„Kevésbé közkeletű, inkább csak szakkörökben ismeretes az a körülmény, hogy... a zoológus sokkal kedvezőbb helyzetben van, mint a botanikus. Mert az tagadhatatlan, hogy népünknek fejlett megkülönböztető érzéke van mind a genust, mind a speciest illetőleg, de csak a zoológiában, hol némely esetben még a változatokra is külön elnevezése van. Nem így áll a dolog a botanikában. Itt nemcsak hogy a változatok, hanem még a speciesek közt sem tesz különbséget, s többször a genusokat is összezavarja, sőt arra is van eset, hogy a rendeket is fölcseréli. S természetes is, hogy az ember figyelmét jobban fölébreszti, érdeklődését jobban leköti az érző és mozgó állat, mint az érzéketlen és mozdulatlan növény. Én úgy tartom, népünk csak azoknak a növényeknek adott különös nevet, melyeknek hasznát veszi vagy kárát vallja, vagy amelyeknek valami nagyon szembeszökő sajátságuk van, a többit pedig összefoglalja gyom, kóré és vadvirág név alá. (...)”
Így kezdődik a Népies növények a Kiskunság flórájában című esszé. A szerző halála után, 1948-ban megjelent Napok, holdak, elmúlt csillagok – A fele sem tudomány nevet viselő kötetéből idézek.
Oroszlánszáj – Mária-Magdolna virága
A puszták mindig kisebbek lesznek, a töretlen szűz gyep nap-nap után fogy, az eke vasa eltemeti az árvalányhajas, szegfüves legelőt, dolgos kezek lecsapolják, kiszárítják a bujkáló ereket, a semlyékeket, a tocsogókat, a pákás, liliomos nádasokat és a szántó-vető kiszorítja a pásztort, aki életében háromszor ha volt a városban (úgylehet akkor se a maga jószántából), és aki legjobb ismerője volt a fűnek, madárnak, csillagoknak. Pedig a földműves ember nemigen ösmer a virágok közül egyebet, mint amelyik a vetésit rongálja, meg a szőlőjében lábatlankodik. Kezdjük hát a sort ezeken. Legfeltűnőbb gyomok a vetés között a pipacs (Papaver rhoeas), a búzavirág (Centaurea cyanus) és a konkoly (Agrostemma githago), amelyeket körülbelül ezeken a neveken ismernek országszerte.(...)
Állításait igazolandó a szerző hosszan taglalja a növények neveit; ebből csupán ízelítőt csöppentek ide.
Gyakori a vetések széliben az Adonis aestivalis, a nyári hérics, amelyet sajátságos vörös színeiről jellemzőleg neveznek tyúkvakítónak. Legalkalmatlanabb gyom talán a Vicia, amelyet csak egy ízben hallottam kaszanyűgnek nevezni, különben csak vadborsónak hívják. Közönséges gyom a vadrepce (Sinapis arvensis) és a sárga gyútoványfű (Linaria arvensis). Úton-útfélen találni az Erysimum canescens-t, amelyet vadkáposztának neveznek.
Megemlítem még, hogy a vetések széliben, barázdák mentén gyakran előfordulnak a Chrysanthemum, Anthemis és Matricaria-fajok, amelyeket a nép közös névvel székfű virágnak hív, legföllebb az Anthemis-t mondja büdösszékfű virágnak.(...)
Érdekes dolog az is, hogy a tejes növényeket, a pipacs kivételével, mind kutyatejnek nevezik, tehát nem csak az Euphorbiá-kat, hanem a Taraxacum-okat is.(...)
De a száraz felsorolásban is (mely már csak azért sem teljes, mert se a fákra, se a termesztett növényekre nem terjeszkedik ki) akadhat egy-két név, amely már bővebb fejtegetés és magyarázat nélkül is világot vet az elnevező nép gondolkodására, itt-ott lelkivilágára is.
De ki is ennek az etnobotanikai műnek a szerzője? Meglepődsz-e, kedves Olvasóm? A 140 évvel ezelőtt, 1879. július 19-én született Móra Ferenc ő, a Zengő ABC, a Kincskereső kisködmön, az Aranykoporsó írója.
A szegényparaszt családból származó Móra kíváncsisága a polihisztor kielégíthetetlen tudásszomjából fakadt. Ifjúkorában kedves olvasmánya a valóság minden területéről tájékoztató Révai lexikon volt, s korán felébredt irodalmi érdeklődése ellenére földrajz-természetrajz szakos tanárnak iratkozott be a pesti egyetemre. Mindemellett 1932-ben régészeti tevékenységének elismeréseként avatta díszdoktorává a szegedi tudományegyetem.
„Egyforma lelkesedéssel hallgattam
Beőthy Zsolttól esztétikát, Gyulai Páltól magyar irodalmat, Lóczy Lajostól földrajzot, Mágócsy Dietz Sándortól botanikát, Ballagi Aladártól történelmet, Hampel Józseftől görög művészetet, Czobor Bélától keresztény régészetet és Kövesligethy Radótól csillagászatot... Egy huszonhárom éves ifjúból, aki így eltékozolta az életét... nem lehetett más, csak író vagy múzeumigazgató. És belőlem lett mind a kettő, de egyik minőségemben sem komolyodtam meg. Az egész életem abban telt el, hogy magános kis sajkámon, melyet soha nem kötöttem senki nagy hajójához, hol ide, hol oda csapongtam a két part, a tudomány és a szépirodalom közt. Ki is szálltam, hol az egyiken, hol a másikon, de végleges megtelepedésre kikötni nem tudtam egyiken se. Mert ha valameddig elidőztem is az egyiken, annál mohóbb vágy kergetett vissza a másikhoz, és így lettem egész életemre félbenmaradt egzisztencia írónak is, tudósnak is” – írta volt díszdoktori köszönőbeszédében.
Útszéli almafa nyár közepén Nyárádszentlászlón
Július 20. Illés napja. A prófétát tanítványa, Elizeus szeme láttára tüzes szekéren ragadta égbe az Úr. A bibliai Illés történetében történelem és mítosz, alakjában sorsfordító történelmi személyiség és szoláris istenség keveredik. A próféta napisteni múltja kitetszik a kalendáriumból is. Az Illés mennybemenetelét követő harmadik napon a Nap saját égi házába, az Oroszlán jegyébe lép, s Illés névünnepének alighanem annak helyes felismerésével kerestek helyet a naptárszerkesztő atyák, hogy ő és a görög Héliosz napisten rokonok. Héliosznak is tüzes szekere van, villámostorral igazgatta lovait. Hatalma így testálódott Illésre.
50 éve annak, hogy 1969. július 20-án, itthoni idő szerint 22.17-kor Neil Armstrong kilépett a Holdra. Az Apollo-11 indítását, az Eagle holdra szállását, s magát a lelépést arról a kis létráról mintegy 500 millió ember kísérte figyelemmel a Földön. 50 éve szem- és fültanúi voltunk a holdra lépésnek.
„Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – vált szállóigévé Armstrong kijelentése.
563 éves a déli harangszó. A Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott Nándorfehérvár, az „ország kapuja” alatt. A déli harangszó összekapcsolása a nándorfehérvári győzelem emlékével végeredményben a történelem nem gyakori önkorrekciói közé tartozik.
Július 22. Oroszlán hava. Az Oroszlán a lángsörényű Nap jelképe, az állatöv királya; legfényesebb csillaga a nappályán trónoló Regulus, magyarul a Királyfi. A mitológiai világképben a Nap kering a Föld körül, ezért van az, hogy a szoláris év mítoszai, meséi a Napot megszemélyesítő hős vándorlásáról szólnak. A Nap az Oroszlánban van otthon, itt uralkodik. A Szűzben vándorútra kél, peregrinál. A Mérlegben az őszi nap-éj egyenlőségkor éri el a hanyatlás. A Skorpióban, a Kígyótartóban, a Nyilasban és a Bakban tovább vándorolva, a Vízöntőben veszti rangját: számkivettetik. A Halaktól kezdve a pályaív emelkedni kezd ismét, a Kosban a tavaszponton a Nap visszanyeri erejét, felmagasztalódik. És a Bikán, Ikreken, Rákon át vándorolva, ismét feljut oroszlános trónusához. Ez a pályaív évenként ismétlődő sinushullámot rajzol az idő tengelyére. Maga a változó örökkévalóság.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
