A ma már ismeretlen erdélyi erősség

Épített örökségünk

Szamosújvár Kolozsvártól negyvenöt kilométerre, északra fekszik. A város az erdélyi örmények legfontosabb központja, az örmény katolikus püspökség székhelye volt. Nevét a Martinuzzi Fráter György által 1540 körül építtetett várkastélyról kapta, aki itt tartotta kincseit. A Kis-Szamos völgye már az őskorban lakott terület volt. A rómaiak idejében a mai város déli bejáratánál római castrum állt, melynek feltételezett neve Congri. Maradványait a város építésekor beépítették a házakba. Helyén a középkorban Gerla falu állt, melynek emlékét a város mai román neve őrzi. 1291-ben említik először Gerlahida néven. A dési sóút itt kelt át a Kis-Szamoson. Ekkor már hídja és megerősített várhelye van. 1552-ben Wyiwar néven említik. A falut az évszázadok során többször elpusztították.

A bélyeges téglák tanúsága és az első okleveles említés

A Déstől délre, a Kis-Szamos jobb partján található város területén az 1901-ben végzett ásatások során feltárták a rómaiak Congri nevű castrumát, ahol a felszínre került bélyeges téglák tanúsága szerint a lovasság egyik csapata állomásozott. Első okleveles említése 1291-ből maradt fenn, amikor a Gerlahida nevet viselte.

Alapítója valószínűleg az Ábránfy nemzetségből származó, 1264-ből ismert Gerla lehetett, akinek a Békés megyében, Békéscsabától keletre ma is meglévő Gerla nevű falu szintén a birtoka volt.

A ma már ismeretlen erősség

A falu a 13. század második felében Bálványos várának tartozéka lett, és feltehetően ebben az időben építették a Szamoson átvezető hidat, amiről a Gerlahida nevet kapta. Ekkor lett vámhely is, melynek védelmére egy ma már ismeretlen erősséget emeltek itt. 

Kiss Gábor Erdélyi várak, várkastélyok című munkájában ír arról, hogy 1347-ben I. Lajos arra utasította a váradi káptalant, hogy egy vitás birtokügyben possessio Gerlán Jenő- és Márton-telek között tartson határjárást.

Ekkor a 13. századi vár már romjaiban sem lehetett meg, különben a határjárás leírásakor említették volna.

Mátyás király a váradi püspökségnek adományozza a birtokot

A Bálványos vára tartozékaként szereplő Gerla 1406-ban került Szántai Laczk Jakab erdélyi vajda kezébe, aki itt is lakott.

Szintén a fent említett szerző tud arról, hogy a Laczkfiak kihaltával 1456-ban a Bánffyaké lett, de mint per alatti birtokot Mátyás király alkormányzójának, Vingárti Geréb Jánosnak adományozta. A település 1463-ban azonban ismét a Bánffyak birtoka.

Miután Bánffy László és Zsigmond részt vett az 1467-ben kitört Veres Benedek-féle királyellenes lázadásban, Mátyás megfosztotta őket birtokaiktól, és azokat Váradi János váradi püspöknek és általa a váradi püspökségnek adományozta.

Elkezdik az új vár építését

Írásos feljegyzésekből derül ki, hogy a 16. század elején teljesen rommá lett vár helyén 1540 előtt Szapolyai János király parancsára megkezdték Újbálványos várának felépítését a Bács megyéből származott Bánk Pál királyi várnagy vezetésével.

Az építkezést 1542-ben Martinuzzi György folytatta és fejezte be.

Domenico de Bologna tervei alapján, az időközben lerombolt Bálványos vára köveinek felhasználásával Tinódi Lantos Sebestyén is Martinuzzi György építésének mondja a várat, aki:

„... szertelen erős várat ot fondaltatá,

Mert alattomba a koronát vadászá,

Ezért Wyvarat olasszal csináltatá,

Hogy egész Erdélyt azután abból bírná…”

A vár Martinuzzi alatt élte fénykorát. Itt őrizte kincseit, és amikor 1551-ben Castaldo emberei meggyilkolták: „… a várban 250 ezer magyar forintot, nyolcszáznyolcvankilenc márka veretlen aranyat, 2453 márka ezüstöt, négyezer Lysimachos aranyat, aranyláncokat, különleges edényeket, különböző dísztárgyakat és háromszáz lovat találtak...”.

Rózsa Sándor, a magyar betyár

Az egyik legismertebb magyar betyár anyját Sánta Erzsébetnek hívták. Apját, Rózsa Andrást korán elveszítette, mivel lólopásért felakasztották. Mindez nagy hatással volt életének további alakulására. Írástudatlan volt.

Első bűntettét Kiskunhalas határában követte el huszonhárom éves korában, 1836-ban indult ellene először eljárás. Ekkor került a szegedi börtönbe. Szökése után futóbetyárrá lett, és hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott a nevéhez.

Hatvan bűnesete ismert. Megölt két katonát, a makói csendbiztost, tanyákat rabolt ki, szarvasmarhákat, lovakat hajtott el. Mindezért állandó menekülésben, üldöztetésben volt része.

1848. október 13-án a Honvédelmi Bizottmány mentelmével csatlakozott a szabadságharchoz százötven fős szabadcsapatával, szokatlan kinézetükkel és harcmodorukkal sikereket is arattak.

A szabadságharc leverése után el akarták fogni, és bár sikerült elmenekülnie, megint bujdosni kényszerült.

Az a hír járta róla, hogy a forradalmi szervezkedés irányítója, így elfogatása érdekében szokatlanul magas, 10 ezer korona vérdíjat tűztek ki a fejére.

Sokáig ennek ellenére sem sikerült kézre keríteni, mígnem 1857-ben komája, bizonyos Katona Pál szegedi tanyás gazda kiadta a pandúroknak. Tárgyalását 1859 februárjában tartották.

Kisiklattak egy vonatot

A szabadságharcban való részvétele óta nagy népszerűségnek örvendő betyárt nem merték kivégeztetni, az ítélet életfogytig tartó börtön lett.

A büntetést Kufstein várában kezdte letölteni, szigorú őrizet alatt. 

Itt 1865-ig raboskodott, majd Theresienstadtban, később Péterváradon őrizték. 1868-ban amnesztiával szabadult. Ezután Csonka Ferenc bandájához csapódott. Postakocsikat raboltak ki, de a vasút megtámadásával is próbálkoztak.

Nevezetes a Kistelek melletti támadási kísérlete, melynek során háromszor próbálták megállítani a vonatot, végül a síneket felszedve siklatták ki.

A támadás sikertelen volt, mert a banda a pénzszállító postakocsit akarta kifosztani, de ilyen nem volt a vonatba sorolva. A vonaton utazó katonák lövései után a betyárok elmenekültek.

A továbbiakban megindult a betyárvilág központi irányítású felszámolása. 1869. január 1-jén gróf Ráday Gedeon királyi biztos fogatta el Rózsát, akit életfogytig tartó rabságra ítéltek.

Rózsa Sándorral nyert igazi értelmet a „betyárbecsület” szó

1873. május 5-én Szamosújvárra került. A börtönben szabóként dolgozott, később, gyengesége miatt harisnyakötés volt a munkája.

Egészsége azonban nagyon megromlott, és 1878. november 22-én gümőkórban halt meg a szamosújvári fegyházban. 

Rózsa Sándor felbukkanásával nyert igazi értelmet a „betyárbecsület” szó. Valódi igazságosztó volt – nemcsak a nép, de a többi haramia között is.

A korabeli források szerint csakis a gazdagoktól vett el, másokkal bőkezűen bánt: elismerését szívesen fejezte ki jutalmazással.

A szabad enciklopédia közlése szerint a zsákmányt mindig egyenlően porciózta ki zsiványcimborái között, magának sosem hagyva többet, mint másnak. Mi több, barátai családját is felkarolta, ha bajba jutottak.

Rózsa eredeti mestersége szerint pásztor volt – és lám, később betyárként sem lett hűtlen szakmájához: komoly karriert futott be mint „a nép pásztora”. Rózsa idejében az úgynevezett „betyárfészken”, azaz Csongrád megyén túl is sokaknak szállt inába a bátorságuk, ha szárnyra kapott a hír, miszerint a nagy betyár „összevonta a szemöldökét”.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet dr. Puskás Attila tanár-vallástörténésznek, az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége elnökének; Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöknek; továbbá a régi és a mai képekért Demján László műemlékvédő építésznek.