Aki ismeri a kártyajátékot, tudja, hogy ha kezünkben levő lapokból „kijön” a huszonegy, akkor nyertünk. Olyan volt a múlt év, mint amikor az asztalon levő kártyapaklit mérlegeljük, és nem tudjuk, hogy milyen lapot húzunk. Tele bizonytalansággal, az előre láthatatlantól való félelemmel, aggodalommal. Kétségtelenül a világjárvány rányomta a bélyegét mindannyiunk életére. A különböző csatornákból áradó információk inkább újabb kérdéseket vetettek fel, minthogy megnyugtató válaszokat adtak volna a számunkra addig ismeretlen helyzetről. S míg sokan a járvány kitörését követően nem fogadták el azt, hogy saját életükre is törhet a vírus, a későbbiekben a veszélyeztetettség nyilvánvalóvá vált: olyan ellenséggel álltunk szemben, amely sokakat nem kímélt. A pandémia többek között rávilágított arra is, hogy mennyire sérülékenyek vagyunk. Világszerte megrendült az egészségügyi és a szociális rendszer, és sorolhatnánk mindazokat a beláthatatlan következményeket, amelyeket a járvány okozott. Kiszámíthatatlan, láthatatlan ellenséggel kellett megküzdeni. A XIX. századtól kezdődően mindig volt egy látható ellenség, amellyel szembe kellett állni, amit le kellett győzni azért, hogy bizonyos ideológiák érvényesüljenek, vagy pusztán gazdasági, politikai életteret nyerjen egy erősebb nemzet, esetleg hozzáférjen újabb forrásokhoz, amelyek erősítik gazdaságát. Ez állt az első és a második világháború idején a világot és a befolyásövezetet elosztó nagypolitikai törekvések mögött. És ez hajtja ma is a fegyveres konfliktusok gerjesztőit világszerte. Tavaly kiderült, hogy lehet más is. Ez egy olyan vírus, amely nemre, etnikumra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül pusztít. Benne volt és van mindenki paklijában a lefordított kártya, amelyet kihúzhatott. Volt, aki nyert, volt, aki veszített, de a járvány nem csak azokat érintette, akik megfertőződtek, átestek a betegségen, vagy nem élték túl. A játszma mindenki életét átrendezte. Korlátozódtak szabadságjogaink, maszk mögé kell rejtsük arcunk, nem utazhatunk kedvünkre, bizalmatlanokká váltunk egymás iránt, kizökkentünk a korábban megszokott – szociális kapcsolatok által meghatározott – életterünkből. Sokak számára – a korlátozások miatt is – úgy eltelt az év, hogy észre sem vették, és azzal a reménnyel köszöntötték az új évet, hogy lejár minden. Az egyik adu, a remény a vakcina lehet, amelyet világszerte igyekeztek piacra dobni a gyártók, hogy némiképpen csitítsák a tűréshatár közelébe érőket. Mert bár kétségen kívül szükség van az óvintézkedésekre, több országban ez ellen utcára vonult a tömeg. És ez nem csak azt jelzi, hogy az embereknek elegük van a korlátozásokból. Inkább a jövőbe vetett hitük ingott meg, hogy a döntéshozók képesek-e megfelelő megoldást találni a járvány gazdasági következményeire. Arról kevesen beszélnek a közmédiában, hogy nem elég az oltásokkal leküzdeni a vírust. Nagyobb fejtörést okoz majd a gazdasági szakértőknek, a politikusoknak a pandémia okozta recesszióból való kilábalás. Jelentősen visszaestek a világszerte kulcsfontosságú iparágak, például az autógyártás, de a sokat emlegetett idegenforgalom lebénulása is gondot okozhat azokban az országokban, ahol a GDP nagy részét ennek köszönhetően termelik ki, és folytathatnánk a felsorolást. Az is kérdés, hogy ennek tükrében miként rendeződik át majd a világ geopolitikai helyzete. Milyen kártyát osztanak majd ki a nagyhatalmak a járványt követő időszakban? Vagy közülük ki kerül ki nyertesen ebből a játszmából? Bármennyire is távolinak tűnik, mindannyiunk életét befolyásolják ezek a döntések. Azt már most láthatjuk, hogy bár Kínából indult a vírus, az ország hamarabb kilábalt a járványból, mint Európa, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország. Így várhatóan teljesen átértékelődik majd a világgazdasági helyzet, hiszen az amúgy is élre törő Kínának egyre nagyobb befolyása lesz a Távol-Keleten. Ha létrejön egy Kína–India együttműködés, és ehhez csatlakoznak az oroszok is, ebben a helyzetben háttérbe szorulhat az EU, amelynek helyzetét igencsak csorbítja a brexit, ezenkívül az AEÁ is, amelynek befolyása csökkenni látszik, annak ellenére, hogy katonái jelen vannak a különböző konfliktusövezetekben. A nagy harc ezúttal a stratégiai nyersanyagok megszerzésére irányul majd, és ez mindenképpen meghatározza majd a pandémia utáni geopolitikai helyzetet.
