Eltaláltad, kedves Olvasóm. Petőfi Sándor versszövege ez, összetéveszthetetlen. A tél halálát Pesten írta, 1848 februárjában…
Harcolj, harcolj, föld, a téllel,
Ne félj, megbirod, levágod,
S szabadságodat kivívod,
Tavasz a te szabadságod.
Eljön, eljön a szép tavasz,
S hoz virágokat kebledre,
És szivárványt diadalmi
Koszorúnak a fejedre! (…)
Tavasz felé hajt az idő. A tavaszpont időszámításunk kezdete táján tolódott a Halak (Pisces) csillagképbe. Jézus Krisztus feltevés szerinti születésétől számítva, több mint kétezer éven át a Halak csillagkép eltűnése jelzi a tavasz közeledtét. Ilyenkor ér ide a látszólagos égi útján az állatövi jegyekben vándorló Nap, s fénye láthatatlanná teszi a Halakat. S habár azóta a tavaszpont tovább vándorolt maga is, a Halak havának mindmáig a február 19–20-tól március 20–21-ig tartó hónapot nevezzük. Ennek az időszaknak kétharmada mindig a nagyböjtbe esett, eggyel több okkal lett böjtös eledel a hal. Így lett a keresztény haljelképnek fontos csillagászati vonatkozása.
A katolikusok pénteki és nagyböjti étke a hal. Tertullianus a vízzel keresztelés szimbólumaként használta, az alámerítetteket „halacskának” (pisciculi), a keresztelőmedencét „halastónak” (piscina) nevezvén. Az őskeresztények a hal görög nevéből (ikhtüsz) a „Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó” rövidítést olvasták ki. A hal, amely így magát Krisztust jelképezte, az őskeresztény művészet szinte minden tárgyi emlékén fölbukkan.
Számtalan bibliai történet és krisztusi csodatétel hallal kapcsolatos: a cethal – bár nem hal – gyomrából szabadult Jónás ószövetségi története a föltámadás szimbóluma lett a korai keresztény temetői művészetben; a csodálatos halfogás; az ötezer éhező táplálása két hallal és öt kenyérrel; Szent Péter hal szájában lelt ezüstpénze. Jézus többször is halászcsónakból szólt a sokasághoz, járt a vízen, lecsendesítette a szél korbácsolta hullámokat. Péter, az egyház első feje, foglalkozására nézve halász volt, mielőtt még a „lelkek halásza” lett volna belőle. Hal volt a halaknak prédikáló Páduai Szent Antal egyik attribútuma. Hal fityeg Szent Zénó veronai püspök pásztorbotjáról.
(…) Hej halászok, halászok,
Mit fogott a hálótok?
Nem fogott az egyebet,
Vörösszárnyú keszeget.
Ki ne ismerné ezt a népdalunkat?
Az év hala 2019-ben a vörösszárnyú keszeg. Megválasztása a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés mellett zajlott le. 11.483 szabályos szavazat érkezett a Magyar Haltani Társaság honlapjára. A vörösszárnyú keszeg a szavazatok 44%-át kapta. A második helyen a szivárványos ökle végzett 32%-kal. A sebes pisztráng 24%-kal harmadik lett, erre a halra 2130 szabálytalan szavazat érkezett. A Scardinius erythrophthalmus (vörösszárnyú keszeg) az egyik legszebb hazai halunk, élénkvörös úszói impozáns megjelenést adnak neki. Közepes termetű faj, amely Európában és Nyugat-Ázsiában terjedt el. Az állóvizeket és a lassú vízfolyásokat kedveli, lápokban, mocsarakban, holtmedrekben, csatornákban, a lassúbb folyóvizek parti zónájában figyelhetjük meg kisebb-nagyobb csapatait, amint a vízfelszín közelében úszkálnak. Étlapján főleg növények szerepelnek a fonalas algáktól a vízinövények hajtásain át a magvakig. Fölfelé nyíló szájáról és élénkvörös úszóiról – hátúszója a hasúszóknál hátrébb ered – könnyen felismerhető.
Hát a keszeg mit eszik,
Ha a bárkába teszik?
Nem eszik az egyebet,
Csak szerelem-gyökeret.
Tavasz közeleg, bizony ilyenkor a petrezselyem is szerelemgyökérré változik.
Holnap már hóvirág-szőnyeg a táj
A tudomány tavasza volt 1896 februárja. 23-án Homor István, a szegedi főreáliskola igazgatója, Röntgen felfedezése után három és fél hónappal a szegedi Dugonics Társaságban bemutatta a „csodával felérő fényt”, az általa készített röntgenfelvételt. Egyik tanítványa kezének csontjait fotografálta le egy közönséges fényképlemezre. Röntgen felfedezését gyorsan megismerte a tudóstársadalom. Nem egész egy hónappal Röntgen tanulmányának megjelenése után a Természettudományi Közlönyben Wartha Vince műegyetemi professzor közreadta a felfedezés hírét. A cikket Klupathy Jenő fizikaprofesszor felvétele illusztrálta, ő is egy kezet világított át, mégpedig az Eötvös Lorándét, az akkor éppen kultuszminiszteri posztot betöltő híres fizikusét. Fantasztikus ez a gyorsaság. Maga Röntgen csak január 23-án tartotta meg első nyilvános előadását. Károly József Iréneusz 1896 végére nagyváradi iskolájában felállította az ország első röntgenlaboratóriumát, amelyben hamarosan gyógyászati alkalmazásokra is mód nyílt. Az orvosi alkalmazás lehetőségét mindenütt azonnal felismerték.
Tavasz közeleg. A patakok jege is törik már.
Mátyás pedig, szépen felöltözve, az asztal mellett ült, és nagy odabúvással egy kalendáriumot nézegetett.
Jó darabig csend volt, majd Mátyás felemelte a fejét, és azt mondta az öregnek:
– Pontosan három hét múlva fogjuk keresztvíz alá bocsátani.
– S mért akarsz három hétig várni?
– Azért, mert akkor van Jégtörő Mátyás.
– Hát őt is Mátyásnak keresztelitek?
– Annak, s mégpedig jégtörőnek.
Mózsi bácsi elgondolkozott, majd lassan így szólt:
– Kemény foglalkozás.
Ahogy ezt kimondta, abban a percben, ott Márta mellett az ágyban, bőgni kezdett egy csecsemő, mintha máris törné a jeget…
Igen-igen. Ez Tamási Áron Jégtörő Mátyása. Kemény foglalkozás bizony a tavaszcsinálás.
Nem árt, ha biztatgatjuk egy cseppet erre az időt. Mint tette volt Szarka István Február című versében:
Tavasz Tündére, döfd át milliárd
puhazöld szúrólángod
a korhadt avaron, mint
szoktad ilyenkor,
s bármi fájdalmas-törékenyek,
ragyogtasd föl sömörlő, mézgás
rügyeidet a duzzadt éjszakákban;
táncolj, bolondítsd révült alattvalóid:
minden hatalom s dicsőség odadobva
ígéretedért, hogy újra eljössz (…)
S lám, megjött az első hóvirág hírnök is. Nyiladozik. Hétnyi idő sem kell, hogy Közép-Európa legnagyobb ültetett hóvirágosa az Alcsúti Arborétumban fehér díszruhát öltsön.
S virágzik már az első hatóságilag védett növény a Kárpát-medencében, a magyar kikerics.
1935-ben, Február hó utolsó napjainak egyikén (…) a Baranya megyei (…) Sársomlyó verőfényes déli oldal(án) (…) a száraz tavalyi fű között egy bájos kis növény, a (…) Colchicum hungaricum Jank. százai kezdték nyitogatni az alig eltűnt hótakaró után halványlilás színű viráglepleiket – olvasom a magyar botanikatörténet nagy öregjénél, Gombocz Endrénél. – 1867 február 18-án fedezte fel itt Janka Viktor ezt a legkorábban nyíló tavaszi virágaink egyikét. Árkokban, laposokban, északi lejtőkön még ott fekszik a hó, amikor ez a kis hagymás növény kidugja a halványlilás virágkelyheit. Mire a többi növény zöldellni kezd, már elvirított, termést érlel; a forró, száraz nyáron már csak elszáradt leveleit, kipergett tokterméseit találhatjuk meg (…) A növény a Colchicum-nemzetség ősibb ágát képviseli; a virágzás és a termésképzés még ugyanabban az évszakban megy végbe, míg rokona, az őszi kikirics, ősszel virágzik és csak a következő tavaszon fejleszti ki leveleit és termését. A magyar kikirics legközelebbi fajrokonai a Balkán-félszigeten és a Földközi-tenger mellékén élnek. Valószínűleg a jégkorszak előtti melegebb időnek maradványa (…)
A 100.000 Ft eszmei értékkel bíró növény a 2 forintos fej oldalát díszítette.
Miután elvirágzott, tavasz jön ezután.
Miután
az árnyak nőni kezdtek lassan,
s fehéren izzottak már a nyírek,
az ős-kezdet megpihent halkan.
Még tél sóhajtott: alkonyszínek
régi ablakába fagyott a
fény – jégvirágba ájult mosoly.
Felengedett s tavasz szózata
leng körül. Dermeszt a dér-komoly
este még, de délben már buján
csermely szól, csintalan csíz csattog,
s a sombokor ágain sután
– a koradélután bajuszán –
bimbók fognak bomlani. Hallod?
Kikelet kezdődik délután
ezután.
Kedves Olvasóm! Hétnyi időre ezzel a hírrel búcsúzva, maradok kiváló tisztelettel.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
