A tréma
2025-09-15 15:00:00
- Kuszálik Péter
Latin eredetű szó, jelentése: remegés, izgalom; a tremoló unokatestvére. Ez utóbbi a hang rezgetését jelenti, a zenészek jól ismerik a kifejezést. A trauma szóval is rokon, ezt a lélektan használja inkább, de a mindennapokban is előfordul; jelentése: „a szervezetet hirtelen érő erőszakos testi vagy lelki hatás, sérülés, megrázkódtatás”. A csontját tört embert a traumatológus orvos veszi kézbe és teszi gipszbe a sérült végtagot. A lelki traumákat is szakemberre kell bízni, bár mostanában a magazinokban is hemzsegnek a traumaelhárítás botcsinálta bajnokai. (A tragumúra szó helyi sajátosság, a városháza kommunikációért felelős embere szokta ezzel traumatizálni a város népét.)
Az interneten találtam egy rövidke írást, rám azért nem volt hatással, mert már immunis vagyok a stresszelő(nek szánt) szövegekre. Nem adom meg a cikk lelőhelyét és a ’tartalom-előállító sajtómunkás’ nevét, nehogy valamely hevesvérű kritikusa tojással dobálja meg a jámbort. Megilleti a jóhiszeműség vélelme (magyarán szólva: ő csak jót akart), kár lenne őt ezért bántani. De lássuk a medvét… Gyengébb idegzetűek csak a nyugibogyót bevéve olvassák!
„Ezért nem szabadna teáskanállal kimérni az őrölt kávét. A kávé kimérése sokszor tűnik egyszerű feladatnak, de egyetlen rossz mozdulat is tönkreteheti a reggelünket – vagy legalábbis a reggeli italunkat. Reggelente, amikor még a szemünket is alig nyitottuk ki, könnyen megeshet, hogy az első kanállal mérjük ki a kávénkat, ami a kezünk ügyébe kerül. Elsőre talán ártalmatlannak tűnhet, ha ez egy teáskanál lesz, pedig egyáltalán nem mindegy, mivel csináljuk. A teáskanalas mérés ugyanis olyan, mintha vajat kenő késsel próbálnánk összeszerelni egy IKEA-bútort: pontatlan, és a végeredmény szinte mindig kiszámíthatatlan. [Vérnyomás rendben, hideg veríték még nincs? Akkor folytatom. Mi a probléma? Íme:] A kanál kavarásra való, nem mérésre. A kávéőrlemények nem egyformák, és itt bukik el azonnal a teáskanállal való mérés. Más a térfogata egy durvább French presshez való őrleménynek, és megint más egy finomabb eszpresszóénak. Egy púpozott kanál világosabb pörkölés lehet, hogy csak 5 grammot nyom, míg ugyanekkora adag sötét, tömörebb kávé akár 9 gramm is lehet. Magyarán: orosz rulettet játszunk a koffeinadagunkkal. [Irgalom atyja, ne hagyj el!] A jó kávé nem atomfizika, de egy kicsit azért közel áll hozzá. [Paff!] Az úgynevezett aranyarány – nagyjából 1:16 kávé és víz arány súlyban mérve – a biztos pont a kiegyensúlyozott ízekhez. Ha mérleget használunk, eltűnik a találgatás, és nem lesz sem híg, se gumiszerűen keserű az italunk. Egy egyszerű digitális mérleggel [Sejtettem, hogy nem ússzuk meg digitalizáció nélkül.] garantálhatjuk, hogy minden csészénk [értsd: csésze kávénk] ugyanazt a kellemes élményt nyújtsa. – A konyhai kanalunk egyáltalán nem megbízható. Alakja, mélysége [értsd: öble], sőt az éle is változhat, attól függően, hogy épp melyiket húzzuk ki a fiókból. [Csak akkor változhat, ha ’húzás’ közben forgó köszörűkoronghoz ér, különben nem.] Ráadásul a kávé különbözőképpen tapad a kanálhoz, vagy púposodik, a levegő páratartalmától függően is. Nem véletlen, hogy a baristák [Barista = okleveles kávéfőző szakember, a 21. század produktuma.] nem használnak teáskanalat méréshez – náluk pedig a pontosság mindennél fontosabb.”
Azt hittem nem lesz rám hatással, de már remeg a kezem. Bocsássanak meg, nem tudom folytatni. Csak az utolsó mondatot írom még ide: „Nem kell baristaköpenyt öltenünk, de egy apró változással – a mérleg használatával – sokkal több örömöt hozhatunk a reggeli rutinunkba.”
Uff, meg kell pihennem. (…) Még egy ilyen tréma, és mentőt kell hívjanak. Itt állunk ingben, glóriában: kanálhasználatból kiokosítva. Gaudeamus igitur! Ehhez hasonló borzongást és remegést akkor éreztem, amikor az első Forgatagon meghallgattam egy borlovag előadását a borivás misztériumáról (úgy vélem: a szabadkőművesek sokkal egyszerűbben intézik a titkok átadását). Szó köztünk maradjon, a borlovag imponáló expozéjának egyetlen hiányossága volt: nem mondta el a borivás legfontosabb szabályát: „a pohárnak a hozzád legközelebb álló részét tedd az ajkadra, mert ha az átmérő legtávolabbi pontját közelíted a szádhoz, akkor a bor a ruhádra ömlik”. Ezt a titkot Szabó Vili bízta rám, a Cementlapok virágkora idején. Most továbbadom: váljék közkinccsé.
Az olvasó komoly beavatáson vehetett részt (a költővel szólva: „Akik meg nem tudtátok, / Most megtanulhatjátok…”); hála és köszönet a Meg Nem Nevezett Szerzőnek (a közvetítő szerepe szóra sem érdemes), aki tágra nyitotta az olvasók szemét, hogy a tudást magukba szívhassák. Ugyanakkor egy másik jótéteménye is volt: őrült stressztől szabadította meg a széles néptömegeket, holnaptól mindenki traumáktól mentesen, vidoran fütyörészve főzheti meg a reggeli kávéját; a teáskanalakat pedig tegyék a kamra legtávolabbi sarkába, nehogy kézbe kerüljenek, mert az maga a romlás és dekadencia.
Gyanítom, hogy a fennebb ismertetett remekmű a digitális (= ’vakulj, paraszt’) korszak marketingfogásai közül került az asztalra. A módszer igen egyszerű: a szerző vázolja az olvasóra váró iszonyatot, borzalmat, frászt vagy majrét, majd páncélt ölt, dárdát ragad, és ledöfi a sárkányt. Utána kihirdeti: tegyétek azt, amit mondok, és kávéízű kávé lesz az osztályrészetek. Higgyetek nekem, ne habozzatok követni a tanácsaimat. Ehhez hasonló dumácskákat pódiumokról is hallottunk már: ha az ellenzékre voksoltok, tönkre fogunk menni; ha továbbra is ránk szavaztok, akkor megszabadítunk a görcsöktől, trémáktól és traumáktól.
