A zöldágazás, virágozás változatai és változásai a Mezőség falvaiban

Pünkösdi népszokásaink a múló időben

A tavaszi zöld ág a természet megújulásának, az életnek, az egészségnek, a termékenységnek ősi, egyetemes szimbóluma. A zöld szín pedig a kereszténységben a feltámadásé és a halhatatlanságé, a Szentléleké és a reményé. Tavaszi ünnepeink, népszokásaink legtöbbjében (virágvasárnapon, húsvétkor, Szent György napján, május 1-jén, pünkösdkor, úrnapján) napjainkig élünk a kizöldült vagy örökzöld ágak és a virágok többféle jelképes funkciójával. Pünkösd, a Szentlélek ünnepe is egyik ilyen jeles és jelképes alkalom. Kárpát-medencei és erdélyi magyar tájainkon többfelé pünkösdkor állítottak zöld ágakat, ajándékoztak virágokat. Az erdélyi szászok körében általánosan élt ez a szokás, a románok körében szórványosabban. Az alábbiakban – az elmúlt évtizedekbeli gyűjtéseink alapján – a mezőségi falvakból szeretném bemutatni vagy csak jelezni a pünkösdi „zöldágazás”, „virágozás” változatait és változásait. Az ezeket a szokásokat éltető falvak magyar lakossága többségében református felekezetű, illetve van egy evangélikus és egy többségében unitárius falu is.

Zöld ágak a templomban

Néhány mezőségi faluban napjainkban is gyakorolják azt a középkori eredetű szokást, hogy pünkösd ünnepére a közösség szakrális központjában, a templomban vagy a templom ajtaján helyezik el a zöld ágakat, mintegy a Szentlélek kitöltetését jelképezve. A belső-mezőségi Köbölkúton a református templomban felállított három-négy méteres tölgyfaágak között tartják az ünnepi istentiszteletet, és veszik magukhoz a pünkösdi úrvacsorát. A tölgyfaágakat a gyülekezet fiataljai hozzák a közeli erdőből a presbiterek segítségével. A köbölkútiak nagyon ragaszkodnak a templomi zöld ágak „jó illatához”, addig tartják bent az ágakat, amíg a levelek teljesen elszáradnak. Hasonló módon ragaszkodnak a templomi pünkösdi zöld ágakhoz az észak-mezőségi Zselyk evangélikus felekezetű magyarjai is. Itt hársfaágakat vágnak az erdőből a fiatal legények, ünnep szombatján a padsorok mellé és a templom kapujához állítják. Zöld ágak között tartják a pünkösdi istentiszteleteket emberemlékezet óta, mondják. A múlt század közepéig a Marosvásárhely közeli, székely mezőségi Csittszentiván református és Szabéd unitárius templomának belső terét is zöld ágakkal díszítették pünkösd ünnepére. Utána változott a szokásrend: a zöld ágak kikerültek a templomok belsejéből. A templomok külsejének, bejárati ajtajának zöld ágakkal és virágokkal díszítése viszont többfelé napjainkra is megmaradt. Csittszentivánon az a gyakorlat, hogy az elmúlt évben konfirmált fiúk feladata a templom két ajtajának, portikusának és a papilak kapujának felvirágozása. Az erdőről kizöldült, sudár gyertyánfaágakat hoznak, bolthajtásszerűen meghajlítják, és azokra kötözik fel a virágokat, leginkább rózsaféléket. A bolthajtás tetejére árvalányhajból szép csokrokat is illesztenek. Egy-két évnyi kimaradás után az elmúlt évtizedben is minden pünkösdkor zöld ágas, virágos templomkapu várta a csittszentivániakat. Bolthajtással díszítették a templom bejáratát a szomszédos Bergenyében és a Beszterce-vidéki Cegőtelkén és Sófalván is. 

Zöld ágat, virágot a kapura

A templomi zöldágazás régi keletű, de napjainkban szórványos szokásánál általánosabb lehetett, hogy a közösség jeles tagjainak és az egyszerűbb családoknak is a kapuira tettek a májusfához hasonló zöld ágakat, virágokat. Zselyken a falu elöljáróit, több településen a lelkipásztorokat, Cegőtelkén a rokonokat tisztelték meg a hagyomány szerint a legénycsapatok. Marosszentkirályon minden leánygyermekes családapa igyekezett zöld ágakkal vagy virágokkal díszíteni pünkösd ünnepére a kaput. Az elmúlt fél évszázadban a mezőségi falvakban ez a szokásforma is visszaszorult, átalakult, illetve azóta csak bizonyos kapukra kerülnek pünkösdi zöld ágak és virágok. Ezek a leányos családok kapui. A pünkösdi virágozás egész rendszerével, szimbolikus nyelvezetével találkozhattunk az ezredforduló évtizedeiben is, különösen a marosszéki székely Mezőség falvaiban. A pünkösdi zöld ág, a virágkoszorú vagy éppen a cserepes virág a leány- és legényéletben nyerte el funkcióját, annak szerves tartozéka, a szerelmi ajándékok sorába tartozik. Az ezredforduló éveiben Csittszentivánon pünkösd másodnapjára virradólag a 15-17 éves fiúk kisebb-nagyobb csoportokban egész éjszaka járták a falut, és virágokból koszorút, koronát kötöttek a leányok kapujára. Az idősebb, netán katonaviselt legények, akiknek „komoly szeretőjük” volt, egyedül vagy baráti segítséggel virágozták ki a kedvesük kapuját. Szabédon is annak a lánynak virágozták ki a kapuját, akinek nyilvános szeretője volt. Az erdőből fenyőágakat hoztak a legények, és bolthajtásszerűen a leányok kapujára erősítették, az ágakat virágfüzérekkel, csokrokkal díszítették. Az 1980-as évektől többször részt vevő megfigyelője lehettem a szabédi, kölpényi és paniti pünkösdi éjszaka történéseinek. Szabédi legény ismerőseim fél éjszaka csendben, kitartóan dolgoztak, egymást segítve, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, hiszen utoljára virágozták ki kedvesük kapuját, pünkösdkor megtörtént az eljegyzés. A fiatalabb legények, suhancok virágcsokrokkal járták az utcákat, és kopogtattak annak a lánynak az ablakán, akinek egy-egy csokrot szántak. A leány a virágért csókkal fizetett. Mezőkölpényben hasonló volt a szokás rendje, mint Szabédon. Itt évente két-három leánynak virágozták ki a kapuját. A konfirmálás előtti fiúk segítettek a nagyoknak a virágok összegyűjtésében, s figyelték, hogy kinek teszik. Mezőpanitban a nagyleányok kapuját szintén bolthajtás díszítette és díszíti napjainkban is, akkora, hogy a földtől a kapu tetejéig ér. Az egész vidéken itt a legdúsabbak a rózsás bolthajtások. Több évben húsz-huszonöt leány kapott bolthajtást. A serdülő leányoknak nem bolthajtást állítanak, de azok, akik abban az évben már konfirmáltak, kaphatnak virágkoszorút, koronát vagy csokrot. Ezt a tornácba vagy az ajtó fölé helyezték el éjszaka a fiúk, újabban a kapura teszik, és szív alakúra is formálják. Ezekből is ugyanannyit látni évente a faluban, mint a bolthajtásos virágkapukból. Többéves megfigyelés és beszélgetés alapján állíthatom, hogy a paniti leányok (és a szülők, nagyszülők) büszkén örülnek a többféle rózsából álló bolthajtásnak, virágkoszorúnak. Rendszerint azt is tudják, hogy kitől kapták, de illik titkolni.Az észak-mezőségi Cegőtelkén is az a szokás, hogy a konfirmált leányok kapujára tettek kizöldült hársfaágakat, „pünkösdfát” a legények. A legénycsapat annyi ágat hozott az erdőből, hogy minden konfirmált leány kapujára jusson. A legnagyobbakat, legszebbeket a szeretőknek, barátnőknek tették, majd következtek a rokon leányok. Akiknek nem volt szeretőjük, vagy nemrég költöztek a faluba, azoknak kisebbeket tettek. A zöldágazáskor a legényeket minden háznál behívták, itallal kínálták. Újősben csak a nagyleányok kapuját díszítették pünkösdkor a májusfához hasonló gyertyánfaágakkal. A visszaemlékezések szerint régebb a legtöbb leánynak tettek, és szégyennek tartották, ha nem volt a leány kapuján pünkösdfa. 2013 pünkösdjén még láthattam, hogy szépen díszelegnek a magyar többségű utcákban. A vegyes lakosságú mezőségi falvakban tehát magyar identitásjelző funkciójuk is volt. Néhány településen a pünkösdi virágozás leginkább a gyermekek körében népszerű. Az észak-mezőségi Tacson mind a nagyleányoknak, mind a leánygyermekeknek tettek zöld hársfaágat, napjainkra már gyermekszokássá vált. Hasonló a helyzet Mezőpanit szomszédságában, Székelykövesden, itt a leánygyermekeknek tesznek zöld ágat, illetve virágkoszorút. Ezekben a falvakban a szülők, a családok kapcsolatrendszerét, baráti körét jelzik a pünkösdi virágok, vagy egyszerűen azt, hogy hány a leánygyermek az illető településen. Egyre kevesebb van.

