A természet kalendáriuma (DLXIV.)

Harangvirág csöngettyűz,

apró csengők nyelvelnek.

Harangvirág a pohárban,

mint a szelek viharában,

békét kondít egeknek.

Meggyfa: fehér menyasszony,

kivirul minden tavaszon,

nem tudja, miért fakasszon

öntestéből virágokat,

semmiből, magból világokat

s ősszel veszítsen lombokat,

csak növeszti méhnek, égnek,

zümmögve nyarat ígérnek –

súlyos mámornak, holdtöltének;

Május második dekádjában barangolásomat Csukás István Harangvirág, meggyfa című versével indítom. E szinte áprilist mímelő időben, ha kedved tartja, tarts velem, kedves Olvasóm!

s még jönnek a fagyosszentek,

fagyot hoznak, rendet tesznek,

fagyos ujjal ölelgetnek.

„Fagyosnapok” néven tartja számon Pongrác, Szervác, Bonifác (május 12., 13., 14.) napjait a közép-európai néphagyomány. Pongrác egyébként ókeresztény vértanú (†304), Szervác püspök (†384), Bonifác (†303) szintén mártír volt.

Évszázados paraszti tapasztalat szerint ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti.

A május közepi fagyokat a hideg, száraz, sarkvidéki eredetű légtömegek okozzák, mi több, a derült éjszakák kedveznek a talaj menti fagy kialakulásának.

A szorongás a földművelők körében olyan erős volt, hogy szakrális kultuszuknak nincs nyoma: még patrociniummal, szoborállítással sem remélték, hogy jóindulatuk megnyerhető.

Pedig e három jámbor szentje az Istennek igazán nem tehet róla, hogy rendszerint az ő emléknapjaikon áll be az utolsó fagy az évben, nemcsak nálunk: Bajorországban „Eismänner” (jégemberek) néven ismeretesek, Pomerániában „Die drei gestrengen Herrn” (a három rideg nagyúr) a még ünnepélyesebb titulusuk.

140 évvel ezelőtt, 1883. május 13-án született a budapesti állatkert megújítója, a világhírű trófeaszakértő, Nádler Herbert. 1926-ban kidolgozott egy olyan szarvasagancs-bírálati képletet, amelyet később róla neveztek el, és egész Európában használják mindmáig a trófeák minősítésénél. 46 évesen pályázta meg és nyerte el a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatói állását. Korszerűsítette a régi épületeket, bővítette a kifutókat és röpdéket, minden állatházba központi fűtést vezetett be, a Széchenyi-fürdő termálvizével látta el a vízilovak és krokodilok medencéit. 1930-tól 1944-ig volt a Természet című lap szerkesztője. A háború után részt vett az állatkert újjáépítésében. Gazdag trófeagyűjteményét, állatpreparátumait, értékes könyvtárát a Természettudományi Múzeumra hagyta. 

1993-ban a Nemzetközi Bányászszövetség Budapesten megtartott 47. kongresszusa május 13-át az egészség és biztonság nemzetközi napjává nyilvánította. A bányászatban világszerte évente mintegy 15 ezerre tehető a hivatalosan közölt halálos áldozatok száma, de valószínűleg valójában kétszerte többen halnak meg. Rájuk emlékezik ez a nap. Magyari Lajos Bányászokja bepillantást enged ebbe a szigorú világba:

Mérhetetlen, komoly éjszaka –

nem is barátod, nem is idegen,

lámpásod van hozzá s ötmillió

tonna föld a szíveden.

Faraghat himnuszt aki akar:

„halálban benne állsz övig”.

A választottak kiváltsága véd,

az alkalmatlan úgyis megszökik.

S akiben magzik a gyengeség,

fekete arca fehéredjen el,

vesse ki magából ez az éjszaka,

fusson innen a fehér fénybe fel.

Csokorodjék benne a félelem:

ne térhessen ide soha vissza,

akiből itt fut el az erő,

azt a föld örökre beissza.

Asszonya méhe foganjon különbet,

akit nem ver meg a vétek,

helyet tartunk neki asztalunknál –

kenyeret, bort, jó beszédet.

Mérhetetlen, komoly éjszaka,

szívét ötmillió tonna várja.

Felgyújtjuk mind a lámpásokat,

jegyet jegyezni homlokára.

1994-ben az ENSZ május 15-ét a család nemzetközi napjává nyilvánította. A társadalom alapvető alkotóeleméről ír Reviczky Gyula is a Nyárban, XIX. századi gondolata megszívlelendő a XXI. század Európájában is:

Ki tavaszát el nem fecsérelte,

Gyümölcsöző leszen nyara,

S mire amit vetett megérik

Learathatja mind maga.

Az élet és természet egykép

Bevált sok dús ígéretet.

Virágból lesz gyümölcs a fákon,

S ábrándokból lesz férfitett.

A fészek-épitési gondot

Majd kárpótolja víg család.

Ki ifjan gyüjtött lelki kincset,

Élvezni fogja kamatát.

De a kinek életvetését

Megcsípte dér, elverte jég,

S gyümölcsfájáról életének

Hullatja bőven férgesét: –

Kinek szivét, mint puszta tarlót,

A nap kopárrá égeti:

A szép nyár ragyogó egével

Csak lassu fonnyadás neki.

Május 17-én lesz 116 éve, hogy megszületett Dsida Jenő. Az első világégés utáni időkben szorongásaira – mint sok akkor élt erdélyi magyar fiatal – természetben, a bukolikus idillben kereste a megbékélést. A szerényen megvallott honszeretet volt az éltető. 1930-ban írt Kerülöm a nevedet (Erdély) című verse példa reá:

Azt mondják, kerülöm a nevedet,

nem beszélek rólad, nem dicsérlek,

mert a Gonosz csókolta meg a számat.

Pedig a gyantaszagú fenyvesekben

mindig levett kalappal járok,

sebes, mély vizeid bennem zúgnak.

Ma órákon át gyermekes örömmel

néztem, hogyan halásznak a vén

parasztok a zajló Maroson

s mikor a szabályos, négyszögű lékből

halat rántott ki valamelyik,

úgy-e hogy neked köszöntem meg?

És mégis kerülöm a nevedet,

melyet káromkodó kocsisok és

esküdöző kalmárok szájából hallok,

melyben önhitt szónokok dagasztják

naggyá magukat s pletykaszájú

vénasszonyok lubickolnak bóbiskolva,

mely úgy elkopott ércnyelvünkön és

szánkon, mint egy ócska köszörűkő

és már-már semmit sem jelent.

Inkább megkerüllek valahogy: azt

mondom, hogy valaki vagy,

magok csiráztatója, emberek álma,

kicsi őzikék együgyüsége,

szálerdők erős magosba-húzója,

apró madarak énekeltetője.

Vagy csak gondolok rád s elhatározom:

ma minden mosolyom téged jelent, 

vagy csak kívánlak és elhatározom:

ma minden kézfogásban a te kezedre

ismerek. Vagy csak érezlek

behúnyt szemmel, átlehelni a lelkemen,

mint a legtitkosabb, legédesebb

hangulatot, mely egyedül köt

a földhöz, drága nyomorúságaimhoz.

Mint a napot, mely bőrömre süt

s melyet némasággal síratok meg,

mikor lehull a hegyek mögé.

Áldozócsütörtök – az idén május 18-ra esik – Krisztus mennybemenetelének (Ascensio Domini) ünnepe. Juhász Gyula Föltámadás után című versét hoztam ide:

Negyven napig még a földön maradt

És nézte az elmúló tájakat.

És mondta: Ez Jordán, ez Golgota.

Itt verejték volt és emitt csoda.

És nézte, hogy a játszó gyermekek

Homokba írnak nagy kereszteket.

És nézte, hogy a sírján csöndesen

Megnő a fű és borostyán terem.

Aztán megállt a Tábor tetején.

Oly könnyű volt a szíve, mint a fény.

Mint pelyhet, érezte az életet

És derűsen és némán mennybe ment.

Az egyik legősibb keresztény ünnep. Sokáig körmenettel ünnepelték. A középkori és kora újkori Magyarországon az áldozócsütörtöki misén Krisztus szobrát kötelekkel felhúzták a templom mennyezetéig, mintegy eljátszva ezzel az ünnep jelentését. Az unitárius hívek Torockón a XIX. században ezen a napon a Székelytő tetejére vonultak, és örömtüzeket gyújtottak.

E napon 202 éve, 1802. május 18-án született a modern barlangkutatás atyja, Schmidl Adolf. Bécsben nőtt fel, ott tanult. 1857-ben hívták meg a budai műegyetemre a földrajz tanárának. Megtanult magyarul, és a kiegyezés után, amikor a német egyetemi tanárok többsége elhagyta az egyetemet, ő maradt. Az egész Monarchia területén végezte vizsgálatait; fő kutatási területei a szlovéniai karsztvidék és a Baradla-barlangvidék mellett a Bihar-hegységben voltak. Számos barlangot elsőként járt be, térképezett fel és írt le, bonyolult vízrajzi összefüggéseket tárt fel.

Május 18. 1977 óta múzeumi világnap. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában az UNESCO égisze alatt Moszkvában megtartott XI. konferenciáján határozták el a megünneplését, 1978-ban tartották meg először. Az idei témái: a fenntarthatóság és jóllét.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2023-ban, Pongrác napján