Szeptember idusán, egy héttel az őszi nap-éj egyenlőség előtt, Juhász Gyula Szeptember aranya indít heti sétánkra az égbolt felé.
Napnyugta után, a nyugati égbolt peremén, még az Ökörhajcsár ragyogó csillaga, az Arcturus pislákol. Fölötte, a zenit felé, az Északi Korona és a Kígyótartó feje látható. A Kígyótartó farkában, a délnyugati horizont felett a Jupitert pillanthatjuk meg. Déli irányban a Nyilas – itt tartózkodik most a Szaturnusz – és a Bak köríti az ég alját. Délkeleten a Vízöntő pislákol. Keleten, a Halakban a Hold éppen nyugodni készül. Északkelet felé a Kos, a Perszeusz és a Szekeres szegélyezik a látóhatárt. Északon még ott az ég alján a Hiúz. Északkeleten a Nagymedve saroglyacsillaga mutat a Sarkcsillag felé. Magasan a fejünk felett, a zeniten, a Nagy Nyári Háromszög csillagai égnek: a Hattyúban a Deneb, a Sasban az Altair és a Lant Vegája. Ha tiszta és fényszennymentes az ég, északkelet–délnyugat irányban felragyog a Tejút millió csodája is.
A legbelső bolygó, a Merkúr napközelben van még, nem látható. Akárcsak a Vénusz; majd csak szeptember végén kereshető nyugaton, ekkor is csupán fél órával nyugszik a Nap után. A Mars az Oroszlánban halad előre, s mivel a Nap éppen csak elhagyná az Oroszlánt, hogy a Szűzbe lépjen, nem látható. A Jupiter ellenben fényesen ragyog délnyugaton, éjfél előtt nyugszik. A Szaturnusz a Nyilassal együtt szintén éjfél körül nyugszik. Az Uránusz este kél, gyenge fényét északkeletről északnyugat felé a Kos hordozza egész éjszaka, akárcsak a Neptunuszét a Vízöntő délkeletről délnyugat irányába.
1979 szeptemberében először közelítette meg űrszonda, a Pioneer-11 a Szaturnuszt, tesztelve a szalmakalapos bolygó kalapperemét – a gyűrűrendszerében való átrepülés veszélyeit. Mi több, majdnem összeütközött egy apró Szaturnusz-holddal. De a Titánról nagyon szép és hasznos felvételeket tudott készíteni. Innen a naprendszer peremvidéke felé indult. A rádiókapcsolat vele 1995 szeptemberében szakadt meg. Akkor már 14 milliárd km távolságban volt tőlünk, s már rég elhagyta az akkor még bolygónak tekintett Plútó pályáját. Csillagközi utazását a Sas csillagkép irányába folytatta. Az útjába eső első csillagot négymillió év múlva közelíti meg.
Azóta jó néhány ország lépett az aktív űrkutatók sorába, hol több, néha kevesebb sikerrel. India éppen e hónap elején vesztette el a Csandraján-2 nevű űrhajó Vikram leszállóegységét, fedélzetén egy holdjáróval. A Vikram a Hold déli pólusán landolt volna. Feladata elsősorban a Hold fagyott vízkészleteinek felmérése lett volna. Ám két órával a tervezett holdraszállás előtt, múlt szombat hajnalban megszakadt a kapcsolat az űrszondával.
Szeptember idusa hosszú évekig az iskolakezdés időpontja volt.
S e nap halt meg, 203 évvel ezelőtt, 1816-ban Sipos Pál matematikus, filozófus. Nagyenyeden született s tanult, aztán Odera-Frankfurtban, Göttingenben és Bécsben. 1798-tól a szászvárosi református iskola igazgatója, 1805-től matematikatanár a sárospataki református kollégiumban. 1810-től haláláig református pap Tordoson. Az ellipszis kerületének meghatározására igen jó közelítő szerkesztési eljárást adott. Ezt ismertető matematikai dolgozatát a berlini tudományos akadémia kiadta, és aranyéremmel jutalmazta. Filozófusként Kant és Fichte követője volt. És verseket írt. Weszely Tibor a kecskeméti Forrás havi folyóirat 2014. évi szeptemberi számában megjelent Irodalmár matematikusok című cikkében, melyet a hetvenéves Staar Gyulának, a Természet Világa főszerkesztőjének ajánlott, idézi Kazinczy Ferencet:
„Csak egyet nem foghatok fel, azt, hogy ily kevés fáradságba kerülvén a Prof. Úrnak a versírás, miért nem ír mindig? Szeretném a Prof. Úrat mindég dolgozni látni, hogy legalább előbb vagy utóbb egy egész (...)kötetet nyomtatna. Semmi az, hogy a Prof. Úr magát poetának nem tartja, annak fogjuk mi tartani.”
Hűtlen-hű szeretőm, gyönyörű ősz, mért is mész el, ha mindég visszajössz
Sipos versei közül álljon itt a Psyche ideálja, mely 1815-ben, az Erdélyi Múzeum 3. füzetében jelent meg:
Kiért esdeklek úgy?
Oly szív szakadva kit szeret
Lelkem, – kit óhajt?
Ah, nincs talán nincs az sehol.
De mindenünnen ő mosolyg rám
Ő mindenünnen,
A’ mi szép, a’ mi kedves
A’ tündér képzeletnek,
De hozzá férhetetlen,
Ez éleszt engem’ és epeszt
E’ tart ébredve szüntelen.
Oh, hogy meg nem ragadhatom!
Olvadnék öszve bár örökre el.
105 éve, 1914-ben halt meg a szamosújvári születésű
Nuricsán József vegyész. A mezőgazdasági vegyészet egyik első magyar képviselője a jodidok meghatározásának módszerével és vízkémiai kutatásaival ért el nemzetközileg is méltányolt eredményeket. És társszerkesztője volt a Természettudományi Közlönynek – mai nevén Természet Világának –, a világ egyik legrégibb tudományos ismeretterjesztő folyóiratának.
1987. szeptember 16-án írták alá a Föld ózonrétegének megóvása érdekében született montreáli egyezményt. Az ENSZ Közgyűlése 1994-ben e napot az ózonpajzs megőrzésének nemzetközi napjává nyilvánította. A magaslégköri ózonpajzs nélkül nem lenne a mai értelemben vett magasabb rendű élet a Földön. Az utóbbi negyven évben az ózonpajzs jelentősen sérült. Az így földfelszínre kerülő ultraibolya sugárzás az élő sejtek örökletes anyagát károsítja, amely beláthatatlan károkat okoz(na) a bioszféra egészében.
Szeptember 18-án emlékezünk meg a 177 évvel ezelőtt született Staub Móric paleobotanikusról. Botanikusként először Fiume környékének flóráját kutatta. Fitofenológiai tanulmányai mellett áttért a paleontológiára, és a tudományos paleobotanika magyarországi megalapítójává vált. Sok magyarországi fosszilis lelőhely növényi adatait dolgozta fel. A Zsil-völgyi szénmedence aquitan flóráját tárgyaló nagy munkája a Földtani Intézet Évkönyvében jelent meg.
De térjünk vissza a Közelítő ősz-szel,
Jékely Zoltán 1941-ben írt versével, a közelítő őszbe:
Hűtlen-hű szeretőm, gyönyörű ősz,
mért is mész el, ha mindég visszajössz?
Arcom megint eged könnyei mossák:
hát így kell néked a változatosság?
Hát te oly szerelemben nem hiszel,
melyben a két fél egymásban vesz el?
Hát vallod, hogy kegyes, szigorú szükség,
hogy szíveinket emlékek kötözzék?
S akkor szent igazán a szerelem,
amikor az egyik fél nincs jelen -?
Most itt vagy, ugyanaz, ki legelőször
voltál, azon a régesrégi Őszön.
Te változatlansággal kérkedel,
de testem mind gyarlóbban ünnepel.
Mint nő, akit távol kegyelt a sorsa,
elém toppansz ragyogva, illatozva,
hogy bizonyítsad, jobb volt nélkülem,
téged kímélt betegség, fertelem,
s fogyatkozó, esendő életemhez
nem illik már pompás, mohó szerelmed.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2019-ben, 170 évvel a világosi fegyverletétel után.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
