Advent

Az első gyertyát az adventi koszorún Zsuzsi gyújtotta meg, kissé félve a gyufa fellobbanó lángjától. Hosszan néztük az éledező lángocskát és a gyermek boldogságát. Fények az életünkben. Még mindig olyan hihetetlen, hogy ezt a leánygyermeket kaptuk ajándékba, hogy becsülettel felneveljük, embert faragjunk belőle, ahogy mondani szokták. Néztem a ragyogó arcát, azt a tisztaságot, lelki gazdagságot, naiv hitét bennünk és a világban, ami belőle árad.

Az első gyertyát az adventi koszorún Zsuzsi gyújtotta meg, kissé félve a gyufa fellobbanó lángjától. Hosszan néztük az éledező lángocskát és a gyermek boldogságát. Fények az életünkben. Még mindig olyan hihetetlen, hogy ezt a leánygyermeket kaptuk ajándékba, hogy becsülettel felneveljük, embert faragjunk belőle, ahogy mondani szokták. Néztem a ragyogó arcát, azt a tisztaságot, lelki gazdagságot, naiv hitét bennünk és a világban, ami belőle árad. Akkor mit is akarunk faricskálni ezen az emberpalántán? Nem inkább nekünk kellene megváltozni, egyre hasonlóbbá válni hozzá? Néztem a csillogó szemét, mintha azt mondaná: „Apu, van most négy heted, figyelj rám, megfogom a kezed, most úgy játszunk, hogy én vezetlek téged advent csendjén át karácsonyig. Te csak engem figyelj, és csinálj mindent úgy, ahogy tőlem látod. Karácsonykor majd meglátjuk, ki lesz a győztes.” Mindig ő szokott nyerni, most sincs sok esélyem, de elfogadtam a kihívását, megpróbálok utána kullogni – gondoltam az adventi gyertya fényénél.

Dóczy Tamás