Nyomaid a havat, a friss havat eljegyezték magadnak
– így kezdi 1937 karácsonyán Kolozsvár–Budapest között írt, Márai Sándornak ajánlott Nagy téli nap című versét Jékely Zoltán – 17 évvel Trianon után. S így folytatja:
Mint kicsi tolvaj, egy ingben osontál
törvényszegőn meglopni a csodát,
mely bizonyíték volt: van Odaát
s van jobb erő a földi hatalomnál! (...)
A karácsony utáni első vasárnap, idén 29-én, a Szent Család ünnepe, melyet XIII. Leó pápa szorgalmazott még a XIX. század végén. Célja, hogy a már akkori századvég világában egyre inkább kikezdett családeszménynek imádságos alapokat adjon.
December 29-én, 1760-ban született Diószegi Sámuel is, Debrecenben. A teológia elvégzése után két évet töltött Göttingenben. Itt ismerkedett meg Linné Károly rendszerével, és elhatározta ennek magyar nyelvre való átültetését. Barátjával-sógorával, Fazekas Mihállyal együtt írták meg a Magyar füvészkönyvet 1807-ben. Kiegészítőjét, az Orvosi füvészkönyvet már önállóan írta és adta ki 1813-ban, függelékében több mint 1400 régi magyar növénynévvel. A Diószegi–Fazekas-féle füvészkönyv az első magyar növényhatározó, közel egy évszázadon át volt használatban. A növénynevek mellett az egyéb növénytani szakkifejezések miatt is fontos mű; utóbbiak jelentős részét ma is használjuk. Arany János így írt róla: „Óhajtani lehet, hogy aki még valaha nyelvünkben újít, azt a népnyelv, népi észjárás oly teljes ismeretével és oly romlatlan nyelvérzékkel tegye, mint Diószegi, Fazekas, Földi.”
Mindezek mellett a mindmáig használatos legtöbb magyar növénytani kifejezést, növénynevet nem ők, hanem a középajtai református pap, Benkő József, az Aranka György irányította Magyar Nyelvmívelő Társaság tagja hagyta reánk. Ily szavakat: akác, árvalányhaj, békabuzogány, boglárka, borjúpázsit, ecetfa, füzény, galambvirág, gyermekláncfű, gyopár, hanga, harangrojt, hóvirág, hunyor, karalábé, medvehagyma, muskátli, napraforgó, nefelejcs, orbáncfű, paradicsom, repkény, vadgesztenye, varázslófű.
December 29-én született, 1828-ban, Szendrey Júlia is.
Ti boldogak ott künn a temetőben,
Kik alusszátok örök éjetek;
S én boldogtalan, szánalomra méltó,
Hogy köztetek még most sem lehetek!
Oh, mert ki nem fogy az inségnek árja,
S az üldöző sors soha sem pihen,
Egyik csapása a másikat éri,
S ki tudja, mennyit bir még el szivem (...)
360 évvel ezelőtt, december 30-án költözött a Házsongárdba Apáczai Csere János, s ugyane napon, 223 éve, 1796-ben született az árvízi hajós, Wesselényi Miklós.
Rá egy napra emlékezzünk meg az 1839. december 31-én Sepsikőrispatakán született Kálnoki Bedő Albert erdészről. Jogi tanulmányai után a marosvásárhelyi táblánál dolgozott, majd 1860–64-ben elvégezte a selmecbányai erdészeti akadémiát. 1864-től az Erdészeti Lapok munkatársa, utóbb szerkesztője, az 1866-ban alapított Országos Erdészeti Egyesület titkára, majd első alelnöke volt. Divald Adolffal és Wagner Károllyal együtt készítette elő az 1879-i erdőtörvényt – az első ökológiai szemléletű magyar jogszabályt. Híres, négykötetes munkája 1885-ben jelent meg A magyar állam erdőségeinek gazdasági és kereskedelmi leírása címmel. E mű a Kárpát-medencei terepbiológusok máig nélkülözhetetlen alapforrása.
Még sóhajtásaid is megmaradnak
Az év utolsó napja Szent Szilveszter pápa ünnepe. Az év utolsó napja a reformátusoknál a hálaadás és a számvetés napja.
Bájos hiedelmek (is) tartják életben a természet rendjéhez igazodó szokásokat e napon is. Szilveszterkor és újévkor ha lencsét eszünk, az év során sok pénzünk lesz, a malachús szerencsét hoz. De nem szabad baromfihúst enni, mert az elkaparja a szerencsénket. Egyesek szerint a hal sok pikkelye sok pénzt jelent, míg mások úgy vélik, hogy a hallal együtt elúszik a szerencse is. Azt is tartják, hogy nem szenvedünk hiányt az új évben, ha nem faljuk fel az összes, szilveszterre készített ételt. Általánosan elfogadott hiedelem, hogy újév napján tilos a szemetet kivinni a házból (kidobjuk vele együtt a szerencsét is), tilos mosni, de főleg teregetni (a kiterítésre, vagyis halálozásokra utal). Nem jó bármit is kölcsönadni ilyenkor, mert nehezen jön majd vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan. Január elsején nem mindegy, hogy kit engedünk először a lakásba: a férfiak szerencsét hoznak, a nők épp ellenkezőleg. Áll ez a telefonos BÚÉK-kívánságokra is. Azt is jól meg kell gondolni, hogy mit teszünk először újév napján, mert jó eséllyel gyakran tesszük majd ugyanezt egész évben. Sokan ezért elsején le sem fekszenek napközben, nehogy a betegség, ágyhozkötöttség nyűgjét vonják magukra.
A néphiedelem szerint ekkor a jószágok emberi nyelven szólalnak meg. Szilveszter a babonák mellett a jóslások napja is, elsősorban az időjárással és a szerelemmel kapcsolatban. Ilyenkor lehet megtudni varázs-
latokkal, praktikákkal, hogy mit hoz az új év. Eladósorban lévő lányok közkedvelt foglalatossága ilyenkor a gombócfőzés: 13 gombócból tizenkettőbe egy-egy papírcetlit tesznek a lehetséges jövendőbelik nevével, és amelyik gombóc először feljön a víz tetejére, az rejti a leendő férj nevét. Ha üres, abban az évben a lány nem megy férjhez. S lehet próbálkozni az ólomöntéssel, méhviaszöntéssel, tintapacával is. A furcsa formákba kellő fantáziával bármit bele lehet látni.
Régóta szokás a hagymakalendárium: a hónapokat jelképező 12 gerezd fokhagymát vagy 12 szelet vöröshagymát kell besózni szilvesztereste. Amelyik szelet/gerezd reggelre nedves lesz vagy levet ereszt, azt mutatja, hogy abban a hónapban sok eső várható. A népi időjósok szerint az északi szél hideg, a déli enyhe telet hoz. Ha szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha egyforma éjszaka és reggel az időjárás, akkor bő termés várható.
Ha trombitával, cintányérral nagy zenebonát csapunk, a hagyományok szerint az óévet gonosz szellemeivel együtt űzzük el.
Moldvai csángók őrzik eredeti jelentésében ezt a szokást, a hejgetést. A legények elsősorban a lányos házakat keresik fel. A mondókát ostorok csattogása, harangszó, furulya, dob és a köcsögdudához hasonló „bika” hangja kísérte. A hejgetés a búza élettörténetét mondja el a mag elvetésétől a kenyér elkészültéig.
A természet körforgásában újjászülető termékeny búzamag már az első földművelő kultúrákban is az élet kifejeződése. Mezopotámiában az élet lehelete. Az egyiptomi Ozirisz csírázó gabonamagvakkal születik újjá. A görög Démétér eposzi jelzője a „gabona”. A Kalevalában Vejnemöjnen árpát vet. A Bibliában Káin áldozati ajándéka búzamag. A magyarság számára különösen fontos gabona a búza; sok helyt nevezték életnek.
Trianon után száz évvel én is számvetést végzek – az élet történetét próbálom mesélni folyton-folyvást. Ily kalandozásokat kínálok Neked 2020-ban is, kedves Olvasóm.
Békés, boldog új esztendőt kívánva, maradok kiváló tisztelettel.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
