Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2024-04-15 15:00:00
„Mindent a maga idejében” – figyelmeztet egy fontos közmondás. Ez éppúgy vonatkozik a mezőgazdasági munkákra, mint a nyelvtan megtanulására. „Nyári favágástól és téli kaszálástól őrizzen meg az isten!” – mondja a másik, megerősítve az elsőt. Most ott állunk, hogy a nyelvtantanítási káosz miatt a főiskolán kell megtanítani azokat az alapvető dolgokat, amelyeket az elemiben kellett volna. Irgalom atyja, ne hagyj el! Hány tanügyminisztert és főosztályvezetőt kellene emiatt deresre húzni? Már késő, mert ami elmúlt, azt helyrehozni nem lehet, de szeptemberig még van néhány hónap, s ha van akarat, akkor talán megoldás is lesz: ha a mai hatéveseket a hagyományos – bevált és megbízható – módszerrel kezdenék tanítani, akkor talán sikerül megállítani az elbutított generációk gyarapodását. Abnormális dolog, hogy a diákok a digitális segédprogramokra bízzák magukat (a helyesírás-ellenőrző szoftverről beszélek). Ez az első lépés a rabszolgaság felé!
Az április 3-án megjelent írásomban adtam fel házi feladatnak a „kinyilváníthatatlanságaitokkal” szó elemzését. Várható volt: senki sem jelentkezett a megoldással, úgy lehet, kevesellték a kitűzött díjat. Nem kell mondanom, hogy a helyesírást, a nyelvtant meg a többi ’igazán fontos’ dolgot nem a csillagos tízes kedvéért tanulja meg a magyar ember, hanem kötelességből. De amióta a felelősség, kötelesség, igényesség vagy a számonkérés – továbbá fegyelem, szabály, törvény – a ’személyi szabadságjogok megsértésének’ számít, azóta sem minőségi oktatás, sem egészséges munkamorál nincs.
Lássunk neki az elemzésnek. A szóelem a nyelv legkisebb, jelentést hordozó eleme. Önálló jelentéssel rendelkező szóelem a szótő. Vannak olyan szóelemek, amelyek csak más szóelemekkel összekapcsolódva fordulnak elő. Ezek a toldalékok. A toldalékok megváltoztatják, módosítják a szó jelentését. A toldalékok lehetnek képzők, jelek és ragok. (Ez a szabályszerű sorrend!)
Példánkban a ’nyilván’ a szótő; szófaját tekintve: határozószó. A továbbiak: ’ki’ (igekötő); ’-ít’ (igeképző). E három elem együtt (’ki-nyilván-ít’) alapszót alkot. (Szófaja: ige; egyes szám, 3. személy.) Az alapszóhoz kapcsolódnak a köv. toldalékok: ’-hat’ (ható igeképző [pl. mondhat, mehet]); ’-atlan’ (fosztóképző, a szó melléknévvé módosult!); ’-ság’ (főnévképző); ’-a’ (birtokjel); ’-i’ (birtoktöbbesítő jel); ’-tok’ (birtokos személyjel); ’-kal’ (határozórag). Elismerem: nem könnyű. De micsoda öröm, ha sikerül megoldani!
A huncutság pedig az, hogy a „kinyilváníthatatlan” dolgokról nincs mit beszélni, mert az olyan, akár a ’nyeletlen bicska penge nélkül’. Röviden: nincs. (Egy természetfilm kísérőszövegében hallottam: „az átnedvesedett pingvinfiókának nulla esélye van a túlélésre”! Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! Nem az angol szöveg szó szerint fordítása a lényeges, hanem a magyaros szófűzés, tehát: „nincs esélye”.)
Lépjünk tovább. Előttem egy tankönyv. 1998-ban nyomtatták. Magyar nyelv. Tankönyv a III. osztály számára. 1970-ben jelent meg az első kiadása; négy alkalommal kellett kisebb mértékben igazítani a tartalmán; a nyelvtani részen alig. A nyelvtani rész száz oldal. További öt esztendeig tanultak még nyelvtant: állandó ismétléssel és gyakorlatokkal, hogy ne legyen megterhelő. Aki ettől elszédül és sokallja, az elégedetten veheti kézbe az új generációs tankönyveket, amelyekben nincsenek szabályok és meghatározások, csak valami ködös káosz, ami távol áll a magyar nyelvtantól. Nem csoda, hiszen a digitális korszakban nem írók és felkészült tanárok írják, hanem ’tartalom-előállítók’ hordják össze a szövegeket. Mindezt az új hóbortok imádata és a ’kíméletesség’ jegyében. A tankönyv 142. oldaláról idézem Weöres Sándor versének rövid részletét: „Ki tanulni nem akar, / vegyen más fejecskét.” Úgy hiszem, ezt a két sort azonnal kihúzták az új tankönyvek tervéből.
A nyelvtani rész rövid ’tartalomjegyzéke’. (Nem tessék unni, mert gyermekeink, unokáink tudásáról van szó!)
Első rész: Ismételjünk! A beszéd és az írás. Szó, szótag, hang/betű. A magánhangzók (rövidek és hosszúak). Mássalhangzók (egy-, két- és háromjegyűek; rövidek és hosszúak). A szavak elválasztása. – Mindez helyesírási gyakorlatokkal sűrűn megspékelve!
Második rész. A mondat a beszédben és az írásban (kérdő; kijelentő, óhajtó, felkiáltó, felszólító). A mondat fő részei (alany, állítmány). A tőmondat és a bővített mondat. Alanyi és állítmányi rész. Bővítmények.
Harmadik rész. A szavak a beszédben. Az ige (meghatározás!). „Az ige ragjáról mindig felismerheted, hogy ki és mikor cselekszik.” „Az igető és a toldalékok helyesírása (-ít, -ul, -ül).” „Az igék helyesírása a felszólító mondatokban.” „Az igeidők: múlt, jelen, jövő.” [A március 26-i cikkemben (Az újgrammatika kora) idéztem a mai ’divatot’: jelen helyett „most”; múlt helyett „ezelőtt”!] Egy régi tanács: „Ne használjuk unos-untalan a van, volt, lesz igét, mert beszédünk, írásunk unalmassá válik.” – Rokon értelmű és ellentétes értelmű igék. Az igekötős igék helyesírása (ha az igekötő az ige előtt áll, akkor egybeírjuk; ha mögötte áll, akkor külön; ha az igekötő és az ige közé egy másik szó ékelődik, akkor is külön, pl: „ezt jól meg kell tanulnod”). – A főnév; fajai (tulajdonnév, köznév). Egyes szám, többes szám. Kötőhang. A főnév a mondatban (helyesírás; toldalékok). – A névelő. – A melléknév (és fokozása). Rokon értelmű és ellentétes értelmű melléknevek. – Számnév (és fajtái).
Köszönöm, én is hallottam a csengetést! Ki lehet menni szünetre.