Reményik Sándor ezzel kezdi 1930-ban versét; A karácsonyfa panaszkodik emígy:
Piacra vitték testem, s a lelkem,
És alkusznak az életem felett.
És fehér vattát aggatnak reám:
Mű-zúzmarát a zúzmara helyett.
Tudom: elszárad a levágott kar.
Tudom: én vissza nem jutok soha
Az ősrengeteg anyakebelére.
Sorsom: lapály a csúcsokért cserébe.
S a végtelen helyett egy szűk szoba.
Feszty Árpád: Bányaszerencsétlenség
December. Nagy Péter orosz cár 320 éve, 1699-ben az orosz-bizánci naptár helyett bevezette a Julián-naptárat, így a „világ keletkezésétől” számított 7208-as esztendő az 1700-as sorszámot kapta, az év pedig, parancsára, szeptember elsején kezdődött. (A Gergely-naptárat Péter cár katolikus, vagyis „eretnek” volta miatt utasította el.) Ellentmondásos reformátor zsarnok volt. 1698-ban szakálladó címén 50 rubelt vetett ki azokra, akik nem vágatták le a szakállukat, de rendeletben kötelezte az udvaroncokat és a hivatalnokokat is a nyugati öltözékek viselésére. Viszont életcélját – országát igazi európai nagyhatalommá fejleszteni – megvalósította. 1703 májusában alapította meg a Néva deltájában a későbbi Szentpétervárt, amit égi patrónusáról, Szent Péter apostolról nevezett el.
December. Egy másik zsarnok bukása. 30 éve, 1989 decemberében döntötték meg a Ceauşescu-rezsimet.
2019. december. Tőkés László szavaival üzen Temesvár: a megmaradt nép „él és élni akar, állja a kedvezőtlen idők és körülmények ostromát.”
Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek,
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.
Ady Endre A Tűz csiholója verse illő igéje a 2017-ben megjelent Hit és nemzet – Tőkés László breviáriuma című kötet invokációja:
Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója...
Erre is felel Reményik Sándor A karácsonyfa énekel című replikaverse. Folytassuk ezzel december közepi sétánkat:
Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség idején,
Óh csak ne legyen sorsom bús közöny,
Óh csak legyek a fény forrása én,
Apró gyermekek bálványozott fája,
Én az idegen, én a jövevény,
Égő fenyőfa, égő áldozat,
Akit az Isten ősi otthonából
Emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
Imbolyogjon a szűk szobák falán,
Mindegy, hogy mi lesz velem azután.
Zimankós fenyvesekből előoson…
24-én, karácsony napján született, 1856-ban Feszty Árpád, A magyarok bejövetele festője. Első természetélménye a felvidéki Martos, apjának birtoka. (Ma a legnagyobb turulábrázolás – egy szabadtéri színház formájában.) Martosra az út még kocsin is vagy fél napig tartott a víztükrök, mocsaras rétek, nádasok közti vég nélküli kanyarulatok miatt. A táj olyan volt, mint a honfoglalás utáni idők egyik itt maradt darabja.
Budán a reáltanodában tanára volt Izsó Miklós, aki rajzolni tanította. Az iskola szigora miatt Feszty elszökött, s beállt vándorszínésznek. És festette a díszleteket is. A városról városra vándorlás élménye köszön vissza később művészetében: a természeti táj varázsa. Alföldi táj, Pusztai találkozás télen, Bányaszerencsétlenség – képeit a Vasárnapi Újságban méltatták.
1880. Nem csupán a Golgota képe lett az őszi képtár szenzációja, de ő festette a Természet hangjai című operaházi freskókat is.
1891-ben kezdett hozzá legismertebb alkotása, a körkép megfestéséhez. Jókai Mórnak, apósának a fantáziáját megragadta egy körkép festésének az ötlete, de Feszty eredeti témaválasztásával, az özönvíz megfestésének gondolatával nem értett egyet. Mivel pár év múlva a millenniumot ünnepelné az ország, a magyar történelemből kell témát választani – érvelt. Nyáron a Vereckei-szorosnál elkészültek az első vázlatok. Kutatás, adatgyűjtés, megfeszített munka. (A körképen ábrázolt tájat, a festés helyszínét
Popovics Béla munkácsi tanár, helytörténész azonosította, miután 1996-ban a képet látva, felismerte a Munkács környéki hegyeket.)
1894 tavaszán befejeződött a nagy mű, a millenniumi rendezvénysorozat fénypontja. Rengetegen, akár szekéren is, zarándokoltak Pest-Budáig, látni a Kossuth-mauzóleumot, s megtekinteni A magyarok bejövetelét. Kis méretű litográfia és a Kossuth-sírról egy szál préselt virág tanú reá dédnagyapám hagyatékából.
A vásznat később lebontották és Londonba szállították a Világkiállításra. Hatalmas anyagi bukás: a külföldet nem igazán érdekelte A magyarok bejövetele. (Nincs ez manapság sem másképp, nem csak festmények vonatkozásában…) 1909-ben vitték vissza Budapestre, majd 1909. május 30-án sor került A magyarok bejövetele második ünnepélyes megnyitójára. A festményt az utaztatás megviselte: rossz állapota miatt fel kellett újítani. A körkép látogatottsága csökkent; oka volt ennek az is, hogy egy városligeti, rosszul megépített épületbe került. Másrészt az embereket ekkorra már egyre inkább a mozgókép érdekelte, a körkép már nem számított akkora látványosságnak, mint néhány évvel korábban.
Feszty Árpád 1914-ben halt meg, pünkösd hajnalán.
A II. világháborúban bombatámadás érte a körkép épületét is, a festmény károkat szenvedett, a vásznat nem védte semmi az esőtől, hótól. A határmódosítások után megmentője, Feszty István, a festő unokaöccse „külföldivé” vált, Feszty Masának, Feszty Árpád lányának pedig nem volt lehetősége, hogy megmentse a képet. A kép darabjait később összegöngyölték és különböző raktárakban tárolták. Nemzedékek nem láthatták: nagyszüleim, szüleim nemzedéke.
Az 1970-es években határozat született a Nemzeti Történeti Emlékpark építéséről Ópusztaszeren. Megkezdődtek a restaurálási folyamatok, és a körképcsarnok építése is. Az építés 1979-ben abbamaradt, a vászon darabjait újra hengerekben raktározták el.
1991-ben egy lengyel restaurátorcsoport nyerte el a körkép helyreállítására kiírt pályázatot.
Feszty alkotása 1995-től újra az eredeti szerepét tölti be Ópusztaszeren. Megtekintése lélekajándék.
(...). Zimankós fenyvesekből
előoson a téli szürkület.
Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva
koldus szatyorban gondot gyűjtenek.
Egy vonat sípol messze valahol.
Fulladtan vész el fák között a hang.
Sóhajt az erdő. Csönd. Valahol messze
kísértethangon fölsír egy harang.
Olyan este ez is csak, mint a többi:
olyan a színe, nyirkos ködszaga.
Pedig valahol szent titokpalástban
csodát takargat ez az éjszaka...!
A Karácsonyi versek közül eme elsőt Wass Albert Bajorerdőn írta, Plarnhofban, 1945 karácsonyán.
Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!
(...) A jászol fölött fölragyog egy csillag,
néhány angyal és gyermek énekel...
Szelíden száll az ének és a pára
szurtos ólból a fényes égre fel...
(...) Mintha nem történt volna semmi sem.
Meresztgetik szemeiket a kandik
királyok, bölcsek, költők, hadvezérek...
amíg lassan a csillag is kialszik.
A zord-sötét zimankós fenyvesekből
előoson a téli virradat.
Ködrongyokban gunnyasztanak a házak
s vacognak vedlő gondjaik alatt...
Áldott, békés karácsonyt kívánva, maradok kiváló tisztelettel.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
