2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A nagyernyei Apafi Mihály Általános Iskolában idén is kaptak karácsonyi csomagot az óvodások és a diákok. Akárcsak az elmúlt években, ismét a helyi önkormányzat biztosította a pénzt az édességcsomagokra. 


Fotó: Antalfi Imola



Községszinten 670 darab, mintegy 12 lej értékű csomagot osztottak ki december 18-án délelőtt a gyerekeknek, a legtöbben az iskolában vették át az ajándékot. A járványügyi helyzetre való tekintettel a pedagógusok az udvaron, osztályonként fogadták őket, külön időpontokban, és felügyeltek a távolságtartásra. A találkozás öröme mellett a gyerekek boldogan vették át a finomságokat: csokoládét, nápolyit, kekszet, mézespogácsát, cukorkát. 

Kali Gabriella, a nagyernyei iskola aligazgatója lapunknak elmondta, félévzárásra és a 2020. év zárására hívták el az óvodásokat és iskolásokat, és édességcsomaggal lepték meg őket. „Jó volt, hogy szeptemberben megkezdhettük a tanévet, és októberig járhattak a diákok iskolába. Miután november elejétől a járványhelyzet miatt ismét távolmaradásra kényszerültek a diákok, most meghívtuk őket, nemcsak azért, hogy átadjuk a csomagokat, hanem azért is, hogy kis időre találkozhassunk. Nehéz időszakon vagyunk túl, de a védőmaszk mögött is jó volt látni a mosolygós, boldog arcokat. Mintegy tizenöt éve a Nagyernyei Polgármesteri Hivataltól kapjuk a karácsonyi ajándékcsomagokra a pénzt. Hangsúlyt fektetek arra, hogy finom dolgokat kapjanak a gyerekek, kollégámmal vásároltuk meg az édességeket úgy, hogy a család is tudjon belőlük részesülni. Hiszen tudjuk, hogy olyan szegény gyerekek is vannak, akiknek lehet, hogy ez az egyetlen ajándék, amit karácsonyra kapnak, ezért választottunk olyan édességeket, amit el tudnak osztani a családban. 670 csomagot készítettünk a község minden, az oktatási folyamatban részt vevő óvodás és iskolás gyerekek számára. Néhány gyerek sajnos lemorzsolódott, mind a hagyományos, mind az online oktatásból kimaradt, de van olyan diákunk is, aki Magyarországon tartózkodik, és részt vesz az online oktatásban” – mondta az aligazgató. 

Jánosi Anna tanítónő szerint ez a tanév sok újdonságot hozott mind a diákoknak, mind a pedagógusoknak. „Az online oktatás miatt egy kicsit mi is megint diákokká váltunk, hiszen sok mindent meg kellett tanuljunk. Kihívás volt ez a pedagógusnak is, akinek igyekeznie kell, és – amennyire lehet – érdekessé tennie ezt a fajta oktatási formát. És mégis úgy vélem: nem a pedagógusoknak, hanem a gyerekeknek és szülőknek volt a legnehezebb. A karácsony előtti ajándékozás jó alkalom volt arra, hogy kis időre ismét együtt legyünk, a gyerekek egymásnak is, az ajándéknak is nagyon örültek. Nem is a csomag értéke számít, hanem az ajándékozás öröme. Tényleg úgy van, ahogy mondani szokták: ha kapsz, megtelik a kezed, ha adsz, megtelik a szíved. Ami nagyon hiányzott ünnep előtt, a közös foglalkozások. A korábbi években ugyanis karácsony előtt mindig együtt készítettünk képeslapokat, díszeket. Ez sajnos elmaradt”. 

A pedagógusok a község kisebb falvaiba elvitték az ajándékokat, a diákok többsége azonban az Apafi Mihály Általános Iskolában, külön időpontokban vehette át a csomagokat. Kisebb, feldíszített karácsonyfa is várta őket az udvaron, az elsősök körében pedig felcsendült a karácsonyi ének. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató