Id. Jan Brueghel & Peter Paul Rubens Ádám és Éva a paradicsomban, 1615
Tóth Árpád Január című versében 1928-ban írta volt eme sorokat. Első új esztendei sétámra indulván, magam sem kívánhatok ennél többet, kedves Olvasóm.
Hatodikán a karácsonyi tizenketted zárónapja a vízkereszt, ekkor látogatták meg a napkeleti bölcsek a kisded Jézust.
Január.
„Nevében az istenek atyját őrzi, Ianust. Ha valaki nagy cselekedetre határozta el magát, Ianushoz imádkozott. Öreg isten lévén, bizonyára fárasztó volt neki, hogy erre-arra forgassa a fejét, s úgy vigyázza, hogy nem jön-e valamerről veszedelem. Ezért két arcot vett magára, s így kényelmesen őrködött.
A jelek szerint az őskeresztények nagyon kedvelték januáriuszt, mert a katakombák világa idején egy nápolyi származású hitvalló is az ő nevét vette fel. Ezt a leleményes őskeresztényt, kiben a későbbi Szent Ianuariust tiszteli az egyház, Diocletianus császár a vadállatok elé dobatta, de a vadállatok őt nem bántották. Eme csodás eset miatt úgy megijedt az illetékes császári kormányzó, hogy hamar lefejeztette – írta góbés csavarintásával Tamási Áron az Élet és Irodalom 1964-es 23. számában megjelent Hatvannégy elindult című esszéjében –, így folytatva:
Mi, magyarok, kik a Mária-tiszteletben mindig elöl jártunk, Boldogasszony havának neveztük a januárt…
A nap januárban a Vízöntő csillagzat jegyébe lép; mi pedig az új esztendő ismeretlen tengerébe lépünk, s szeretnénk azon épségben átevickélni. Csónakunk legyen mindennap a szerencse, erőnk a szorgalom legyen, s tápláló madarunk a remény.”
Vízöntő hava január 21-én kezdődik. Addig még a bak havában járunk.
Gyakran előfordul a havazástalan évkezdetkor, hogy a lehűlő levegő nem tudja tartani harmatterhét, zúzmarásodik minden. A tiszta légtengeren ilyenkor látni a legmesszébb. Akár a Bekecsről, akár a csergedi tetőről, néha még a Somostető Nagyhegyszőlő felőli erdőnyiladékából nézve is naplementekor a déli-délnyugati látóhatár fölé kirajzolódik Erdély törtezüstben csillogó, hófödte természetes határa Havaselve felé, a Déli-Kárpátok vonulata.
A téli napfordulón jócskán túl már ugyan hosszabbodnak a nappalok, de este fél hat tájékán sötétség váltja fel a napszentület színeit a horizont fölött.
A látóhatár fölé kirajzolódik Erdély törtezüstben csillogó természetes határa, a Déli-Kárpátok
S varázscsapásra benépesül az ég. Nyugaton már a látóhatárhoz közelít a Pegazus csillagkép nagy négyszöge, melynek bal felső csillagából indul ki az Androméda csillagkép három csillagból álló íve. A középső csillaga felett kereshetjük az Androméda-galaxis halvány foltját – tőlünk 2,4 millió fényév távolságban van; igazán sötét helyről szabad szemmel is megpillanthatjuk. A Pegazus és az Androméda alatt van a halvány csillagok alkotta, nagy területű Halak csillagkép. Az Androméda alatt találjuk az apró Háromszög és Kos csillagképeket. A görög csillaghitben a Kos a híres aranygyapjú legendájával kapcsolódik össze. A Halak alatt helyezkedik el a Cet. Délen, alacsonyan kanyarog az Eridánusz, legfényesebb csillaga sajnos hazánkból sohasem látható. Magasan jár már a téli égbolt egyik legszebb csillagképe, az Orion, melynek fényes csillagok alkotta jellegzetes alakját könnyű észrevenni a déli látóhatár felett. Közepén helyezkedik el a három egy vonalban álló csillag alkotta „öve”, picivel ez alatt pedig a nagy Orion-köd. Tiszta, sötét égen szabad szemmel is megfigyelhető. Ez egy csillagközi gáz- és porfelhő, amelyben napjainkban is születnek csillagok. Távolsága 1300 fényév. Az Orion övét jobbra meghosszabbítva a Bika csillagképet találjuk. Ennek legfényesebb csillaga a narancsos színű Aldebaran, melyet a régi magyarok Bujdosók Lámpásának neveztek. Körülötte helyezkednek el V alakban a Hyadok nevű közeli nyílt csillaghalmaz tagjai. Az Aldebarantól északnyugatra apró csillagcsoportot látunk, amelynek csillagai egy parányi szekérformát alkotnak. Ez a Fiastyúk (Plejádok) nyílt csillaghalmaza. Ellenkező irányba araszolva az ég eleven abroszán, az égbolt legfényesebb csillagához jutunk. Ez a Nagy Kutya csillagkép főcsillaga. Mivel fényes, és hazánkból nézve sosem emelkedik túl magasra, fénye általában jellegzetesen „pislog”, „sziporkázik”. Ezt a szcintillációnak nevezett jelenséget légkörünk folyton változó fénytörése okozza. Délkelet felé látszik a Procyon, a Kis Kutya csillagkép legfényesebb csillaga, felette az Ikrek két legfényesebb csillaga: a Castor és a Pollux. Fejünk felett a Szekeres ötszög alakú csillagképe, legfényesebb csillaga a Capella; Mezopotámiában ezt a csillagképet kocsihajtónak képzelték. A legkorábbi időktől úgy ábrázolták, hogy kecskét vagy kecskegidákat dajkál az ölében. Később azt tartották, hogy ez az Amalthea nevű kecske, amely a görög mítoszban Zeuszt táplálta tejével. A Szekeres és a Kassziopeia között a Perszeuszt találjuk. Az Ikrektől keletre már felkelt a Rák halvány csillagképe, és néhány fokkal a keleti látóhatár felett az Oroszlán legfényesebb csillagát, a Regulust (Király csillag) is megpillanthatjuk.
Égi sétánk zárásával ereszkedjünk le a Gáspár–Menyhért–Boldizsár trióhoz – segítségül Tamási Áront hívom; ezt írta előbb említett esszéjében a Hatodik napról:
„Vízkereszt van … Valószínűleg annak emlékére, hogy ezen a napon keresztelték meg Jézust. ... afféle hitbéli homokszemek ezek is, melyek az időfolyónak a medrében lerakódtak, s közöttük, e homokszemek között, lerakódott aranypor is. ...Számomra pedig a valóság ...emléke, ezen a vízkereszti napon, a Három Királyokhoz fűződik, akik elzarándokoltak a Kisded jászolához. Azt regélik, hogy az elvadult Édenkert környékéről indultak el…”
A bűnbeesés előtti édenkert. Képzelt élővilágát tárja elénk a leheletfinom, élethű ábrázolás miatt Bársony jelzővel illetett id. Jan Brueghel. Az 1615-ben keletkezett Ádám és Éva a paradicsomban című kép emberpárját barátja, Peter Paul Rubens, az élővilágot pedig ő festette meg. Tíz évre rá, 1625. január 12-én költözött örök édenkertjébe.
De innen hadd folytassa megint Tamási:
„…a Csillag útmutatása szerint először Jeruzsálembe mentek, vagyis eltévedtek, mert a mágia akkor sem volt hajszálra megbízható tudomány. Ha Heródes útba nem igazítja őket Betlehem felé, talán a nevük sem maradt volna fenn. S ez kár lett volna a papoknak, s nekem is. Ugyanis akkor a vízkereszti házszentelés kiesett volna az én gyerekkori élményeim közül, s az pedig lelkileg és anyagilag is nagy veszteség lett volna. Hála azonban a három napkeleti bölcsnek, elemista koromban mindig egyik ministránsa voltam a papnak, s egész nap együtt jártuk a házakat, hogy azokat, régi szokás szerint, megszenteljük… Örültünk, ha valahol derék ajándékot adtak, mert az olyan háznál a mi számunkra is nem egy krajcárt, hanem egy piculát is eresztettek a szenteltvizes vödröcskébe. Azok a krajcárok pedig mind a két ministránsra néztek, s amikor estére kelve elosztottuk ketten a pénzt, bizony szép summát mondhattunk a magunkénak.
Mindig úgy léptünk a házba, hogy békességet kívántunk a háznak és a benne lakóknak. Aztán az a nap is az emlékek közé szállt, s a pénzt elköltöttük. S ebből pedig az a tanulság, hogy az idő elmúlik, és a pénz elfogy, de a békesség kívánalma örökké megmarad.”
A békesség örök érvényű kívánalmával maradok én is kiváló tisztelettel.
Kelt 2023-ban, vízkeresztkor, a farsang első napján
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