Viráglopás, kapulopás

A virágozás szokását gyakorló közösségekben általános az a vélekedés, hogy a leányoknak szánt virág annál értékesebb, minél nehezebben lehet megszerezni, begyűjteni. Ha saját kertből szedik, nem sokat ér, ha éjszaka lopják, akkor értékesebb. A legénycsapatok, suhancok éjszakai foglalatossága a viráglopás, sok házigazdáé, idős családé pedig a virágos kert őrzése. Csittszentivánon, Szabédon, Kölpényben ez feszültséghez, belső konfliktushoz vezetett a gyülekezet vagy a falu életében. Arra is ébredhettek a leányos apák pünkösd reggelén, hogy kapujukat a harmadik szomszédba vagy a patakpartra vitték a tréfás kedvű legények. 

Falvanként eltérő intenzitással fel-fellángolt a legénysorba igyekvő fiatalok kapulopási láza, aztán hosszabb időre lelohadt. Az egyházi és világi elöljárók igyekeztek őrködni az ünnep szép szokásrendjének betartásán, az ünneprontás elkerülésén, akár úgy is, hogy a templomban szóvá tették a kirívó eseteket, vagy presbiteri határozatokat hoztak azok elkerülésére. Ezek a tiltások viszont a virágozás „rendes szokását” is befolyásolták, mint ahogyan az elmúlt évtizedben Csittszentivánon tapasztalhattuk. A szokások „elhanyagolódásának” nyilván nemcsak a tiltások az okai. A kisebb falvakban megfogyatkoztak a lehetséges „ajándékozók” és az „ajándékozottak”, és jól észrevehető tendencia a hagyományos szokások elhagyása is. 2021 pünkösdjén nem láttam kivirágozott leánykaput sem Csittszentivánon, sem Bergenyében, sem Kölpényben, az északibb Cegőtelkén és Újősben is kimaradt. Csak két faluban volt szinte ugyanannyi kivirágozott kapu, mint évtizedekkel ezelőtt: Szabédon és Panitban. Szabédon a szokás szerves részének tartották a kártevés nélküli viráglopást és a kapuelvitel legénytréfáját, 2021-ben viszont rendőrségi bejelentés követte az egyik leányos ház kapujának elvitelét. A virág- és kapulopás tekintetében a mezőpaniti közösség jóval engedékenyebb. Ebben a székely mezőségi faluban legtöbb a kapu és legtöbb a leány, illetve ez az elfogadó magatartás is hozzájárul ahhoz, hogy a legtöbb kivirágozott kaput itt láthatjuk pünkösd második napján. És találkozhatunk sokkal több örömteli büszke arccal, mint bosszankodóval vagy ünneprontóval. Befejezésül mit kívánhatnék mást, mint azt, hogy a pünkösdi zöldágazás és virágozás Erdély-szerte ritka és változatos szokását saját hagyományuknak tartó mezőségi falvak mindenikében éljenek vele az arra hivatottak. Segítsük feleleveníteni, kultúránkba visszahozni ott is, ahol éppen most van kihalóban.