Evezzünk hazai vizekre. Az EU költségvetési vitája igazolta, hogy az öreg kontinenst összetartó gazdasági, politikai konstrukció is sérülékeny. Így kérdés az, hogy mi a jövő? Arra törekedni, hogy tovább bővüljön az EU, vagy erősítsék, mélyítsék el a kapcsolatokat a tagországok a gazdasági övezet stabilabbá tételéért? Ennek pedig fogas kérdése a migránsválság jogi, erkölcsi és nem utolsósorban gazdasági szempontok miatti kezelése. Jelentős pénzügyi forrásokat fordít az unió a vírusjárvány okozta válságban a tagországok gazdasági helyzetének javítására a sürgősségi beavatkozási alapok előteremtésével. Ha viszont az így befolyt összegek nem termelnek anyagi javakat, gyengülhet az EU helyzete a világban. Ezért is nagy felelősség hárul a múlt év végén létrejött hazai kormánykoalícióra, amelynek tagja az RMDSZ is. Olyan helyzetben kell megfelelő megoldást találni a vírusjárvány okozta (helyi) gazdasági válságra, hogy a döntések nagy részét az elkövetkezendő időszakban igencsak befolyásolják az említett geopolitikai mozgások, legjobban pedig a pénzforrások hiánya. Mert lehet ígérni fűt-fát, ha nincs amiből elszórni a magot, kiültetni a csemetét, nem lesz termés. Szerencsés konjunktúra miatt sikerült helyi (lásd: Marosvásárhely, Szászrégen), megyei (megyei tanács elnöki pozíciója), országos (RMDSZ kormányzati szerepvállalás) szinten „kihúzni” a nagy huszonegyet, de a következő partit könnyen el lehet játszani, ha nincs megfelelő taktika, aminek aduja csakis a gazdaságfejlesztés kell hogy legyen. Olyan érdem szerinti kapcsolatokat kell kiépíteni és működtetni, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a szabadpiacnak megfelelően és nem a helyi (korrupt) politikai viszonyulások szerint kelljen működtetni a társadalmat. És ebben lehet, hogy háttérbe szorul azoknak a szociális kérdéseknek a rendezése, amelyekre a részben leállt, lassan működő gazdaság miatt egyszerűen nincs anyagi fedezet.
Számunkra az is érdekes, hogy ebbe a kontextusba miként fér majd bele a sajátos kisebbségi kérdések, akár az autonómia rendezése. Az elhúzódó világgazdasági válság okozta szociális elégedetlenség mellett miként lehet majd előállni azokkal az egyébként jogos igényekkel, amelyekre a román társadalom a rendszerváltás óta nem volt hajlandó megoldást találni. Van-e megfelelő akarat az EU-ban a sok válság mellett az „őshonos” kisebbségiek ügyével foglalkozni? Nógrádi György közgazdász, biztonságpolitikai szakértő szerint „a brüsszeli adminisztrációnak nincs az agyában az autonómia, és a nyugat-európai politika fogalomtárából is hiányzik ez a kifejezés”. Ott van a pakliban a Minority Safe Pack, amely számunkra nagyon fontos, de kérdés, hogy a válság tükrében az elkövetkezendő időszakban az EU döntéshozóinak is az lesz-e?
S bár minden év elején újrakeverjük a képletes kártyapakkot, még mindig bőven akad ok a bizonytalanságra, sok a jövőre vonatkozó kétely. Nem lesz könnyű kivágni a huszonegyet, s hogy nyertesként kerülünk-e ki ebből, az attól is függ, hogy megfelelő kártyákat húzunk-e ki a csomóból. Mindenki a maga szakterületén, családjában és annál az asztalnál, ahova leült játszani.
