A sugárhajtóművek muzsikusa (1.)

• 2026-11-04 13:00:00

• Szilágyi Mihály

Hogyha valakire azt a jelzőt ragasztják, hogy ő a modern Leonardo da Vinci, akkor jogosan várjuk el tőle, hogy az egykori da Vincihez hasonlóan értsen a zenéhez. Életrajzi regényében külön fejezetcím hirdeti, hogy „Copilăria și adolescenţa unui corijent la matematică”. Jól hangzik! – kapná fel sok diák a fejét erre a címre, mintha ez az életrajz is arra mutatna rá, hogy aki pótvizsgázik matematikából, mind híres ember lesz. De arról már senki nem akar tudomást szerezni, hogy ahhoz a sikeres pótvizsgához bizony sokat kell muzsikálni…

Ez a bizonyos „corijent la matematică” nem más, mint a román tudósok egyik legnagyobbika, Henri Coandă. Mintha lemásolták volna egyes újságírók Johann Sebastian Bach életrajzát, ahol szintén azzal élcelődtek, hogy „az ötödik evangélista” is szinte megbukott egy évben, és utolsó előtti tanuló volt. Azt már nem tették hozzá a szenzációhajhász firkászok, hogy Bach esetében családi okok váltották ki a tanulmányi sikertelenséget (a gyerek Bach ugyanabban az esztendőben veszítette el édesanyját, aztán apja újraházasodott, lett egy új anyja, nemsokára az apja is meghalt, elszelelt a pótanyuka is, így nagyobb testvéréhez került, ahol szintén hozzá kellett szoknia egy újabb pótanyához). Henri Coandă esetében nem ennyire tragikus a helyzet, de valószínű, hogy az atyai szigor vezetett ahhoz, hogy ne birkózzon meg a matematikával.

Henri Coandă 1886. június 7-én született Bukarestben. Édesapja, Constantin Coandă tábornok és a Nemzeti Híd- és Útépítő Iskola matematikaprofesszora volt. A Coandă család gyökerei 1630-ig vezethetők vissza, és több jeles ember származott ebből a családból. Henri Coandă édesanyja egy francia orvoscsalád sarja, Aïda Émilie Marie Danet.

A tudós életrajzából megtudjuk, hogy gyerekkora óta csellózott. Sajnos életrajzírói legtöbbször csak tudományos nagyságát emelik ki, és nem részletezték, kitől tanult zenét. Mivel nincs szó gyerekkori zenetanárokról, joggal feltételezhetjük, hogy az előkelő családból származó édesanya lehetett a gyerek első zenei oktatója. Már szinte elcsépelt kérdés az, hogy vajon miért tartották fontosnak a szülők, hogy gyerekeik zenélni tanuljanak. A válasz röviden annyi, hogy ők még tudták, értették, belátták, hogy a zene nem akadály, hanem segítség egy ember fejlődésében.

Aztán az iskolás években bekövetkezett a „corijent la matematică” eset is. Valószínű, hogy édesapja matematikusként rövidre fogta a matematikai tanulmányok gyeplőjét, és az elit Szent Száva  iskolába járatta. Itt történt meg, hogy a szigorú oktatás és a fiú éretlensége oda vezetett, hogy 13 évesen matematikából nem felelt meg az elvárásoknak. Bár édesapja tekintélyes és befolyásos katona és minisztériumi alkalmazott volt, nem azt tette, ami ma divatos, hogy berobog az iskolába, és sejtelmes megjegyzésekkel tudtára adja a tanároknak, hogy ajánlatos sokkal nagyobb jegyet adni a fiának, hanem egyszerűen fogta a kiskamaszt, és elvitte jó messzire, Jászvásárra, katonai iskolába.

Henri Coandă nem volt elkényeztetett úrfi. Vakációi egy részét parasztgyerekek körében töltötte, ismerkedve a falusi életmóddal. Aztán, hogy előkelő illemet is tanuljon, édesapja diplomáciai kiküldetései alkalmával magával vitte a felnövő katonát. Tudatosan nevelték úgy, hogy lássa az egyszerű emberek életét, értse a román néplélek rezdüléseit, de nemzetközi színtéren se valljon szégyent – és hazájára se hozzon szégyent, ha úgy alakul az élete.

A jászvásári katonai iskola titokzatos módon felébresztette a serdülő gyerek tudományos vonzalmát a matematika és a fizika iránt. A katonai iskolában több neves tanára közül meg kell említenünk zenetanárát, Gavriil Musicescut, aki a román zenei élet kiemelkedő szakembere: zeneszerző, karmester, és az elsők között foglalkozott mélyrehatóan a román népzene világával. Valószínű, hogy köze lehetett Henri Coandă zenei fejlődéséhez.

1903-ban a katonai iskola végzőse törzsőrmesterként visszatért Bukarestbe, és tanulmányait a tüzérségi, mérnöki és haditengerészeti tiszti iskolában folytatta. Már régóta foglalkoztatta a kérdés, hogyan képes a szél megemelni a vizet, vagyis hullámokat kelteni. Éppen ifjúkorában kezdődött a repülés története, és úgy vélte, a repülés világa még csupán egy bevezetővel és számtalan üres oldallal rendelkező óriási könyv. Ennek a tudománynak rendkívüli hadi jelentősége lesz.

1904-ben lehetősége adódott Berlinben tanulni. A Berlin-Charlottenburg Műszaki Egyetemre küldték. Itt a kor legmodernebb technikai vívmányairól értesült, közöttük a kezdetleges repüléstechnikáról. Ekkor már nem volt kérdéses, hogy a repülés az emberiség történetének egyik legnagyobb vívmánya lesz, olyan jelentőségű, mint a kerék feltalálása. Bár ősidők óta voltak elképzelések és próbálkozások a repülésre, gyakran kudarccal és tragédiával végződtek ezek a kísérletek, mert hiányzott az emberiség kezéből egy erős motor, ami helyette dolgozik, és nem fárad el.