A zenélő automaták mestere (2.)

A Trombitás sajnos élettelen szerkezet, de képes mesélni alkotójáról. Johann Friedrich Kaufmann és édesapja valószínűleg rengeteg időt és energiát fektettek a Trombitásba. Az emberre hasonlító szerkezet két tüdejét két fújtató helyettesítette, belül pedig két, lépcsős szerkezetű rézhenger volt a muzsikus szíve. Ezek a lépcsők kétszer hat karocskát mozgattak, melyek szelepeket nyitogattak a megfelelő időben. A kiáramló levegő pedig egy trombitába fújta örömét vagy búját, és megtévesztésig hasonlított a valódi trombitákra.

A Trombitás mindenkin túltett: míg az életét jelentő rugó ereje lüktetett a kebelében, ő rendületlenül fújta hangszerét. Nemcsak amolyan játékszer volt, mert még a híres Carl Maria von Weber zeneszerző is megbarátkozott vele, mi több, Trompetenwerk becenévvel illette a gépmuzsikust, és 1812-ben egy művet is írt számára.

A Trombitás szerencsés volt, de gépmuzsikustársai fiatalon távoztak az emberi emlékezetből. A Trombitásnak több testvére is volt: Belloneon, Harmonikord, Chordalaudion, valamint Symphonion. Symphonion rendkívül okos volt, ő egymaga képes volt utánozni a fortepianót (zongorát), klarinétokat, fuvolákat, pikolókat, tamburint és timpanont. Bizonyára jól megtermett zenei automata lehetett. A sors fintora, hogy az 1842–1844-es időszakban Kaufmannék sikeres hangversenykörúton vettek részt, azonban a turnét siralmas katasztrófa követte. A Koppenhágából hazafelé tartó hajóúton vihar tört ki a tengeren, és a gépi zenészek alászálltak az örvények mélyére. Gazdáik is örülhettek, hogy ép bőrrel megúszták a kalandot.

Johann Friedrich, hazaérve fiával, Theodorral, igyekezett pótolni a veszteséget. Hosszas tervezés és újítás során elkészült a Chordalaudion és egy Symphonium. A két zenélő automatával 1851–1852-ben apa és fia végigjárták Angliát, Skóciát és Írországot.

A gép-hangversenykörút után Johann és fia ismét hazatértek. Az idős Johann Friedrich Kaufmann többé nem vállalkozott utazásra. 1865-ben János király az Albrecht lovagrend keresztjével tüntette ki az idős mestert. A szellemi frissességben megőszülő öregúr 1866. december elsején hosszas szenvedés után átigazolt a lelkek zenekarába karbantartónak. Emlékét a drezdai Deutsches Museumban álló Trombitás őrzi.

Bár játéknak és emberi hóbortnak, a kíváncsiság kiszolgálásának tűntek az ilyen és ehhez hasonló találmányok, a saját korukban mégis a tudomány és a zene fejlődését szolgálták. Nem mehetünk el behunyt szemmel az ilyen alkotások mellett, mert közvetett módon alakították, fejlesztették a technika és a kultúra világát. Ma más szinten játszik a robotika, de a törekvések ugyanazok: helyettesíteni az embert, hogy míg a robot dolgozik, az alkotó henyélhessen – „a gép forog, az alkotó pihen” mintájára. Ha nem lettek volna ezek a régi tapasztalatok, a jelenkor is több szekérhosszal hátrébb döcögne, emiatt nemcsak csodálói kell legyünk ezen gépezeteknek, hanem tisztelnünk is kell az alkotókat, mert a jövőt szolgálták tudásukkal!