2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Saját zászlót is használhatnak Vámosgálfalván

Vámosgálfalva község önkormányzata kétnyelvű feliratú, saját címerével díszített zászlót használhat egy februári kormányhatározat értelmében, Kerelőszentpál úgyszintén. A szimbólumhasználat terén példaértékű eseménynek számít ez a korábbi évekhez képest jelentős haladásnak ígérkező lényegi változás. 

Amint Balog Elemér, Vámosgálfalva polgármestere kifejtette, az RMDSZ javaslatára döntött a kormány arról, hogy a vámosgálfalvi és a kerelőszentpáli közösség saját címerrel ellátott zászlaját is használhassa, kitűzhesse a községek közintézményeire. 

Az elöljáró szerint az igencsak régi beadványuk engedélyezése – amely eddig valahol a minisztérium süllyesztőjében porosodott – Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszternek köszönhető, mivel ő terjesztette be újra.

A közigazgatási szaktárca által benyújtott kormányhatározat-tervezet elfogadása mérföldkő a helyi szabad szimbólumhasználat terén, mivel saját jelképeiket a helyi közösségek szabadon használhatják, ezért a községvezető ezúton is köszöni az RMDSZ-képviselők hathatós támogatását. A kormányhatározat értelmében mind a vámosgálfalvi, mind a kerelőszentpáli zászló fehér színű, amelynek közepén a települések címerei találhatók. 

A vámosgálfalvi helyi képviselő-testület által előterjesztett három címerpéldányból a jelenlegit fogadta el az Országos Heraldikai Bizottság. A címerben a szőlő és búzakalász a helyi lakosság hagyományos foglalkozását – a szőlőtermesztést és a borkészítést, valamint a földművelést – jelképezi, a híd pedig a Küküllő-hídon áthaladóktól való egykori vámszedést, amely a ma virágüzletként működő vámházban történt. A jelenlegi hidat – melyet rövidesen elbontanak és helyére új közúti hidat építenek – 1931-ben építették, a Dániel Elemér földbirtokos által építtetett faszerkezetű híd helyett. Az egykor magántulajdonban lévő fahídon áthaladó idegeneknek vámot kellett fizetniük, innen a település elnevezésében a vámfizetésre utaló előtag is. 

Arra a kérdésre, hogy miért fontos a község önkormányzatának és lakosainak saját zászlót használni, az elöljáró a testvértelepüléseken tapasztaltakról számolt be. Elmondta, találkozóik alkalmával az anyaországban több ízben is megkérdezték tőlük: van-e saját zászlójuk. Így született az ötlet, hogy saját címerrel díszített községi zászlót terveztessenek. Amint Balog Elemér hangsúlyozta, a hasonló sikerek alkalmával nyer bizonyítást, mennyire fontos, hogy a magyar kisebbség képviselve legyen minisztériumi szinten is.

Fotó: Nagy Tibor 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató