Ahol a bölcsőnk ringott
2012-07-20 14:18:40
- Erőss Attila
Részletek jelentek meg Grandpierre Atilla: A Kárpát-medence a világ központja című, készülő könyvéből. A könyv mondanivalója rendkívül figyelemreméltó, mintegy előrevetíti, hogy a történelmet mielőbb át kell írni.
Részletek jelentek meg Grandpierre Atilla: A Kárpát-medence a világ központja című, készülő könyvéből. A könyv mondanivalója rendkívül figyelemreméltó, mintegy előrevetíti, hogy a történelmet mielőbb át kell írni. Abból a tényből indul ki, hogy „a szemünk előtt tárulnak fel az ókori civilizációk maradványai! A XIX. és XX. században láttak újra napvilágot Trója, Mükéné, Kréta, Egyiptom, Mezopotámia, az Indus-völgy, Közép-Ázsia, Szkítia mesés gazdasági kincsei. Ki gondolta volna, hogy mindezek mellett, sőt előtt is létezett egy városokat építő, írással rendelkező, államalkotó magas műveltség, de nem valahol a messze távolban, hanem Európa kellős közepén?” Gimbutasra hivatkozva elmondja, hogy az időszámításunk előtt 6500-tól 3500-ig fennálló ősi Európa a Kárpát-medencétől délre Észak-Görögországig, keletre a Dnyeperig terjedt, és 5700-tól a Kárpát-medencéből indult el a magas műveltség Nyugat-Európába. Ugyanakkor (5100-tól) jelentős népesedési hullám vonult el innen keletre, milliós lélekszámban. Véleménye szerint, ha az ősi Európa fő ismertetőjegye az Anyaistennő tisztelete, akkor időbeli határai kiterjednek több mint 35.000 évre. Ezt bizonyítja a sváb Jura-hegységben talált Hohle Fels-i Vénusz, melynek kora 35-40.000 évre tehető, de ugyanide sorolható az ugyanebben a körzetben 1908-ban előkerült willensdorfi Vénusz és egy egész sor hasonló szobrocska a Kárpát-medencéből, Franciaországból, Svájcból és a szibériai Mál’ta környékéről is. Mindez arról tanúskodik – írja Erich Neumann –, hogy létezhetett egy egységes „világnézet”, amelynek a Nagy Istennő volt a középpontjában. De őt tisztelték Anatóliában is, ahogy az Catal Hüyük és Hacilar feltárásánál kiderült, valamint a mezopotámiai Uruk városában is. Vere Gordon Childe, a XX. század egyik legnagyobb régésze szerint – írja Grandpierre Atilla – „a kőkorban létezett egy azonos műveltségű nép a Mezopotámia, Kárpát-medence, Kréta háromszögben… Mindezt figyelembe véve felismerhetjük, hogy az ősi Európa tulajdonképpen nem korlátozódott Európára, hanem kiterjedt Ázsia jelentős részére is, és így akár ősi Eurázsiáról is beszélhetünk.”
Az Anyaistennőt Angliában Mother Goddessnek vagy Great Golddessnek nevezték. Mezopotámiában Anahita, Ana vagy Anu volt a neve. A magyarok Boldogasszony és Babba Mária tisztelői voltak, a nőtisztelet a szkíta-magyar nép megkülönböztető ismérve volt. Grandpierre szerint „az ősi Európa népének fő jellemzőjét, a nőtiszteletet a szkíta-magyarsághoz köthetjük. Ebből következően az ősi Európa népének közvetlen utódjaként a szkíta-magyarság adódik. Ezt a következtetésünket megerősítik a néphagyományok és fontos nyelvészeti tények is.”
A mai Kazahsztán területén él a „madzsar” törzs, amely őshagyomány alapján legközelebbi rokonának a Kárpát-medencei magyarokat tartja, ami genetikai vizsgálatok alapján bizonyságot is nyert. De a magyar rokonságot hagyományi alapon a törökök, a koreaiak és a japánok is ébren tartják, és tagadhatatlan, hogy a Kárpát-medencétől Japánig húzódó hatalmas terület a magyarral rokon nyelvek otthona. Ezt bizonyítják Bihari Gábor és Czeglédi Katalin helynévvizsgálatai. A földrajzi nevek segítségével ma már alátámasztott, hogy a szkíták korában az egykori hatalmas eurázsiai területen a Kárpát-medencei magyar nyelvvel azonos, vagy vele szoros rokonságban lévő, egységes nyelvet beszéltek. A szerzők szerint kimutatható, hogy a török és a mongol a szkíta-hun-magyar alapnyelv utódnyelvei.
A népek bölcsőjének feltárásán világszerte számos tudós munkálkodik, és mindinkább beigazolódik, hogy az Anyaistennőt tisztelő magas műveltség, az írás, a városok, a földművelés és fémművesség, valamint az államépítés feltalálója a Kárpát-medence – ahol őseink bölcsője ringott – népe volt.
