Néhány napja túl vagyunk a napfordulón. E napot idézi meg Lucian Blaga idealista filozófus a Napforduló a kertben című versében. 1937-ben akadémikussá választották, hogy aztán indexre kerüljön 1962-ig. Mi több, amikor 1956-ban irodalmi Nobel-díjra jelölték, a kommunista kormányzat követeket küldött Svédországba, hogy tiltakozzanak a jelölése ellen.
A június 23-ával kezdődő csillagászati hónap névadója az Ikrek és az Oroszlán közötti jelentéktelen állatövi csillagkép, amely az időszámításunk előtti 2000. évben volt a nyári napforduló otthona. Az égi Rák (Cancer) mintájául nem a hosszúfarkú rák (Macrura) szolgált, amilyen a mi folyami rákunk is, hanem a tarisznyarákok családjának (Cancridae) valamelyik tagja. A névadó nemzetség (Cancer) tagjai mind a sekély árapály-övben élnek. Illő képmásai tehát az állatöv e tipikusan átmeneti szakaszának, hiszen a Rák, e „nedves” csillagkép határos egyfelől a Tejúttal, másfelől a „száraz” Oroszlánnal – olvasom Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában. Időszámításunk kezdetén a Nappal való együttállása Egyiptomban a Nílus áradását jelezte. Érdekes, hogy a Cancridae rákfajok életciklusa, vándorlása és szaporodása egyrészt a napi árapály-ingadozáshoz, másrészt a hónapos holdváltozáshoz igazodik. Egyiptomban csak a késői korban vált általánossá a csillagkép rákábrázolása, korábban inkább skarabeuszhoz hasonlították. A szent skarabeusz kultusza épp arra vezethető vissza, hogy csillagképe adott helyet a napfordulónak. Kheprit, a ganajtúró bogarat már a korai időkben a kelő Nap megtestesülésének tekintették; úgymond, a napgolyó is úgy gördül végig az égen, ahogy a skarabeusz a lógombócot gurítgatja. Amint a napisten a napkoronggal, úgy volt egylényegű Khepri a galacsinnal, amibe a petéjét tojja, s amiből a világra jön.
A nyári napfordulóhoz legközelebb eső vasárnap a Nap napja – idén 23-án volt. Az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a megújuló energiaforrásokra, azon belül elsősorban a napenergia hasznosítására.
Így dicsőíti a június végi Napot Radnóti Miklós Naphimnuszában:
Tüzes koszorú te!
szőke hajak gyújtogatója,
fényes esőket ivó
égi virág!
Fényesség bokra te!
folyóknak déli sziszegése,
kisded állatokat nevelő
sugaras anyaemlő!
Buzát nevelő te!
futosó gyerekek pirítója,
fiatal testekkel tegeződő
ravasz szerető!
Égnek arany szöge te!
ébredező, táj vidítója,
pörkölve simogató
tűzkezű szentség!
Érted térdepel és
jámboran vallja a titkát
hajbókolva
a büszke vidék!
Bús kertek csábítása
307 évvel ezelőtt, 1712. június 28-án, Genfben látta meg a napvilágot Jean-Jacques Rousseau. Máig ható befolyása a természetfilozófiára elvitathatatlan. „Az ember szabadnak született, de mindenütt láncokat visel” – vallotta. Meggyőződése volt, hogy a tudományok mindegyike alantas eredetű. A csillagászat az asztrológia babonáiból keletkezett, az ékesszólást a törtetés, a geometriát a kapzsiság hozta létre; a fizika a hiú kíváncsiság terméke, mi több, az etika forrásának az emberi gőgöt nevezte meg. Hite szerint minden, ami a civilizált embert a barbártól megkülönbözteti, rossz és káros. Az ember természetből fakadóan jó, a társadalom rontja meg őt. Vitatta azt is, hogy a művészetek és a tudományok hasznosak lennének az emberiségnek, mert nem az emberi szükségletekre adandó válaszként fejlődtek, hanem a büszkeség és a hiúság eredményeként. Úgy gondolta, hogy az ősemberek elkülönült majomszerű lények voltak, akiket szabadságvágyuk és tökéletességük különböztetett meg az állatoktól. Ezeknek a primitív embereknek természetes hajlamuk volt a szánalomra és a könyörületre. Az emberállat öntudatra ébredését az emberi faj felvirágzásának aranykoraként látta.
Elmélete szerint eme aranykorban kialakult vágy, amelynek lényege, hogy az emberek mások szemében értékesnek lássanak, ásta alá a személyes becsületet és hitelességet az egymásrautaltság, a hierarchia és az egyenlőtlenség társadalmában.
„Nemes vadember” – e szókapcsolatot Rousseau sose írta le. De az Értekezés az egyenlőtlenségről műve az alapja eme idea elterjedésének. Egy természetes vallásról írt, akkor érhető el, ha az ember arra hallgat, amit Isten a szívének mond. Állította, hogy mindenki találkozhat Istennel, csak a saját lelkébe kell néznie.
Tehát vissza a természethez! A természetbe való visszatérés nála azt jelenti, hogy az ember a természeti folyamatok hatalma alá kerül, távol a társadalom elnyomó kötelékeitől és a civilizáció előítéleteitől. Ez a gondolat tette Rousseau-t a felvilágosodás és a romanticizmus egyik fontos gondolkodójává.
Vitatni máig vitatják gondolatai helyességét, megkerülni őt nem lehet.
Hiszen az ember, bárhol él, adott pillanatban visszavágyik a természetes létbe.
Ó, fiuk és lányok vad serege
járkálgat itt és boldogan izzad
s hűsölni időnként a vízre lejár!
Radnóti Miklós Modern idillje e vágy szemléltető rajza:
Ragyogó vállaikon apró napokat
hoznak ki magukkal
és guruló, arany gyöngyszemeket,
hogy nyomuk maradjon a fű közt (…)
Ó, fiuk és lányok ragyogó vállán
csúszkál rikoltva az ünnepi nyár
s futtuktól táncosan fordul a hő levegő
és horzsol ahogy dől.
(...)Ül és nézi magát a víz síkos tükörében,
hol vakkan ijedten a fény és
borzolva ér ide hozzánk
s elnyugvó szuszogással
pihenni a fűre lefekszik.
Ó, csipkés inggé lett a távoli telken
a deszkapalánk és benne aludni
készül az este futó fiatal szél
s csak a hőség duruzsol
itt az arany levegőben.
Június végén járunk, lassan átcsobbanunk júliusba.
Ha július nem főz, szeptember éhen marad – tartja a mondás. Július 2-ára meg ezt írja a csízió:
Sarlós Boldogasszony aminő,
Hat hétig olyan lesz az idő.
Vissza a természethez? A világirodalom egyik legnagyobb mestere, Ernest Miller Hemingway mindig-mindig ide próbált visszatérni. Az öreg halász és a tengertől kezdve, A Kilimandzsáró haván, az Afrikai vadásznaplón és a Vándorünnepen át, el a Szigetek az Áramlatbanig erről szólnak történetei.
Nemcsak azért öltem meg a halat, hogy kenyerem legyen, és hogy eladjam eleségnek (…). A dicsőségért öltem meg, és azért, mert halász vagyok. De szerettem, amíg élt, és azután is szerettem. Ha szeretjük, akkor nem bűn megölni. Vagy csak annál nagyobb bűn?
Töprengjünk el egy percre öreg halászával!
58 évvel ezelőtt, 1961. július 2-án szabadult meg földi nyűgeitől.
Ha valaki annyi bátorságot visz bele az életbe, hogy a világ nem is tudja megtörni, csak úgy, ha megöli, akkor bizony meg is öli. Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet. De akit megtörni nem bír, azt megöli a világ. Részrehajlás nélkül öli meg őket, a jókat és nemeslelkűeket és bátrakat egyformán.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
