A természet kalendáriuma (CCCLXIII.)

„Csak a derű óráit számolom”,

mondta pár szó s egy vasrúd a falon,

a napóráé. (…)

Mozart hallgatása közben – 1956-ban írt versét így kezdi Szabó Lőrinc.

(…) A felhők fölött

kellett volna elfogni az örök

tündöklést! a nap arany árvizét,

tengerét! az édes könnyelműség

lepkeszárnycsókú pillanatait,

(…) a villámgyors tigris-szitakötőt,

a kékzománc tüzet, a zizzenőt,

ki kedvesével a kéj nyolcasát

gyűrűzve libben láng-deleken át

s alkonyi csöndön!... Tavak, mocsarak

szittyói közt szikrázó ég alatt

ma is szállok, én...

(…) Igen azt a testtelen

úszást, lebegést kéne, istenem,

utolérni, a könnyűt, úgy, amint

a gyermekkor csinálta, most, megint:

a sellőkét a vízben, szúnyogét

fátyolködében, csak az örök ég

örök hajósa lenni, ahogyan

ma is visz a képzeletem-agyam,

valahányszor párologtat-emel

a kép, mint karmestert a pálca, mely

fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt.

Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,

illatok táncát, szélhalk őzikét,

s fent a kékben a habos gőzökét,

azt kellene most visszahozni, hogy

átjárjanak új, forró áramok (…)

– jut eszembe a régi bakelitlemezről Gábor Miklós hangján megszólaló vers-zene.

Június 21. a zene európai ünnepe. Ünnepélyes nyilatkozatát 1997-ben 12 európai ország 16 városa írta alá Budapesten. Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját zenével köszöntsék. A zene ünnepét 1982-ben tartották meg először Franciaországban. Mára több mint száz országban rendezik meg.

(…)és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,

te, Mindenségé, édes üteme

a fájdalomnak, Varázsfuvola,

varázsjáték, te, tündér mámora

hitnek, reménynek (…)

s üvegparázsként égő sugarak

az élő lomb tengerzöldje alatt,

s bölcsesség, a vidám öregeké,

amilyen azé lehetett, azé

a napórásé, ki – „Non numero 

horas nisi serenas!” – drága jó

intelmét adja, még most is, tanácsul:

„Csak derűs órát veszek tudomásul!”

Június 21-e a csillagászati nyár kezdete. Ezen a napon a leghosszabb a nap égen megtett útja. Az északi félgömbön a Rák jegyébe lépve hág a legmagasabbra, innen térül az Egyenlítő felé. Hellászban sok helyütt ekkor kezdték az évet: Athénban és Delphoiban a napfordulatot követő újholdkor. Boiótiában és Délosz szigetén félévünnepet tartottak.

E nap megünneplése tovább élt a keresztény Európában is, mindenekelőtt a Szent Iván-napi tűzünnepben.

Leonardo Utolsó vacsoráján, a Jézus balján ülő, megvilágított hármas jelképezi a nyári hónapokat: a szelíd Fülöp a rák, a szenvedélyes idősebb Jakab az oroszlán és az okoskodó Tamás apostol a szűz havát.

A nyári napforduló jelképe kalászkoszorús, meztelen ifjú volt a reneszánszban. Mindössze ágyékát fedte bíborszínű fátyol, amit a derekán csillagos öv tart, a rák jelét formázó csattal. Jobbjában a földgömb, amelynek felső háromnegyede megvilágított, alsó negyede sötét.

Ez a nap a termés beérésének kezdete, termékeny időszak, amikor a természet bőkezűen osztja áldását.

Hajnala a gyógyfüves asszonyoké, ilyenkor kell meztelenre vetkőzve kerülni a határt, harmatot szedni. A gyógynövények sokasága ekkor éri el hatóereje teljességét. Különös gonddal keresték az aranyfonalat – más néven fecskefüvet –, úgy tartották, az ilyenkor megszólal, s a többi fű titkát is kibeszéli. A mezőn szedett virágokból, füvekből koszorút kötöttek, és a ház elejére akasztották tűzvész ellen.

Este aztán a faluvégen vagy keresztúton, lehetőleg kút mellett rakott tüzet kellett átugrani. A frissen gyűjtött gyógyfüvekből a máglyába is szórtak. A máglya örömtűz s mélységes értelmű szertartás.

A cél a nap erejének megerősítése volt, a fény megtartása a világban, a sötétség visszaszorításával tisztítás és gyógyítás. A kút lejárat az alsó világba, sárkányok, kígyók lakhelye. Az efféle alvilági lények ellen kell megfüstölni a forrásokat, kutakat, a tűzre tett illatos füvekkel elűzni a sárkányokat, hogy „a vetésben ne tegyenek fergeteggel kárt, hogy a kutakat, forrásokat ne itassák tele méreggel” – olvasom egy régi kalendáriumban.

A tűzrevalót: régi fát, rossz zsúpot, szalmát, a parázsra szánt almát is gyerekek kéregették. A pünkösdi király összegyűjtötte a falu legényeit. A hántott nyírfahéjakat felfűzték egy botra, s amikor az első csillag megjelent, ezekkel a lobogányokkal kimentek a falu határába, hogy megrakják a hatalmas máglyát. A nagy máglyát négyszögre rakolták, s néhol máglyára tették a májusfát vagy az előző esztendei aratókoszorút is. A tűz sarokpontjaihoz kor s nem szerint telepedett a nép:

Tüzét megrakoljuk, négy szögre rakoljuk,

egyik szögén ülnek szép öreg emberek,

másik szögén ülnek szép öreg asszonyok,

harmadikán ülnek szép ifjú legények,

negyedikén ülnek szép hajadon lányok.

A máglyát egy leány háromszor körüljárta és vízzel megszentelte, míg a pünkösdi király is háromszor kerülte meg, majd meggyújtotta azt, s aztán arról a maga lobbogatóját. Majd továbbadta a lángot a többieknek, hogy  a tűz körül táncolva lángoló lobbogatóikat fel-felhajigálják, mind magasabbra a csillagos ég felé. Az aláhulló parazsat eltaposták, mondván, hogy lábuk eztán ki ne sebesedjék.

Amikor már lohadt a tűz ereje, elkezdtek általszökdösni a máglya felett. Néhol a lányok ugrottak előbb. A lányok ugrásából férjhezmenetelükre jósolgattak. Aki ügyesnek bizonyult és bátorságot is tanúsított, azt bizony ki is szemelték ilyenkor asszonynak. A fiatal anyák csecsemőjüket vitték keresztül a lángok fölött, tűzzel szenteltek ősi szokás szerint, hogy gyermekük ellenálló legyen a betegségekkel szemben.

Mikor már ki-kihunytak a lángok, de még perzselt a parázs, beledobták az almát és a többi gyümölcsöt. Ezeket azután kikaparták. Úgy gondolták, jók torok- és hasfájás ellen. Virágos bodzafaágat is tartottak a tűzbe, s később daganatra tették. Az ugyanígy megfüstölt vasfű, fodormenta és tisztesfű teáját hatékony szernek tartották mellfájás ellen. A fáklyából maradt üszkös csutakokkal megkerülték a határt, majd a búzában vagy a káposztaföldön állították fel őket üszög s hernyóellepés ellen. Néhol aztán a kenderföldre mentek a leányok, és a sötétben minden leány két szál kendert összekötött. Kilenc nap múlva megnézték: akié virágos, annak legény, akié magos, annak özvegyember lesz az ura.

Mondják, e hó utolsó napján megszakad a búza töve, azaz  már nem nő tovább. Most jő tehát a betakarítás ideje, az aratás.

E napon, az égen és az évkörön végigvándorló Naphős egy esztendőbe sűrített életsorsában elhagyta élete delét.

Életünkben is hasonlóképp zajlik. Amikor a nap is alábbszáll, s mind közelebb jár a déli látóhatárhoz, életünk delén túl az eddigi növekedés után a természet mintáját, a magba sűrűsödést követve bennünk is magunkba szállás, elmélyedés következik. Befelé tekintés, elengedés. Hogy majdan, a téli napfordulóhoz, a sötétség kútmélyéhez, az évkör vége jelképezte halálhoz elérkezve meglegyen a biztos alapunk, ne kelljen kívül támasztékot keresni létezésünkhöz.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2019-ben, a zene világnapján, amikor a Nap a Rák jegyébe lépett