Agresszor a párkapcsolatban

*Fotó: Nagy Tibor

A börtönpszichológus szemével

Amikor egy párkapcsolatban elcsattan az első pofon, a sértett fél sokszor úgy fogja fel – úgy akarja felfogni –, hogy mindössze egy illuzórikus, soha meg nem ismétlődő, véletlen helyzet szenvedő alanya lett. Pedig tudjuk: véletlenek nincsenek. És ami egyszer arculcsapás formájában jutott kifejezésre, az a későbbiekben sokkal durvább formát ölthet.

A családon belüli erőszak bizonyos időszakokban, főleg végzetes kimenetelű, mediatizált esetek kapcsán borzolja a közvéleményt. Jelenleg is ilyen időket élünk, ezért is tartottuk fontosnak a téma körbejárásához szakember segítségét kérni. Az indítékok, következmények és elkerülési lehetőségek labirintus-szerű útján Suba Mónika főbiztos, a Marosvásárhelyi Büntetés-végrehajtási Intézet pszichológusa kísért végig az említett intézményben töltött 23 és fél év tapasztalatával.

– A börtönnek jelenleg 396 fogvatartottja van. Elsősorban az 1-es számú körlettel, az előzetes letartóztatásban lévőkkel foglalkozom, én végzem el az előzetes pszichológiai felmérésüket, ami az őket érintő későbbi eljárásokat, a rájuk vonatkozó nevelési tervet megalapozza. A felmérés során bizonyos rizikófaktorokat vizsgálok meg: ilyen az illető öngyilkosságra való hajlandósága, az önmagával, valamint a környezetével szembeni agresszió kockázata, az alkohol-, illetve drogfüggőség, pszichés betegségek fennállása, valamint a sebezhetőségi tényező, aminek következtében a szóban forgó személy elszigetelődhet, áldozattá válhat. 

– Beszélhetünk-e növekvő tendenciáról a családon belüli erőszakkal kapcsolatos bűncselekményeket illetően?     

– Inkább azt mondanám, hogy a téma rendszerint akkor kerül reflektorfénybe, amikor egy vagy egymás után több megrendítő eset történik, marosvásárhelyi viszonylatban ilyen volt a 2017-es év, és most újra erre fókuszál a közvélemény. Pedig nem csak ilyenkor kellene erről beszélni, hiszen a legfontosabb a megelőzés az, hogy a sértett fél időben felismerje a figyelmeztető jeleket.

Iskolázottságtól és etnikumtól függetlenül

– Melyek a leggyakoribb jelek?

– Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy az agresszorok csoportja rendkívül heterogén, nem beszélhetünk egy bizonyos személyiségzavarról, nem létezik egy olyan személyiségdiagnózis, ami a bántalmazó férfit (az esetek többségében ugyanis férfiakról van szó) megkülönböztetné más férfiaktól. Mindenkinek más a személyes története, és minden korosztályban, etnikumban, társadalmi osztályban, iskolázottsági szinten, minden foglalkozás és vallás gyakorlói között léteznek agresszorok, ezek a jellemzők tehát nincsenek összefüggésben azzal, hogy kiből válhat bántalmazó. Bizonyos viselkedésminták alapján azonban egy párkapcsolaton belül időben beazonosíthatók ezek a személyek. Ilyen figyelmeztető jel például, ha az illető nem vállalja a felelősséget a tettéért, elsősorban a bántalmazásért, ami nemcsak fizikai agresszió lehet, és még ezért is az áldozatot hibáztatja. További jelek: az alacsony önértékelés, az irányítási és birtoklási vágy, az extrém féltékenység. Nagyfokú rizikófaktor, ha az illető öngyilkossággal fenyegetőzik. Ezek a személyek sok esetben hamar elköteleződnek, már a párkapcsolat korai szakaszában megkérik a partnerük kezét, ugyanakkor képtelenek kezelni az indulataikat, nem vállalnak felelősséget az érzéseikért, túlérzékenyek, és mindent személyes támadásnak vesznek. Az agresszorok extrém módon reagálnak a stresszhelyzetekre, ilyenkor gyakran tudatmódosító szerhez, valamint erőszakos eszközökhöz nyúlnak. A dühüket rendszerint arra használják, hogy másokon uralkodjanak. Agresszív viselkedésük sokszor nem csak a partner felé irányul, a család többi tagjával, például a gyerekekkel is durvák, türelmetlenek, különösen, ha azok nem a sajátjaik, de a vér szerinti gyerekeikkel való kapcsolatukban is nagyfokú egocentrizmus jellemzi őket. Az ilyen személyek mereven elkülönítik a férfi és női szerepeket, lenézik a nőket, és úgy vélik, jogukban áll a nőket, gyerekeket „nevelni”, „büntetni”. Sokszor a bántalmazó gyerekkorában maga is bántalmazott volt, illetve szemtanúja volt annak, hogy az apja veri az anyját. Intő jel, ha kiderül róla, hogy a korábbi párkapcsolataiban is erőszakosan viselkedett. A külvilág számára megtévesztő lehet, hogy ezek a személyek idegenek előtt sokszor kifogástalanul viselkednek, de fiatal fiúknál, férfiaknál is előfordulhat, hogy éppen társaságban durváskodnak a párjukkal, hogy megmutassák, „ki viseli a nadrágot”. Egyébként a bántalmazó a szexet is gyakran a dominancia eszközeként használja, kierőszakolja, fájdalmat okoz vele, vagy a megvonásával büntet.

„Mézeshetek” és „robbanások”

– Mi lehet a magyarázata annak, hogy a bántalmazott sokszor egészen durva helyzetek után is a kapcsolatban marad, vagy ha ideiglenesen szakít is a párjával, később visszafogadja?

– A párkapcsolati erőszaknak van egy sajátos dinamikája: a békés időszakok, az úgynevezett „mézeshetek” és a konfliktushelyzetek ciklikusan váltják egymást. Senki sem kezd úgy bele egy kapcsolatba, hogy félig agyonveri a partnerét. Eleinte úgy tűnik, hogy minden rendben van, de aztán jön egy periódus, amikor az erőszakra hajlamos félben elkezd gyűlni a feszültség, és egy adott ponton robban. Ezután jön a bűntudat, a bocsánatkérés, az ígérgetés, tehát a ciklus elölről kezdődik a következő robbanásig. Idővel a ciklusok időtartama egyre rövidebb lesz, az agresszív megnyilvánulások pedig egyre durvábbak. Ez a ciklikusság a  fizikai bántalmazásra jellemző, az érzelmi és gazdasági erőszakot a bántalmazó folyamatos, állandó stratégiaként használja. Sokszor elhangzik az áldozathibáztató kijelentés, hogy miért nem lép ki a sértett fél a viszonyból, talán éppen élvezi ezt a helyzetet. Nem erről van szó. Az áldozatok többnyire nők, akik többszörösen kiszolgáltatott helyzetben vannak, esetleg gyerekük van, és nem dolgoznak, nincs hova menniük, tehát esetükben az anyagi függőség is fennáll. Ezt az agresszor általában kihasználja, és rá is játszik. Amúgy gyakran éppen akkor kerül a bántalmazott a legnagyobb veszélybe, amikor kilép a kapcsolatból, az agresszor ekkor vadul be igazán. Másrészt sok áldozat fel sem ismeri, hogy bántalmazó kapcsolatban él, ezért tartom rendkívül fontosnak a figyelmeztető jelek tudatosítását. A nőkkel szembeni agresszív viselkedéshez egyébként meglátásom szerint tökéletes táptalajul szolgál a hétköznapi hímsovinizmus, amikor az erősebb nem képviselői a szőke nős vicceken vagy az olyan mondásokon szórakoznak, hogy „a sör nem ital, a medve nem játék, a nő pedig nem ember”. De ide sorolható a háztartásokon belüli egyenlőtlen munkamegosztás is és még rengeteg minden, erről a témakörről egy egész cikksorozatot lehetne írni. Szerintem nincs olyan nő, aki ne lett volna ennek a jelenségnek az áldozata, csak ezt sokszor mi magunk sem ismerjük fel.

 – A „mézeshetes” időszakokra visszatérve, előfordulhat-e, hogy az agresszor betartja az ígéretét, és valóban megváltozik?

– Abban az esetben van erre esély, ha felelősségre vonják, megkapta a törvény által kiszabott büntetését, és ő maga is úgy dönt, hogy felhagy az erőszakkal. A belső motiváció elengedhetetlen, de külső segítségre is szükség van.        

Remény és manipuláció

– Rendszerint hogyan viselkednek a börtönpszichológussal az előzetes letartóztatásba került agresszorok? Hajlandók valamennyire megnyílni, vagy inkább manipulálni próbálják a pszichológiai felmérésüket végző szakembert?

– Ezek a személyek egy nagyon speciális helyzetben vannak, ugyanis még nincs meghozva ellenük a bírósági ítélet, érvényes rájuk az ártatlanság vélelme, ezért még reménykednek a szabadulásban. Ez az állapot ellentétes azzal a pszichológiai folyamattal, ami segítené őket, hogy fel tudják dolgozni a problémájukat, és hogy hosszú távon ne kövessenek el újra hasonló bűncselekményt. Ilyenkor nagyon ritka, hogy valaki elismerje a tettét, és felelősséget vállaljon érte. Ez természetesen a későbbiekben sem megy könnyen, sokszor a büntetés-végrehajtás teljes ideje alatt azon dolgozom az elítéltekkel, hogy ismerjék fel és tudják kimondani a valóságot. Az agresszoroknak egyébként is a jellemző megnyilvánulásaik közé tartozik az erőszak tagadása vagy lekicsinylése, valamint az, hogy a bántalmazottat teszik felelőssé tetteikért. Ezzel leginkább a szexuális erőszak elkövetőinél találkoztam, ők sokszor azt állítják, hogy az áldozat hazudik, vagy provokálta őket, netán ő is akarta az aktust. Sok esetben az agresszorok még a bírósági tárgyaláson is hosszasan magyarázzák, mi volt az, ami kiprovokálta az erőszakot, így próbálják elterelni a figyelmet a saját viselkedésükről. A nemi erőszak elkövetőinél ez a hozzáállás gyakran a börtönben töltött idő végéig megmarad, hiába van ott a vádirat, amivel konfrontálódnak. A nevelési tervben meghatározott kötelező programokon, persze, ettől függetlenül részt vesznek az elítéltek, a feltételes szabadlábra helyezésükről döntő bizottság ugyanis szigorúan ellenőrzi, hogy mennyire tettek eleget ennek az elvárásnak. De a jelenlétük legtöbbször látszólagos, meggyőződés nélküli.       

– Létezik erre ellenpélda, amikor az elítélt valóban belátja a tette súlyát, és elindul a pozitív változás útján?

– Nem kizárt, az elmúlt 23 év alatt azonban ritkán láttam igazi mély, belső átalakulást. 

A „benti” jó viselkedés nem garancia

– Mekkora súlya van a börtönpszichológus szavának az erőszakos cselekedetek miatt elítélt személyek feltételes szabadlábra helyezésében?

– Az elítéltekkel a pszichológus mellett egy nevelő és egy szociális munkás is foglalkozik. A fogvatartottaknak a programokhoz való hozzáállása alapján születik egy jellemzés, ami mindhárom szakember értékelését tartalmazza arra vonatkozóan, hogy milyen fejlődési utat járt be az illető, és hol vannak még elakadásai. A jellemzést a feltételes szabadlábra helyező bizottság elemzi, a végső döntést pedig a bíróság hozza meg. Ez egy nagyon komplex, összetett folyamat. Az, hogy adott ez a lehetőség, kellő motivációt szolgáltat az elítélteknek a megfelelő, akár kifogástalan, konformista magatartáshoz, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez egyáltalán nem garancia arra, hogy a társadalomba visszakerülve nem követnek el újabb agressziót. Éppen ezért az, hogy valaki erőszakos cselekedet miatt már egyszer összeütközésbe került a törvénnyel, hatalmas vészjelzés kell legyen a partner számára. Fontos megjegyeznem, hogy a feltételes szabadlábra helyezés csak egy lehetőség, nem kötelező, ha viszont az elítélt letöltötte a büntetését, szabadulni fog a börtönbeli viselkedésétől függetlenül.