Nyugodalmas jó éjszakát ígér a házibulik, diszkók szomszédságában rendszeresen virrasztani kényszerülő lakóknak egy újonnan született törvénytervezet, melyre a szenátus jogi bizottsága már rábólintott.
Nyugodalmas jó éjszakát ígér a házibulik, diszkók szomszédságában rendszeresen virrasztani kényszerülő lakóknak egy újonnan született törvénytervezet, melyre a szenátus jogi bizottsága már rábólintott. A tervezet szerint a jövőben a lakásokban és a hangszigeteléssel nem rendelkező szórakozóhelyeken csak este tízig „állhat a bál”, a további mulatozáshoz az önkéntelen hallgatóság írásos beleegyezésére lesz szükség. – Na, azt csak lessétek – nyugtázhatná máris az egyszeri szomszéd néni, bácsi, aki úgy érzi, jogtalanul elkobzott tulajdonát, otthona csendjét kapná vissza, ha a kezdeményezés törvénnyé érne. Csak az a gond, hogy ilyen – a civilizált együttélés szabályait leszögező – rendelkezés már húsz éve létezik, igaz, többnyire csak papíron, nem is csoda, hogy megfeledkeztek róla az illetékesek. Az idén újrakiadott 1991. évi 61-es törvény 29. cikkelye szerint este 10 és reggel 8 óra között tilos hangos zenével vagy egyéb módon megzavarni a közelben lakók nyugalmát, a szabályszegők több száz lejes büntetésre számíthatnak. Igaz, hogy az új törvénytervezet kezdeményezői körültekintőbbek, a lakók jóváhagyásától teszik függővé a bulizást, amelyet egészen megtiltani alighanem eredménytelen – és a fiatalok szempontjából, lássuk be, igazságtalan – próbálkozás. Persze, azt is nehéz elképzelni, hogy egy tízemeletes tömbházban lakó fiatal sorra látogat minden szomszédot, és a negyvenegynéhány vagy annál is több család egyhangúlag a kilátásba helyezett fehér éjszakára szavaz. S akkor pedig mit tehet? Ugyanis míg a gyerekzsúrokat szervező szülők több játszóház ajánlatából válogathatnak, a diszkók, klubok világától – jobb esetben – még távol álló kamaszoknak nemigen akad választási lehetőségük. Talán ezen is elgondolkozhatna egyszer valaki. Ugyanakkor viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy régebb – talán még az „aranykorban” – nem kellett ennyit intézkedni, büntetni a békés polgárok nyugalma védelmében, a szórakozni vágyók anélkül is tudták, hol a határ. Nem törvények, pusztán a szokásjog késztetésére, jóérzésből tartották tiszteletben mások igényeit. Összetört játszóterek, parkok a megmondhatói, mennyire megváltozott ez mára. A – fennmaradásuk hajszájában szinte láthatatlan – felnőttektől magukra hagyatva, csapatban is magányos, mánélés „hősökként” nagykorúsodnak sokan a mai tizenévesek közül. Társadalmi beilleszkedésükhöz aligha elég a törvény szava. Sajátjukká tehető értékek, biztos pontok kellenének.
