Akiket a közönség éltet

Ünnepre készül Marosvásárhely emblematikus kabarétársulata, a Hahota. Ennyi ideig fennmaradni már önmagában rendkívüli teljesítmény, azonban évről évre nagyobb sikerrel játszani, több nézőt bevonzani a nézőtérre már méltó elismerést érdemel. A társulat és közönsége között kialakult szimpátia, a humor, a jókedv, a nevetés, úgy látszik, évtizedekre szóló megtartó erő. A jubileumi évforduló előestéjén Puskás Győzővel, a társulat vezető színészével, a közönség kedvencével beszélgettünk. 

– 1985. augusztus 10-én volt az első bemutató előadásunk a Maros árvízvédelmi töltése mellett, tulajdonképpen ez szolgált ülőhelyül a közönségnek. A 35-ös tömbház mögötti területen játszottunk, ott állítottuk fel az első színpadot, s már akkor ott Hahotaként léptünk színre. Tanakodtunk, milyen nevet adjunk a társulatnak, s mivel nevettetni, szórakoztatni, hahotáztatni akartuk a közönséget, a Hahota mellett döntöttünk. Szeptemberben volt még egy előadásunk. 1986-tól beindult a nyári évad, 1988. május 9-ig folyamatos fellépéseink voltak, de ekkor letiltott a szekuritaté. Akkor úgy tűnt, hogy minden szertefoszlik. 1990-ben újrakezdtük, de a március események miatt megint nem tarthattuk meg a bemutatót. 1991. március 11-étől sikerült újra színre lépni, az új Hahotával. Azóta bejegyzett hivatalos társulatként működünk. Lépésről lépésre haladtunk. 1991-ben a MADISZ-hoz tartoztunk, akkor Tatár Béla segített bennünket. Ott próbáltunk az irodájában, nem is egyszer. Aztán átvett a Szakszervezetek Háza, mert látták, hogy bevonzzuk a közönséget. Aztán magántársulatot alapítottunk Fúró Attilának köszönhetően, majd Jakab Zsombor vállalta a menedzselést, és létrehozta a Hahota Kft.-t, ami a jogi keretet biztosítja a társulatnak. 1999-ben volt egy nagy „szakadás”, akkor nagyon sokan távoztak. Mentőhálóként felkértem hivatásos színészeket: Nagy Józsefet, Szabó Máriát, Csergőffy Lászlót, Székely Évát. Így teljesen új felállításban indult újra a Hahota.

– Sokan velünk együtt azt kérdezik, hogy mi a titka a sikernek?

– Legalább négy tényezőt tudok felsorolni, hogyan érhettük meg a harmincadik évfordulót. Elsősorban azért, mert a Jóisten a tenyerén hordozott. Végig. Nem volt olyan pillanat, amikor ne éreztem volna, hogy ott van mellettünk. Bármi történt, amikor betiltottak például, arra kértem a Jóistent, hogy bár csak egyszer fedél alá kerülhessünk. Az volt a vágyam, hogy a nézők fedett nézőtérről nézhessék az előadást. Már csak azért is, hogy szabadtéren ne verje őket az eső. És a Jóisten megadta ezt. 1991 után 1527 előadásunk volt előadótermekben. Az 1999-es „szakadásnál” is megoldódott a helyzet, pedig úgy nézett ki, hogy többet nem is játszhatunk. 

A második tényező, hogy a közönség kitartott mellettünk, és nagyon szeretett. A közönségnek köszönhetjük, hogy itt vagyunk. A közönség éltet. A nézőtéren mindenki egy kis gyöngyszemecske. Ezt mindig hangsúlyozom: a közönség ereje csodatevő. Mi, a társulat tagjai napközben egyebütt – bábszínházban, irodában – dolgozunk, s estére már fáradtak vagyunk, mint minden ember. Ilyenkor fordul meg a fejünkben, hogy milyen jó másnak! Hazamennek, lazítanak. S akkor eszünkbe jutnak a nézők. Értük érdemes vállalni a fellépéseket. Már rengeteg ember kérdezte, mikor lépünk fel, mert már nagyon várják. Ez nagyon nagy erőt ad. Amikor arra gondolunk, mennyire szeret a közönség, erővel töltődünk fel. Valóságos szeretetgyűrű alakult ki a társulat körül, amit nem lehet nem észrevenni.

 A harmadik tényező, hogy nagyon jó menedzserrel dolgozunk. Az igazgatónk, szervezőnk Jakab Zsombor, aki 1992-ben vette át a szervezést. 

A negyedik tényező: szerencsénkre olyan emberek kerültek a Hahotához, akik szív-ügyüknek tekintették a társulatot. Olyan rendezőkkel dolgoztunk, akik szerették és tisztelték a társulat tagjait: Nagy Józseffel, Gáspárik Attilával, Nagy Ágotával, Nagy Istvánnal, aki az egységes vígjátékokat rendezte, Fülöp Erzsébettel, Barabás Olgával, legutóbb pedig Kovács Leventével. De megemlítem a médiapartnereket, akiknek nagyon hálásak vagyunk, a Népújságot és a Marosvásárhelyi Rádiót, akik valósággal szárnyaink alá nyúltak. Mindig támogattak, írtak, beszéltek az előadásokról, s ez is nagymértékben hozzájárult a népszerűségünkhöz.

– Mindent egybevetve: közkedvelt társulat vagytok, egyre több előadásotok van. Hogyan alakult a nézők száma?

– Az elmúlt öt évben megduplázódott a nézők száma. A Hahotának nagyon jó periódusa volt 1995-1998 között is, amikor több bemutatónk volt egy évadban, egységes vígjátékok és szilveszteri kabaré. A nézőszámot tekintve azonban most van a csúcson, hiszen egész Erdély-szerte várnak és otthon érezzük magunkat. 

– Most együtt ünnepelhettek a közönséggel, újra megnevettetitek őket.

– Úgy érzem, meg kell ünnepelni a 30. évfordulót, mert nagyon várják a nézők. Ezt abból is lemérjük, hogy mindig megkérdezik, miért csak szilveszterkor van bemutató. Most arra gondoltunk, hogy ne a szilveszteri bemutatón ünnepeljünk, annak meghagyjuk a hagyományos hangulatát, hanem legyen egy külön előadásunk. Az előadás címe: Humor forte, válogatás a legjobb pirulákból. Azért ez a címe, mert az évek során előadott legjobb jelenetekből válogattunk. Nagyon jó bohózatok. Arra vigyáztunk, hogy ne a tavalyi és tavalyelőtti jeleneteket vigyük színre, hogy ne legyen túl friss a nézőknek. A címeket nem árulom el, akik régi hahotások, látták ezeket. Várjuk a közönséget, garantáltan jól fognak szórakozni, hisz mi is szórakozunk a próbákon. 

– Kik játszanak?

– Székely M. Éva, Kelemen Barna, Ritziu Krisztina, Cseke Péter, Gönczy Katalin, Szőllősi P. Szilárd és jómagam. A szereposztás nem ugyanaz, mint az évekkel ezelőtti előadásokon, Kovács Levente rendező, művészeti tanácsadó arra is vigyázott, hogy újítson, frissítsen egy kicsit. Nagyon jó a hangulat, a társulatban soha sincs feszültség, soha sincs idegeskedés, jól lehet együtt dolgozni. 

– Hol és mikor lesz az előadás? Jegyek már kaphatók?

– A Maros Művészegyüttes termében október 10-én szombaton este 7 órakor lesz a bemutató, 11-én, 18-án és 25-én este újrajátsszuk az előadást. Jegyek mindkét pénztárban, a Művészegyüttesnél és a Kultúrpalotában is kaphatók.