megelőzésére. A presbitérium jelképes és szerény összegű kirovást állapított meg, de voltak hívek, akik ennek többszörösét adományozták, egy nagylelkű adakozó a szükséges faanyag egy részét biztosította, és a tetőlemez teljes mennyiségét egy templomát és egyházát szerető másik egyháztag adományozta. A Hunyad megyéből érkezett munkáscsoport étkeztetését vendégszerető családok vállalták fel, az elszállásolásukat a parókián oldották meg. Amint a lelkipásztor hangsúlyozta, a gondnok, presbiterek és nagylelkű egyháztagok hozzáállása nélkül az összeg sokszorosába került volna ez a munkálat is, akárcsak a harangok automatizálása, amelynek elvégzéséhez a szükséges villanyhálózati munkálatokat és ennek anyagi költségét egy Szászmedgyesen élő désfalvi elszármazott vállalta fel.

Tavaly a magyar kormány által kiírt pályázat révén termopán nyílászárókra cserélték a régi ablakokat és a templom teljes tetőzetét leszigetelték. Akkor a paniti származású kivitelező adományozta az ablakkeretekhez szükséges teljes mennyiségű kőrisfát, így fenyőkeret helyett keményfából tudtak kereteket készíteni a nyílászáróknak.

Az összetartó maroknyi gyülekezet azonban még a jelenlegi bizonytalan helyzetben is adakozik, a szeretetszolgálatot gyakorolva az új kenyér ünnepén begyűlt összeget felajánlották a csombordi református lelkipásztor kislányának az orvosi kezelésére.

„Isten kegyelméből kezdődhetett el a désfalvi református templom tornyának javítása, ezért áldása legyen a javítási munkálatok résztvevőin és óvja meg a magasban dolgozó szakembereket. Köszönet az adakozásért és a közmunkákon a lehetőségek függvényében való részvételért. Mert Isten mindig rendel olyan híveket, akik nem csak szavakkal, hanem tettekkel és cselekedetekkel is bizonyságot tesznek Istenük és egyházuk iránti szeretetükről” – mondta a munkálatok alatti héten a Kis-Küküllő menti gyülekezet lelkipásztora, Csepán Géza.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató