2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ahol megállt az idő…

Összesen körülbelül 52 tonna élelmiszert osztanak szét a napokban a segélyre jogosult bonyhaiaknak. A támogatás 500-nál több személynek jár – tájékoztatott Jors Ioan, a Kis-Küküllő menti község polgármestere.

Fotó: Nagy Tibor


Összesen körülbelül 52 tonna élelmiszert osztanak szét a napokban a segélyre jogosult bonyhaiaknak. A támogatás 500-nál több személynek jár – tájékoztatott Jors Ioan, a Kis-Küküllő menti község polgármestere. A községgazdától azt is megtudtuk, hogy az élelmiszer november 13-án érkezett meg a községbe, kiosztásuk hétfőn (tegnap) kezdődött. Azok a községbeliek, akiknek sürgősen szükségük van a segélyre, a bonyhai kultúr-otthonban vehetik át, pár nap múlva pedig a hivatal illetékesei a község többi falvába is kiviszik a csomagokat.

A polgármester azt is elmondta, hogy Bonyhán 200-on felül van a munkanélküliek száma. A községben még mindig nincs kiépítve a víz- és csatornahálózat – 2010-ben nyújtottak be a 322-es kormányrendelet értelmében erre is vonatkozó,integrált pályázatot, amelyet elfogadtak, de nem finanszíroztak –, és a közművesítés nélküli vidékek köztudottan nem vonz-zák a befektetőket, így nemigen akad munkahely.

– Régebb Dicsőbe jártak az emberek, de ma már ott is megszűnt az ipari termelés, csak szolgáltatók vannak. Az idősebbek mostanában a földjeiket bérbe adják, a fiatalok közül sokan külföldön próbálnak szerencsét. Ez az a vidék, ahol semmi sem történik, megállt az idő.

Kisebb változások persze Bonyhán is vannak, pár éve felújították a kultúrotthont, kormánytámogatásból 7,3 kilométeren leaszfaltozták a Bonyha és Dányán közötti szakaszt, a helyi költségvetésből Bonyha és Bernád között aszfaltoztak, Leppenden, Dányánban és Jövedicsen pedig lekövezték az utakat.

Alpolgármester-csere

Jors Ioantól azt is megtudtuk, hogy múlt év decemberében a helyi tanács USL-s tagjai megszavazták a korábbi alpolgármester, Varga István leváltását. Helyét Şuteu Alexandu vette át.

– Nagyon jó csapatot alkottunk Varga Istvánnal, nem láttam indokoltnak a leváltását – tette hozzá a polgármester.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató