2026. január 13., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gyorshajtásért 161 közúti bírság

Január 11-én a Maros megyei közúti rendőrök a DN 15-ös országúton a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő okainak megelőzése érdekében akcióztak. Elsősorban a sebességkorlátozás betartásának ellenőrzésére, az alkohol vagy pszichoaktív szerek hatása alatt történő vezetés elleni küzdelemre, valamint a járművek műszaki állapotának és a járművezetők okmányainak ellenőrzésére összpontosítottak. 

Többek között a Maros megyei utak egyik tragikus helyszínén, Gernyeszegen tartózkodtak – ahol 2024. november 3-án négy ember vesztette életét egy pillanat alatt, árvákat hagyva hátra –, hogy az egykori tragédia emlékét felelősségre szólító felhívássá alakítsák, és szórólapokat is osztogattak a sofőröknek.

292 bírságot szabtak ki, ebből 161-et a megengedett sebességhatár túllépése miatt, a többit pedig egyéb szabálysértésekért. Ezenkívül 102 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során nem azonosítottak ittas sofőrt. Ugyanakkor a rendőrök nyolc forgalmi engedélyt vontak be, és hét vezetői engedélyt tartottak vissza, valamint egy rendszámot is bevontak. A RAR szakembereinek közreműködésével 35 járművet vizsgáltak meg műszakilag.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató