2024. august 22., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Női motorosok nemzetközi találkozója

Szerdán délelőtt parádés látvány fogadta a Marosludas–Nyárádtő szakaszon közlekedőket. Rendőri felvezetéssel 250 női motoros vonult a csergedi versenypálya felé. A Transilvania Motor Ring bokszutcájában leparkolták járműveiket, és bőrszerkós amazonokból átvedlettek kamaszosan csivitelő vidám baráti társasággá. 

A női motorosok nemzetközi egyesületének – WIMA (Women’s International Motorcycle Association) – éves találkozóját, amelyre 20 országból – Németország, Ausztria, Hollandia, Franciaország, Olaszország, India, Japán stb. – érkeztek résztvevők, első alkalommal rendezték Romániában. Az, hogy az 1950-ben létrehozott egyesület 75 év után nálunk rendezte táborozását, jelzi, hogy mifelénk is egyre több nő követi nyugat-európai vagy tengerentúli, ázsiai társait, és nyeregbe pattanva próbál egyenlő társ lenni két keréken is. 


Mihaela Hodivoianu



– A WIMA célkitűzése a női motorkerékpározás népszerűsítése. Ezt a célt szolgálta a felvonulás is – nyilatkozta a rendezvény egyik szervezője, Mihaela Hodivoianu, a nemzetközi szervezet alelnöke és egyben a WIMA Romania elnöke. – Meg akarjuk mutatni, hogy mi is jelen vagyunk a közutakon. Szoros kapcsolatot tartunk a világban létező, negyven divízióba tömörült, több mint ötezer társunkkal. Rendezvényeinken a fogadó ország kulturális értékeit népszerűsítjük, jelen esetben a Romániáét.

– Mennyire népszerű Romániában a női motorozás? 

– Mi 2017-ben hoztuk létre az egyesületünket, és azóta ismertségre tettünk szert a közösségben. Több mint száz tagunk és kétezer szimpatizánsunk van. Téves az a felfogás, hogy a férfiak rossz szemmel nézik a női motorosokat. A legtöbbünknek a partnerei szintén motoroznak, és együtt rójuk az országutakat. Sok közös rendezvényünk van a motorosklubokkal, amelyekben a fiúk tevékenykednek. Egyesületünkben minden, tizennyolc év feletti korosztály jelen van. A mostani rendezvény legidősebb résztvevője egy 88 éves brit hölgy, aki természetesen nem nyeregben tette meg ezt a nagy utat. 

A leparkolt járművek között régi ismerősként fedeztük fel Csata Orsolyát. Őt faggattuk, hogy mit jelent számára ez a női motoros közösség.


Csata Orsolya
 Fotók: Nagy Tibor



– Még nagyon zöldfülű, kezdő motoros vagyok. Tavaly augusztusban szereztem meg a jogosítványomat motorra, addig a nyereg végén volt a helyem. Most van egy pici, 500 köbcentis Hondám. Kis ügyes, kezes motor. Nagyon kevés paci van alattam, de pont megfelelő. Közben rátaláltam a női motorosok egyesületére. Itt találkozom hozzám hasonló csajokkal: kezdőkkel és tapasztaltakkal. Nagyon jó csapat kovácsolódott össze itt Romániában. Eddig csak a romániai tagokat ismertem, de a nemzetközi találkozó alkalmával újabb barátságok születtek. Jó érzés, amikor a leánytársaimmal el tudunk beszélgetni arról, hogy milyenek voltak az első lépések, milyen problémákba ütköztek.

– Külföldi túrázásokban segítség a WIMA? 

– Természetesen. Romániában, és külföldön is mindenhol vannak tagok. Hosszabb túra esetében van ki fogadjon, segítséget nyújtson a szálláskeresésben, vagy ha valami probléma adódik az úton. Nagyon jó ez a közösség. 

– Milyen többletet ad neked a motoros barangolás? 

– Én mindig örvendtem, hogy ide, Erdélybe születtem. Amióta jogosítványom van motorra, felfedeztem sok olyan érdekes helyet, kis, eldugott falvakat, akár csak itt Maros megyében, amelyekre nem is gondoltam, ahova négy keréken nem biztos, hogy eljutottam volna. Másképp látom motorról a tájat, és érzem a frissen levágott széna illatát. Más az élmény, mint autóba zárva. 

– Mennyire érzed biztonságban magad a nyeregben? 

– Megpróbálok, amennyire lehet, elővigyázatos lenni. Tudatában vagyok: veszélyes a közlekedés. Örvendek, hogy Marosvásárhelyen is szerveznek évente két-három alkalommal prevenciós vezetéstechnikai tanfolyamokat. Ezeken részt veszek, és mindenkit arra bátorítok, hogy vegyen részt rajtuk, mert nem elég az iskolában szerzett tudás. Ezeken a kurzusokon a vészfékezéstől kezdve a kanyarívválasztásig, kanyarodási technikákra tanítanak. 





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató