2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Legényes a Színház téren

Ötven néptáncos járta civil öltözetben és védőmaszkban pénteken délután a marosvásárhelyi Színház téren a kalotaszegi legényest. A pár perces ,,villámtánccal” a szervező Maros Művészegyüttes arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy Marosvásárhely történelmi esemény előtt áll, a vasárnapi helyhatósági választások a régóta várt változást hozhatják el a megyeszékhelyre. 

Fotó: Barabási Attila-Csaba


– A Színház téri villámcsődületen a változásért táncoltunk legényes táncokat. Holnap is csak ennyi időbe telik a szavazás, pár percbe. Legyenek ott, hogy valóban megtörténjen ez a változás – írta szombati

Facebook-bejegyzésében Barabási-Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója.

A legényesbe a művészegyüttes táncos leányai, illetve a Napsugár, a segesvári Kikerics és a marosfelfalui Bíborka fiútáncosai is bekapcsolódtak. A zenét a Maros Művészegyüttes zenészei és a fiatalokból álló utánpótlás szolgáltatta. A régi Székelyvásárhely hangulatát idéző villámműsorral a kezdeményezők az iránti vágyukat is kifejezésre juttatták, hogy a választási eredményektől függetlenül, és a táncosvilág jelenlegi nehéz helyzete ellenére az elkövetkezőkben természetes életterüknek érezhessék, és mindinkább belakhassák a megyeszékhely tereit.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató