Áprilisi este. Kissé sápatag, kissé tűnődő, kissé csöndes. A füttyös, fiús április nem szokott hozzá ehhez a fegyelmezettséghez. Kálnoki László így folytatja még 1956 előtt fogant versét:
És mintha bánatos szemmel csodálnák
fent a változhatatlan égi ábrák
változhatatlan sorsunk idelenn.
Bóbiskoló táj, alvó víz, kihűlt ég…
Teljes sötét száll lassan az egész
folyópartra. A felhők palaszürkék,
s egy helyben állanak. A csönd nehéz.
A mozdulatlanná dermedt vidékre
tűnődve néz le a hold sárga képe,
s a sápadt emberarc rá visszanéz.
Mily másképpen szól A kikeletről Révai Mátyás Miklós János, a magyar történeti nyelvészet megalapítója, aki a mindmáig élő helyesírási alapelvünket, a szóelemző elvet képviselte, még 1783-ban.
Víg tavasz, a kerek esztendő szebb része derűl fel,
S új pompájával tér mezeinkre kiszáll.
Újúl a nagy föld, mindent a lágy meleg éleszt,
S könnyű szellőnek lengedezése nevel.
A rothadt gyökerek gyönyörűn ifjadva kihajtnak,
Zöld füvel a nyirkos rét mosolyodva frisűl.
Gyenge virágokkal kezdnek kiesűlni határink,
És a bimbózó ág leveleknek ered.
A fris csergeteg is szabadabb forrásra felenged,
Szép kövecses feneket tiszta folyása mutat.
A hasadó hajnal pirosabban fejti ki keblét,
S vídítóbb nedvvel gyöngyei hullnak alá.
Ami csak él, most minden örűl, öreg és piciny állat:
Új elevenséggel minden örömbe merűl.
A nyers ifjúság, a zöld pázsitra kikapván,
Víg, eleven, játszó, fris keze, lába futós.
Még az öreg nép is, megaludt bár vére, felújúl:
Víg fiait nézvén víg mosolyodva mulat.
Gondos akolba szorúlt júhnyáj, s jászolra lezárott
Csorda, szabad kényén most legelőre kijár.
Fecske sereg kis agyag fészkét rakogatja csevegve,
S ház fedelét gólyák már kerepelve ülik.
Mindenféle madár, öröm új éneknek eredvén,
Hol szép zöldellő ágra, hol égbe repes.
Tavasz életigenlő bohósága fában, fűben, állatban, emberben. De aztán emígy fejezi be versét:
Csak nekem itt egyedűl, ó! csak nekem árva szegénynek,
A bús aggodalom szívem epesztve öli (…)
A hasadó hajnal pirosabban fejti ki keblét
Bizony, ebben a gyönyörű tavaszban mintha nagyon is próbára tenne bennünket a természet. Hiszen az embertől kezdve a vírusokig, sőt a halott ásványoktól, kőzetektől az emberi értelemig minden a természet része.
(…) Mint a hegyben a kőrétegek, ahogy vetődnek-beszakadnak, ki tudná szétválogatni? Préselődik szilúr, devon; porlik, marad, összetéveszthető. Aztán az üledék-kőzetek édes mészvázai, az előkunkorodó csigahéjak, piciny oszlopfők egy élettani oszlopsor omladékaiból – veszem a szót Nemes Nagy Ágnestől. A Föld emlékeiben írja. – De ez hagyján; számítsd hozzá a szükségszerű flórát, ahogy felütik sűrű kottafejüket a növények, az évszakok szignáljai, és járnak föl-le, föl-le, magasra föl, a mélybe vissza, szabott és végtelen skálájukon. Először csak dadognak, próbálkoznak, egy-egy csenevész pitypang negyedhangja a grundon, aztán rákezdik, ez már nagy beszéd, ömlik a növények zöld-tarka orációja, azt áriázzák, azt, mindig ugyanazt. Változatokkal persze, levél, virágfej, törzs, ugyanaz, más, ugyanaz. De hát ki bánja a tölgyfák tautológiáját?
Evolúció ez is. Az alkalmazkodás, a törzsfejlődés törvényei működtetik világunkat.
Emlékezzünk itt meg a marosvásárhelyi református kollégium első darwinista tudósáról, a 201 éve, 1819. április 19-én született költőről, természettudósról, Mentovich Ferencről. Az 1849-es lőporgyári munkás 1850-ben már a nagykőrösi gimnázium költészettan- és irodalomtanára.
Helyére később Arany János került, s ő a természettudományok tanára lett. 1856-ban, Bolyai Farkas halála után városunkban a kollégium matematikai tanszékére hívták meg. Legfőbb hivatásának a természettudományi ismeretek terjesztését tekintette. Ő szerkesztette a Marosvásárhelyi Füzetek című folyóiratot, majd a Székely Néplapot, végül a Székely Közlönyt. Tudományos fő műve Az új világnézlet, melynek 1863-i első kiadását a cenzúrahivatal elkobozta, s csak a második kiadás kerülhetett forgalomba 1870-ben.
20-án lesz 278 éve, hogy megszületett Tessedik Sámuel. Az evangélikus lelkész Szarvason korát megelőzően olyan új rendszerű mezőgazdasági iskolát hozott létre, könyvtárral, tanműhellyel, tangazdasággal, amelyben a parasztgyerekek mellett tanítók és gazdatisztek oktatását is vállalta. Azt vallotta, hogy az ember munkája megváltoztathatja a Föld arculatát, s hogy a tudományos alapokon végzett mezőgazdaság mentheti csak meg a nemzetet. Többek között gyümölcsnemesítéssel, selyemhernyó-tenyésztéssel, méhészettel is foglalkozott. Anyagi nehézségek miatt az országos hírűvé vált intézményét 1806-ban végleg be kellett zárnia.
21-e határnap. A Nap, a Kos után, s az Ikreket megelőzve, április 21-ről 22-re virradólag lép a Bika (Taurus) jegyébe. Az ókori magaskultúrák felvirágzása kezdetén az évkezdő tavaszpont még a Bikába esett (kb. Kr. e. 4400–2200 között). Amikor a tavaszpont továbbhátrált a Kos csillagképbe, a bikamítoszok értelme is megváltozott. Sok ismert rege a héroszoknak a bikával vívott küzdelméről szól. Egyiptomban ez a harc a Szeth bika és Hórusz napisten között folyik. Az egyiptomi napisten megölt ellenfelét földarabolja, combját a Sarkcsillaghoz kötözi. A „Marhacomb” csillagkép a mi Göncölszekerünk. A krétai Minotaurusz-mítosz egyik lehetséges jelentése szintén ez. Thészeusz, a Kos-naphérosz azért megy le a labirintus-alvilágba lecsúszott Bika-Minoszhoz, hogy tőle a tavaszpontot megszerezze, amelyet a fonálgombolyag jelképez. A csillagászati korszakváltásra látszik emlékezni a Biblia is: a „kosszarvú” Mózes, az új törvények hozója összetöri az aranyborjút, a régi vallás immár tartalmát vesztett, „néma bálvánnyá” silányult jelképét.
22-e a Föld napja. Mára szinte az egész Földre kiterjed megünneplése. E nap célja, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A Kárpát-medencében 1990 óta rendezik meg. Az idei rendezvényeknek, mint minden más effélének, korlátot szab maga a természet.
És az emberiség? Ma ostromgyűrűben van. Ahogy Orbán Ottó fogalmazta a halála évében, 2002-ben, megjelent kötetében. A bizonytalansági tényezőben ezt írta volt:
Az élet a statisztika hibaszázaléka, a Véletlen Egybeesés,
az anyag milliárdszor milliárd nem-je közt rejtőzködő igen;
egy-két aminosav összetanakodik,
a DNS spirálját hogy fölépítik;
és még az sem biztos, hogy a szomszédságunkban –
az űrbeli golfjátékos megüt egy aszteroidát,
repül a nehéz kő és telibe találja a Földet,
az ütközés hőjétől tűzvihar támad, megsülnek a dinoszauruszok,
jöhet az új faj, az új sikerágazat, madarak röptétől zúg az ég…
Nem mondhatjuk, hogy nincs remény,
ha egyszer még az is lehet, hogy van;
ha a törzsfejlődés logikája tagadja a kozmosz közönyét,
melynek egyre megy a csillagrobbanás ragyogása és a fekete lyuk –
nem győzhet rajtunk a halál, legföljebb lesből támadva lebökhet.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
